Ebben az évben is megjelentek a bundásbogarak a kertekben a tavaszi virágzással együtt. A bundásbogarak a virágokat szeretik, ezeket fogyasztják, tehát kizárólag a virágzás időszakában jelennek meg. Így éppen ez jelenti a nehézséget, mivel a virágzó kultúrákban szem előtt kell tartanunk a beporzó rovarok biztonságát is. Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a bundásbogarakról és sorra vesszük a lehetséges védekezési módokat is.
A bundásbogár (Tropinota hirta vagy Epicometis hirta) a mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjébe, a ganajtúrófélék (Scarabaeidae) családjába tartozó rovarfaj. Nagyjából téglalap alakú, 8–13 mm hosszú, feketésszürke színű bogár. Egész teste fehéres-sárgás szőrökkel sűrűn borított. Szárnyfedőinek alapszíne fekete, rajta egyedenként különböző számú és elhelyezkedésű fehéres-sárgás foltok vannak.
Bundásbogár madárbirs virágon (www.ng24.hu)
Hogyan károsít a bundásbogár?
Kiemelten fontos tudni, hogy a bundásbogár esetében csak az imágó=bogár a kártevő. A lárva korhadékon él, de ritkán a gyökereken is károsít. Minden virágzó növényen megjelenhet. Rajzásának kezdete márciusra tehető. Először a virágzó növények közül az alacsonyabbakat választja. Kárt a porzó és a termő kirágásával okoz. Igaz, eközben a megporzásban is részt vesz, de ez a haszna elenyésző az okozott kárhoz képest. Gyümölcstermő növényeinket, bokrainkat, elsősorban a bogyósokat szívesen látogatják a bogarak, akár tömegesen is.
Az imágók intenzív repülését a déli órákban figyelhetjük meg. Száraz, meleg időjárásban, főleg virágzó ültetvényekben különösen nagy kárral számolhatunk.
Védekezési módok a bundásbogarak ellen
Bundásbogarak esetében is nagyon fontos a megelőzés, így a lemosó permetezés fontossága. Azt javasoljuk, hogy legyen benne a növényben a permetezőszer már virágzás idején, mivel virágzáskor már nem permetezhetünk mindenféle szerrel.
Vegyszermentes védekezés a bundásbogár ellen
Azt kell elérnünk, hogy minél kevesebb kifejlett bogár tudjon behúzódni a talajrepedésekbe hidegebb időben, ha ezt meg tudjuk oldani, akkor a bogarak más helyet fognak keresni, és továbbállnak a kertünkből. Ezt mulcsozással is el tudjuk érni, a mulcs segít abban, hogy gyérítsük az állományt – ezt azonban már ősszel meg kell tennünk!
Ha ősszel nem tettünk meg semmit, akkor tavasszal kell cselekednünk. Ha észrevesszük a bundásbogarakat, akkor gyűjtsük őket össze. Használhatunk csalomoncsapdákat, viszont ezek nemcsak a bundásbogarakat fogják meg, hanem a többi bogarat is, ráadásul 3-4 hét elteltével már nem fejti ki a megfelelő hatást.
A gyűjtéshez használjunk kékszínű vizes csapdát, kékszínű vödröt, tálat, ebbe tegyünk vizet. A bundásbogarak imádják a kék színt, vonzza őket, a vízben pedig nem képesek túlélnek, megfulladnak. A vízbe tehetünk még ánizsteát, vagy narancsolajat, ezek fokozzák a csali hatását. - olvasható az https://www.agraroldal.hu/bundasbogar_img-1.html korábbi cikkében.
Szabad, lehet-e virágzásban permetezni?
A beporzást segítő rovarok, többek között a méhek, tevékenysége nélkülözhetetlen, nélkülük számos növény nem fejleszt termést. Termesztett növényeinknél előfordulnak olyan helyzetek,...
Visszatértek külföldi turisták Európa legnagyobb fürdőcentrumába, így 2022 után ismét eredményes évet zárt Hajdúszoboszló. Budapest után Szoboszlón jegyezték fel a legtöbb vendégéjszakát, szám szerint több mint egymilliót.... ➜
Gyémánt díjak Sárvárnak – a fürdőváros TDM szervezetének három marketing aktivitását is elismerte a szakma. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 2023-as Marketing Di... ➜
Aki egyszer járt már Sárváron, az szeretne újból visszatérni. Mindezt egy 2023 nyarán végzett kérdőíves felmérés eredménye is igazolja. Eszerint a sárvári kikapcso... ➜
Kiemelkedő turisztikai jelentőséggel és kimagasló szolgáltatási kínálattal rendelkező gyógyhely lett Sárvár. Az országban elsőként a fürdőváros és a település... ➜
A tavalyi adatokat meghaladó őszi vendégforgalomra számítanak a sárvári szállásadók. Az október 23-ai hosszú hétvégén és az iskolai őszi szünet időszakában egye... ➜
Rövidített nyitvatartás, visszafogottabb választék. A balatoni éttermek a fő szezon után is nyitva tartanak, évek óta megdőlt ugyanis az a több évtizedes beidegződés... ➜
Gyenesdiás volt az első olyan Balaton parti település, amely határozott harcot hirdetett az illegális és balesetveszélyes stégek felszámolására. Nem volt könnyű ez az... ➜
Két sárvári marketing aktivitást is gyémánt díjjal jutalmazott a Magyar Marketing Szövetség szakmai zsűrije. A Marketing Summit Hungary keretében megrendezett Városmark... ➜
A legújabb tájegységre, a Zselicbe nemrégiben érkeztek meg azok a rásegítéses elektromos kerékpárok, amelyekkel a túrák zajlanak. A havonta 8 vezetett kerékpártúra 3... ➜
Folyamatos változásban van a hazai ingatlanpiac: ez alól egyértelműen kivétel a Balaton. Itt nem érzékelhető semmilyen országos folyamat, ugyanis az árak változatlanul ... ➜
