Gyenesdiás volt az első olyan Balaton parti település, amely határozott harcot hirdetett az illegális és balesetveszélyes stégek felszámolására. Nem volt könnyű ez az erőfeszítése, mert sokan elkezdték visszaépíteni a horgászstégeket és csónakbejárókat. Végül olyan példa nélküli összefogás alakult ki, hogy azt a többi tóparti település is elkezdte átvenni és alkalmazni.
A víz biztonsága és tisztasága mellett a nád és a strandolók biztonságával indokolta ezeknek a felkutatását és az áldatlan állapotok felszámolását Gál Lajos polgármester. A nyár végén azóta már a Balaton déli partján is elkezdték felszámolni az illegális stégeket és lejárókat. Első lépésként az úgynevezett horgászkarók és vízi állások számát térképezték fel a nádasban és a strandok környezetében Gyenesdiáson, mert sok bejelentés érkezett. A 250 tagú horgász egyesület, az önkormányzat és a fürdő egyesület úgy döntött, hogy a Balaton előtti négy kilométeres szakaszt megtisztítja, ehhez partnernek felkérték a Balatoni Vízügyi Kirendeltséget, amellyel közösen felmértük, hogy közel háromszáz karó található ezen a négy kilométeren.
-Tavaly év végén annyira leesett a vízszint, hogy látszottak a félelmetes kiálló fa és fém karók, amelyek mint a nyársak, úgy meredeztek ki a vízből. Ezek kiemelése elkezdődött tehát tavaly év végén és folytattuk idén, mivel visszakerült hetven karó. Utána sem adtuk fel, ezeket is kiszedtük, sőt figyelmeztető cédulát raktunk ki ezekre a vízi állásokra és stégekre. Miután ezeket az állásokat felmértük, a karókat begyűjtöttük, és kiderült, hogy az engedély nélkül megtalált 24 vízi állásból legalább a fele illegális, ezért elindítottunk velük szemben egy következetes eljárást: a vízügyi igazgatóság kiderítette, hogy kinek hány éves szerződése van és ha ilyennel nem rendelkeztek, akkor nem kaphatnak vízi állásra engedélyt. Volt, akit ez nem érdekelt, sőt pecatanyaként is hirdette ezeket a bejárókat. Innentől kezdve az önkormányzat kötelezettséget vállalt egy olyan közösségi bejáró építésére, amely nem veszélyezteti a nádast. Ezt azok a horgászok vehetik igénybe, akik belépnek a Gyenesdiási Horgász Egyesületbe, mivel ennek hiányában nem kötünk velük szerződést és nem adunk ki engedélyeket sem -nyilatkozta Gál Lajos.
„Gyenesdiáson most már elmondható, hogy a karók kiszedésévelés a vízi állások felbontásával elérték a céljukat, ráadásul a közeli és távolabbi települések is hasonló kezdeményezésekkel indultak el. Ebben a Balaton parti települések között lehet egy összezárás is”.
Akinek a Balatonnál van valamilyen érdekeltsége, az kérhet vízi állás használatára engedélyt, amelyért víz- és mederhasználati díjat kell fizetni. Ez öt évre szól és a megfelelő feltételekkel ilyen vízi állást létesíthet. A gond pontosan ezzel akad, ugyanis ezeket a lejárókat elhanyagolják, a vízügynek azonban a feladata az ellenőrzés, mert ő a meder kezelője. Ezek után minden egyes elemet kénytelenek kivenni, mert balesetveszélyesek. A horgász- vagy napozóstégek - amelyek általában négy négyzetméteresek - nincsenek összekötve a parttal, de ezek létesítésére adnak engedélyt. Nagyon sok bejelentés érkezik a fő szezonban az ilyen elhanyagolt állapotú stégekről, amelyeket az önkormányzatok továbbítanak a hatóságoknak.
Visszatértek külföldi turisták Európa legnagyobb fürdőcentrumába, így 2022 után ismét eredményes évet zárt Hajdúszoboszló. Budapest után Szoboszlón jegyezték fel a legtöbb vendégéjszakát, szám szerint több mint egymilliót.... ➜
Gyémánt díjak Sárvárnak – a fürdőváros TDM szervezetének három marketing aktivitását is elismerte a szakma. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 2023-as Marketing Di... ➜
Aki egyszer járt már Sárváron, az szeretne újból visszatérni. Mindezt egy 2023 nyarán végzett kérdőíves felmérés eredménye is igazolja. Eszerint a sárvári kikapcso... ➜
Kiemelkedő turisztikai jelentőséggel és kimagasló szolgáltatási kínálattal rendelkező gyógyhely lett Sárvár. Az országban elsőként a fürdőváros és a település... ➜
A tavalyi adatokat meghaladó őszi vendégforgalomra számítanak a sárvári szállásadók. Az október 23-ai hosszú hétvégén és az iskolai őszi szünet időszakában egye... ➜
Rövidített nyitvatartás, visszafogottabb választék. A balatoni éttermek a fő szezon után is nyitva tartanak, évek óta megdőlt ugyanis az a több évtizedes beidegződés... ➜
Két sárvári marketing aktivitást is gyémánt díjjal jutalmazott a Magyar Marketing Szövetség szakmai zsűrije. A Marketing Summit Hungary keretében megrendezett Városmark... ➜
A legújabb tájegységre, a Zselicbe nemrégiben érkeztek meg azok a rásegítéses elektromos kerékpárok, amelyekkel a túrák zajlanak. A havonta 8 vezetett kerékpártúra 3... ➜
Folyamatos változásban van a hazai ingatlanpiac: ez alól egyértelműen kivétel a Balaton. Itt nem érzékelhető semmilyen országos folyamat, ugyanis az árak változatlanul ... ➜
Három vármegyét és öt erdészeti tájat érintően gazdálkodik a Vérteserdő Zrt. A mintegy 46.200 ha működési terület két fő egysége a Gerecse és a Vértes mészkő... ➜
