Hőcsúcsokkal és kisebb-nagyobb esőkkel folytatódik az idei tavasz. Ez az időjárás minden szempontból kedvező feltételeket teremt azoknak a kórokozó gombának, melyek többsége jó erőben vészelte át a telet, a telepeiket nem gyérítették a téli fagyok. A növények többsége már kizöldült, a kis leveleken, a friss hajtásokon fertőzhetnek a kórokozók. Úgy tűnik, hogy „gombásan” folytatódik az év - így számol be Zsigó György növényorvos az aktuális növényvédelmi teendőkről.
Mit tegyünk, ha a gyepünket megbetegíti a rozsdagomba?
Több budapesti parkban is erős rozsdafertőzést láttam a gyepen. A gabonafélék egyik legveszélyesebb és nehezen leküzdhető kórokozói. A probléma nagysága és a termesztett növény gazdasági jelentősége miatt a kalászosokra több mint ötven gombaölő szert engedélyeztek rozsdabetegségekre. Ezek között szerepel az egyetlen olyan közterületi gombaölőnk is a Tazer 250 SC, melyet rozsdabetegségekre is engedélyeztek. Az engedélyokirata szerint „közterületi jelentőségű fásszárú- és évelő növények, cserepes- és vágott dísznövényeknél” használható, tehát szabálykövető munkavégzésnél a gyep ezzel sem permetezhető.
Közterületen megelőzéssel védekezhetünk ellene! A jó táperőben lévő fűfélék ellenállnak a kisebb fertőzési nyomásnak. Kerülni kell a túlöntözést és a túlzott nitrogéntrágyázást, mert ezektől felhígulnak a növényi szövetek. A gyorsan felszáradó, szellős állományban nem érzik jól magukat a rozsdagombák, ne hagyjuk a fűnyesedéket a felületen és a gépi szellőztetés is eredményes lehet. Meglévő gyeptakaró alatt már nem lehet kicserélni a talajt, de telepítésnél hosszú évekre megalapozhatják a növényeik egészségét, ha ezek megfelelő minőségű talajba kerülnek. A fotó kedden készült, agyontaposott útmenti gyepszegélyben kínlódó fűcsomókon.
Még csak próbálgatjuk a biostimulátorokat, biokondícionálókat, de valószínűleg nagy szerepük lesz az egészséges növényállomány kialakításában. Ezek nem növényvédő szerek, nem vonatkoznak rájuk a növényvédelmi jogszabályok!
Platánfákon károsít az apignomóniás betegség
Kedden valószínűleg az apignomónia károsításával is találkoztam platánon. A száradó kis csúcslevelek és az idősebb levél száradó levélere az apignomóniára jellemző tünetek. Most csak elvétve láttam ezeket a tüneteket. Rendszeresen ellenőrizzék a fáikat, mert a gomba teljes lombhullást is okozhat. Lisztharmatos platánleveleket sem tudtam még fényképezni.
Csapdázási tájékoztatók
Kedden az országos előrejelző hálózatunkban felszereltük a vadgesztenyelevél-aknázómoly csapdáinkat. Őszig a siklósi, maroslelei, a debreceni, a tanakajdi, a hatvani, a kecskeméti és több budapesti csapdaponton Önök is követhetik a moly rajzását. Jövő héttől keressék a szerdánként frissülő táblázatot honlapunkon, a www.novenyvedoszer.hu -n. Fontos tájékoztatást kaphatnak a kártevőről, mert a növényorvosok a fogási adatok alapján tűzik ki a permetezés időpontját. A legpontosabban mindenki a saját fáira kiakasztott csapdákkal tudja követni a kártevőt.
Sajnos néhány napja az alábbi hirdetménnyel találkozhatnak az érdeklődők a csalomoncsapdak.hu oldal webshopjában. Idén februárban itt még be lehetett szerezni az eszközöket. Gyors keresgélés után megtaláltam a Biocont Magyarország Kft. csapdái között az aknázómoly illatanyagát (feromonját) is. A tavalyi felhasználók szerint ez is kiválóan működött. A vadgesztenyelevél-aknázómoly feromon szavakra keresve pedig a kereskedőkhöz is eljuthatnak.