Három vármegyét és öt erdészeti tájat érintően gazdálkodik a Vérteserdő Zrt. A mintegy 46.200 ha működési terület két fő egysége a Gerecse és a Vértes mészkő... ➜
Az ország első tanösvényének kanyargós útja a Soproni Parkerdő legszebb részein kalauzolja végig a túrázókat a júliustól szeptemberig virágzó, szemet-lelket gyön... ➜
Sárváron hivatalosan is elstartolt a strandszezon. Ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy már üzemelnek a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő kültéri medencéi. Legalábbi... ➜
Páratlan szépségű, terjedelmes méretű erdők ölelésében található „Somogy zöld szíve”, Kaszó. A KASZÓ Zrt. Somogy megye dél-nyugati részén mintegy 15.000 hekt... ➜
Százötven forrás, tucatnyi tanösvény, több kiépített erdei pihenőhely, négy kilátó, számos kerékpározható erdei útvonal, és izgalmas természetismereti központok... ➜
A Pilisi Parkerdő Zrt. csak tavaly több mint kétmillió facsemetét ültetett, és több száz hektáron végzett erdőmegújító csemeteültetési és magvetési munkálatokat... ➜
Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja. Az állami erdőgazdaságok az erdőkezelésbe integrált módon, a védelmi és gazdasági ... ➜
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő változatlan szolgáltatási palettával és nyitvatartási idővel várja kedves vendégeit az őszi és téli időszakban.... ➜
Bíztató adatok érkeztek a belföldi turizmusról: a hosszú hétvége bebizonyította, hogy a pánikszerű, vagy jól megtervezett fürdő- és szálloda bezárási hullám elle... ➜
Az állami erdőgazdaságok legfontosabb feladata a rájuk bízott erdőterületek gondozása mellett a környezettudatos szemléletformálásban, a környezeti kultúra fejleszté... ➜
Szinte már naponta jelennek meg hírek arról, hogy melyik étterem, kávézó, vagy cukrászda zár be véglegesen a rezsiválság miatt, de ugyanez igaz a szállodákra, vagy a ... ➜
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és Hortobágy Község Önkormányzata közbeszerzést írt ki a Hortobágy megújulására szolgáló beruházás kivitelezésére.... ➜
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ismét várja a vasút és régmúlt szerelmeseit, hogy önkéntes programja keretében részesei legyenek a Skanzen Vasút mindennapjai... ➜
A Pilisi Pálos tematikus út kialakítása egy szakrális kötődésű, és mint neve is mutatja, pálos szellemiségű és értéket hordozó, a pálos rendhez szorosan kapcsoló... ➜
Egy év alatt közel 300 minősített bringabarát szolgáltató regisztrált a MAKETUSZ Országos Kerékpáros Szolgáltatói Hálózatába. A rendszerben olyan éttermek, szállo... ➜
Pálos út néven, újabb zarándokturisztikai fejlesztés nyomán, szeptember 18-ától több útvonalon járhatjuk a természetet Budától a Dunakanyarig, és vehetünk részt l... ➜
Ismét meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot, melyre három kategóriában várják a professzionális, valamint az amatőr fotográfusok felvételeit szombattól okt... ➜
A tavaly rekord résztvevőt számláló rendezvény után a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) idén is életre kelti az Országos Kékkör 2584 kilométerét október 8-... ➜
Átadták a kiemelt kormányzati beruházásként megvalósult, 79 szobás Hungarikum Hotelt a lakiteleki Népfőiskola területén, amely már fogadja vendégeit.... ➜
A Duna-Dráva Nemzeti Park a két névadó folyó mentén, mintegy 50 ezer hektáros területen helyezkedik el, és rendkívül különleges nemzetközi értéket képvisel, hiszen... ➜
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. több éves előkészítést követően varázsolta újjá a Zempléni-hegység szívében található István-kúti egykori faházat és a kőházat. Az Istvá... ➜
A Körös-Maros Nemzeti Park védett és fokozottan védett területein vadregényes folyók és mocsarak, erdők, löszpuszta gyepek és szikes élőhelyek adnak otthont számos o... ➜
A környezeti nevelés szempontjából az állami erőfeszítés fontos, de önmagában kevés, szükség van a helyi szakemberek támogatására, a civilek és a szakma együttmű... ➜
Az idén 45 éves Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az ország legváltozatosabb adottságú észak-magyarországi területén látja el a természetvédelem sokoldalú feladatait.... ➜
Hazánk első élettelen természeti értékek védelmében létrejött nemzeti parkja augusztusban is várja az aktív kikapcsolódásra vágyó látogatóit. Az Aggteleki-karszt ... ➜
Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a ter... ➜
Már az ezredforduló eleje óta tudják Svédországban, hogy mi az a Tokaji Aszú és hol található a borvidék, ahonnan odaszállítják ezt a különlegességet. Az elmúlt i... ➜
A hatvanas évek közepén olajat kerestek, de helyette gyógyvíz tört fel. Ezután inkább fürdőt építettek. Azóta az egész ország megismerte Kerekdomb nevét. A Kecskem... ➜
Egy olimpikonnal való beszélgetés önmagában is élményként értékelhető egy zsurnaliszta számára, s - mint ez esetben - a saját hajóján versenyre kelni vele nagy megt... ➜
A szervezők immáron második alkalommal készülnek látványos nyílzáporral, íjászversenyekkel és közönségprogramokkal az augusztus hatodikán megrendezésre kerülő ha... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.