Az ország első tanösvényének kanyargós útja a Soproni Parkerdő legszebb részein kalauzolja végig a túrázókat a júliustól szeptemberig virágzó, szemet-lelket gyön... ➜
Sárváron hivatalosan is elstartolt a strandszezon. Ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy már üzemelnek a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő kültéri medencéi. Legalábbi... ➜
Páratlan szépségű, terjedelmes méretű erdők ölelésében található „Somogy zöld szíve”, Kaszó. A KASZÓ Zrt. Somogy megye dél-nyugati részén mintegy 15.000 hekt... ➜
Százötven forrás, tucatnyi tanösvény, több kiépített erdei pihenőhely, négy kilátó, számos kerékpározható erdei útvonal, és izgalmas természetismereti központok... ➜
A Pilisi Parkerdő Zrt. csak tavaly több mint kétmillió facsemetét ültetett, és több száz hektáron végzett erdőmegújító csemeteültetési és magvetési munkálatokat... ➜
Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja. Az állami erdőgazdaságok az erdőkezelésbe integrált módon, a védelmi és gazdasági ... ➜
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő változatlan szolgáltatási palettával és nyitvatartási idővel várja kedves vendégeit az őszi és téli időszakban.... ➜
Bíztató adatok érkeztek a belföldi turizmusról: a hosszú hétvége bebizonyította, hogy a pánikszerű, vagy jól megtervezett fürdő- és szálloda bezárási hullám elle... ➜
Az állami erdőgazdaságok legfontosabb feladata a rájuk bízott erdőterületek gondozása mellett a környezettudatos szemléletformálásban, a környezeti kultúra fejleszté... ➜
Szinte már naponta jelennek meg hírek arról, hogy melyik étterem, kávézó, vagy cukrászda zár be véglegesen a rezsiválság miatt, de ugyanez igaz a szállodákra, vagy a ... ➜
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és Hortobágy Község Önkormányzata közbeszerzést írt ki a Hortobágy megújulására szolgáló beruházás kivitelezésére.... ➜
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ismét várja a vasút és régmúlt szerelmeseit, hogy önkéntes programja keretében részesei legyenek a Skanzen Vasút mindennapjai... ➜
A Pilisi Pálos tematikus út kialakítása egy szakrális kötődésű, és mint neve is mutatja, pálos szellemiségű és értéket hordozó, a pálos rendhez szorosan kapcsoló... ➜
Egy év alatt közel 300 minősített bringabarát szolgáltató regisztrált a MAKETUSZ Országos Kerékpáros Szolgáltatói Hálózatába. A rendszerben olyan éttermek, szállo... ➜
Pálos út néven, újabb zarándokturisztikai fejlesztés nyomán, szeptember 18-ától több útvonalon járhatjuk a természetet Budától a Dunakanyarig, és vehetünk részt l... ➜
Ismét meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot, melyre három kategóriában várják a professzionális, valamint az amatőr fotográfusok felvételeit szombattól okt... ➜
A tavaly rekord résztvevőt számláló rendezvény után a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) idén is életre kelti az Országos Kékkör 2584 kilométerét október 8-... ➜
Átadták a kiemelt kormányzati beruházásként megvalósult, 79 szobás Hungarikum Hotelt a lakiteleki Népfőiskola területén, amely már fogadja vendégeit.... ➜
A Duna-Dráva Nemzeti Park a két névadó folyó mentén, mintegy 50 ezer hektáros területen helyezkedik el, és rendkívül különleges nemzetközi értéket képvisel, hiszen... ➜
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. több éves előkészítést követően varázsolta újjá a Zempléni-hegység szívében található István-kúti egykori faházat és a kőházat. Az Istvá... ➜
A Körös-Maros Nemzeti Park védett és fokozottan védett területein vadregényes folyók és mocsarak, erdők, löszpuszta gyepek és szikes élőhelyek adnak otthont számos o... ➜
A környezeti nevelés szempontjából az állami erőfeszítés fontos, de önmagában kevés, szükség van a helyi szakemberek támogatására, a civilek és a szakma együttmű... ➜
Az idén 45 éves Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az ország legváltozatosabb adottságú észak-magyarországi területén látja el a természetvédelem sokoldalú feladatait.... ➜
Hazánk első élettelen természeti értékek védelmében létrejött nemzeti parkja augusztusban is várja az aktív kikapcsolódásra vágyó látogatóit. Az Aggteleki-karszt ... ➜
Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a ter... ➜
Már az ezredforduló eleje óta tudják Svédországban, hogy mi az a Tokaji Aszú és hol található a borvidék, ahonnan odaszállítják ezt a különlegességet. Az elmúlt i... ➜
A hatvanas évek közepén olajat kerestek, de helyette gyógyvíz tört fel. Ezután inkább fürdőt építettek. Azóta az egész ország megismerte Kerekdomb nevét. A Kecskem... ➜
Egy olimpikonnal való beszélgetés önmagában is élményként értékelhető egy zsurnaliszta számára, s - mint ez esetben - a saját hajóján versenyre kelni vele nagy megt... ➜
A szervezők immáron második alkalommal készülnek látványos nyílzáporral, íjászversenyekkel és közönségprogramokkal az augusztus hatodikán megrendezésre kerülő ha... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.