Így védekezzünk a bundásbogarak ellen
Ebben az évben is megjelentek a bundásbogarak a kertekben a tavaszi virágzással együtt. A bundásbogarak a virágokat szeretik, ezeket fogyasztják, tehát kizárólag a virágzás időszakában jelennek...
Indulhat a harc a talajlakó kártevők ellen
Néhány zöldségmag már a talajba került, nemsokára a palántákat is kiültetjük. Nem tizedelte a talajlakó kártevőket a tél és bár a jelenlegi talajhőmérsékletnél (4-10 0C) még a mélyben...
Visszatértek külföldi turisták Európa legnagyobb fürdőcentrumába, így 2022 után ismét eredményes évet zárt Hajdúszoboszló. Budapest után Szoboszlón jegyezték fel a legtöbb vendégéjszakát, szám szerint több mint egymilliót.... ➜
Gyémánt díjak Sárvárnak – a fürdőváros TDM szervezetének három marketing aktivitását is elismerte a szakma. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 2023-as Marketing Di... ➜
Aki egyszer járt már Sárváron, az szeretne újból visszatérni. Mindezt egy 2023 nyarán végzett kérdőíves felmérés eredménye is igazolja. Eszerint a sárvári kikapcso... ➜
Kiemelkedő turisztikai jelentőséggel és kimagasló szolgáltatási kínálattal rendelkező gyógyhely lett Sárvár. Az országban elsőként a fürdőváros és a település... ➜
A tavalyi adatokat meghaladó őszi vendégforgalomra számítanak a sárvári szállásadók. Az október 23-ai hosszú hétvégén és az iskolai őszi szünet időszakában egye... ➜
Rövidített nyitvatartás, visszafogottabb választék. A balatoni éttermek a fő szezon után is nyitva tartanak, évek óta megdőlt ugyanis az a több évtizedes beidegződés... ➜
Gyenesdiás volt az első olyan Balaton parti település, amely határozott harcot hirdetett az illegális és balesetveszélyes stégek felszámolására. Nem volt könnyű ez az... ➜
Két sárvári marketing aktivitást is gyémánt díjjal jutalmazott a Magyar Marketing Szövetség szakmai zsűrije. A Marketing Summit Hungary keretében megrendezett Városmark... ➜
A legújabb tájegységre, a Zselicbe nemrégiben érkeztek meg azok a rásegítéses elektromos kerékpárok, amelyekkel a túrák zajlanak. A havonta 8 vezetett kerékpártúra 3... ➜
Folyamatos változásban van a hazai ingatlanpiac: ez alól egyértelműen kivétel a Balaton. Itt nem érzékelhető semmilyen országos folyamat, ugyanis az árak változatlanul ... ➜
Három vármegyét és öt erdészeti tájat érintően gazdálkodik a Vérteserdő Zrt. A mintegy 46.200 ha működési terület két fő egysége a Gerecse és a Vértes mészkő... ➜
Az ország első tanösvényének kanyargós útja a Soproni Parkerdő legszebb részein kalauzolja végig a túrázókat a júliustól szeptemberig virágzó, szemet-lelket gyön... ➜
Sárváron hivatalosan is elstartolt a strandszezon. Ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy már üzemelnek a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő kültéri medencéi. Legalábbi... ➜
Páratlan szépségű, terjedelmes méretű erdők ölelésében található „Somogy zöld szíve”, Kaszó. A KASZÓ Zrt. Somogy megye dél-nyugati részén mintegy 15.000 hekt... ➜
Százötven forrás, tucatnyi tanösvény, több kiépített erdei pihenőhely, négy kilátó, számos kerékpározható erdei útvonal, és izgalmas természetismereti központok... ➜
A Pilisi Parkerdő Zrt. csak tavaly több mint kétmillió facsemetét ültetett, és több száz hektáron végzett erdőmegújító csemeteültetési és magvetési munkálatokat... ➜
Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja. Az állami erdőgazdaságok az erdőkezelésbe integrált módon, a védelmi és gazdasági ... ➜
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő változatlan szolgáltatási palettával és nyitvatartási idővel várja kedves vendégeit az őszi és téli időszakban.... ➜
