Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.20
novenyvedoszer.hu

Itt a bizonyíték: van, ami kiállja a rezsiválságot

2022.10.05

Szinte már naponta jelennek meg hírek arról, hogy melyik étterem, kávézó, vagy cukrászda zár be véglegesen a rezsiválság miatt, de ugyanez igaz a szállodákra, vagy a fürdőkre is. A sok rossz hír mellett nem esik szó arról, hogy van egy olyan része a turizmusnak, amely továbbra is az érdeklődés középpontjában marad.

Nem csak azért, mert olcsóbb, mint a négy csillagos wellness, hanem azért is, mert a vírus időszakához hasonlóan a magyarok most sem akarnak a négy fal között maradni a folyamatosan dráguló élelmiszer- és energiaköltségek közepette. A falusi- és agroturizmus pontosan a vírus kitörése után vált felkapottá, amikor a bezártság és a korlátozások miatt nehezebbé vált az életünk. Részben azért, mert megfizethető, valamint családias környezet fogadja a vendégeket és olyan helyeket lehet felfedezni, amelyekről előtte nem is hallottunk. Frankó Pál, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke maga is ebből a világból érkezett, hiszen Békés megyében foglalkozik ezzel a vendégvárási formával. Mint mondja, jó rálátása van a szövetségnek arra, hogy hogyan működnek a dolgok. A két kifejezést – falusi és agroturizmus – együtt kell használni, mert egymásra épül ez a turisztikai kínálat.



–Remek, jól sikerült szezon áll mögöttünk. Teljesítettük azokat a számokat, amelyek a vírus előtti évben, azaz 2019-ben voltak jellemzőek. Az őszi időszak elejére a vendégek a szálláshelyeket már lefoglalták, tehát nincs szó visszaesésről. Az ősz második felében azonban van némi bizonytalanság, mert bátortalanabbul foglalnak a turisták. Viszont az agrárium szezonalitásából fakadóan vannak olyan rendezvények – tökfesztivál, szüret, bormustra –, amelyeknek most jött el az ideje –nyilatkozta az elnök.
 
Segített a Kisfaludy-terv
Visszatekintve elmondható, hogy a kisebb szálláshelyek szenvedték meg legkevésbé a vírus időszakát, mert a családok, baráti társaságok együtt utaztak és nem keveredtek másokkal, mint a nagyobb szálláshelyeken. Az érdeklődés akkor is töretlen volt, természetesen a korlátozások betartásával, s ez azóta is így van. Erre az időszakra tehető az, hogy hazai forrásból a Kisfaludy-terv keretében az összes magánszálláshely megújult. Szobánként 1 millió forintos támogatást kaptak az igénylők, tehát azt az időszakot, ami kiesésnek számított, hasznosan töltötték el a vendéglátók.  Felújítottak, szépítetek, új bútorokat vásároltak. A minőségi kínálat meghozta az eredményt a nyitást követően, s a vendégek ezt a színvonalat látják azóta, hogy a vírus fogságából kiszabadultunk.


 
Aki pályázott, az nyert
A Kisfaludy-terv pályázatról tehát elmondható összességében az, hogy aki benyújtotta az igényét, kérelmét, annak automatikusan előre utalták az összeget, hogy haladhasson a munkával. Átlagosan 3,5 millió forintot kapott egy magánszálláshely, amelyhez az üzemeltetők még némi saját tőkét is hozzátettek, tehát az 5-6 millió forintos felújítás egy szálláshely esetében nagy dolognak számít.   
 
Sikeres volt a Nyaralj itthon kampány
Számtalan, az utóbbi időben felkapott helyet sorolhatna fel itt és most a FATOSZ elnöke, aki mindenkit arra biztat, hogy keressék fel a holnapjukat. A minőségben való eligazodásban pedig segít a napraforgós besorolás, ami a szállodák csillagjaihoz hasonlóan egytől négyig osztályozza a szálláshelyeket. Frankó ál szerint az egy napraforgós besorolás nem azt jelenti, hogy nomád körülmények fogadják a turistákat.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Budapest után ez a fürdőváros a legnépszerűbb

2024.02.17

Visszatértek külföldi turisták Európa legnagyobb fürdőcentrumába, így 2022 után ismét eredményes évet zárt Hajdúszoboszló. Budapest után Szoboszlón jegyezték fel a legtöbb vendégéjszakát, szám szerint több mint egymilliót....

Sárvári turizmus: újabb elismerést kapott a város

2024.02.14

Gyémánt díjak Sárvárnak – a fürdőváros TDM szervezetének három marketing aktivitását is elismerte a szakma. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 2023-as Marketing Di...

Sárvár: ezért térnek vissza a vendégek a fürdővárosba

2024.01.10

Aki egyszer járt már Sárváron, az szeretne újból visszatérni. Mindezt egy 2023 nyarán végzett kérdőíves felmérés eredménye is igazolja. Eszerint a sárvári kikapcso...

Magyarország Kincsei védjegyet kapott Sárvár

2023.11.09

Kiemelkedő turisztikai jelentőséggel és kimagasló szolgáltatási kínálattal rendelkező gyógyhely lett Sárvár. Az országban elsőként a fürdőváros és a település...

Őszi wellness: A tavalyinál is többen választják Sárvárt

2023.10.18

A tavalyi adatokat meghaladó őszi vendégforgalomra számítanak a sárvári szállásadók. Az október 23-ai hosszú hétvégén és az iskolai őszi szünet időszakában egye...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.