Bíztató adatok érkeztek a belföldi turizmusról: a hosszú hétvége bebizonyította, hogy a pánikszerű, vagy jól megtervezett fürdő- és szálloda bezárási hullám elle... ➜
Az állami erdőgazdaságok legfontosabb feladata a rájuk bízott erdőterületek gondozása mellett a környezettudatos szemléletformálásban, a környezeti kultúra fejleszté... ➜
Szinte már naponta jelennek meg hírek arról, hogy melyik étterem, kávézó, vagy cukrászda zár be véglegesen a rezsiválság miatt, de ugyanez igaz a szállodákra, vagy a ... ➜
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és Hortobágy Község Önkormányzata közbeszerzést írt ki a Hortobágy megújulására szolgáló beruházás kivitelezésére.... ➜
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ismét várja a vasút és régmúlt szerelmeseit, hogy önkéntes programja keretében részesei legyenek a Skanzen Vasút mindennapjai... ➜
A Pilisi Pálos tematikus út kialakítása egy szakrális kötődésű, és mint neve is mutatja, pálos szellemiségű és értéket hordozó, a pálos rendhez szorosan kapcsoló... ➜
Egy év alatt közel 300 minősített bringabarát szolgáltató regisztrált a MAKETUSZ Országos Kerékpáros Szolgáltatói Hálózatába. A rendszerben olyan éttermek, szállo... ➜
Pálos út néven, újabb zarándokturisztikai fejlesztés nyomán, szeptember 18-ától több útvonalon járhatjuk a természetet Budától a Dunakanyarig, és vehetünk részt l... ➜
Ismét meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot, melyre három kategóriában várják a professzionális, valamint az amatőr fotográfusok felvételeit szombattól okt... ➜
A tavaly rekord résztvevőt számláló rendezvény után a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) idén is életre kelti az Országos Kékkör 2584 kilométerét október 8-... ➜
Átadták a kiemelt kormányzati beruházásként megvalósult, 79 szobás Hungarikum Hotelt a lakiteleki Népfőiskola területén, amely már fogadja vendégeit.... ➜
A Duna-Dráva Nemzeti Park a két névadó folyó mentén, mintegy 50 ezer hektáros területen helyezkedik el, és rendkívül különleges nemzetközi értéket képvisel, hiszen... ➜
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. több éves előkészítést követően varázsolta újjá a Zempléni-hegység szívében található István-kúti egykori faházat és a kőházat. Az Istvá... ➜
A Körös-Maros Nemzeti Park védett és fokozottan védett területein vadregényes folyók és mocsarak, erdők, löszpuszta gyepek és szikes élőhelyek adnak otthont számos o... ➜
A környezeti nevelés szempontjából az állami erőfeszítés fontos, de önmagában kevés, szükség van a helyi szakemberek támogatására, a civilek és a szakma együttmű... ➜
Az idén 45 éves Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az ország legváltozatosabb adottságú észak-magyarországi területén látja el a természetvédelem sokoldalú feladatait.... ➜
Hazánk első élettelen természeti értékek védelmében létrejött nemzeti parkja augusztusban is várja az aktív kikapcsolódásra vágyó látogatóit. Az Aggteleki-karszt ... ➜
Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a ter... ➜
Már az ezredforduló eleje óta tudják Svédországban, hogy mi az a Tokaji Aszú és hol található a borvidék, ahonnan odaszállítják ezt a különlegességet. Az elmúlt i... ➜
A hatvanas évek közepén olajat kerestek, de helyette gyógyvíz tört fel. Ezután inkább fürdőt építettek. Azóta az egész ország megismerte Kerekdomb nevét. A Kecskem... ➜
Egy olimpikonnal való beszélgetés önmagában is élményként értékelhető egy zsurnaliszta számára, s - mint ez esetben - a saját hajóján versenyre kelni vele nagy megt... ➜
A szervezők immáron második alkalommal készülnek látványos nyílzáporral, íjászversenyekkel és közönségprogramokkal az augusztus hatodikán megrendezésre kerülő ha... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.