Alattomos pusztítást végeznek a farontók

A nagy fakopáncs jellemzően kúszó és kopácsoló harkály. A szúfélék után kutatva egész törzseket kérgez le, a rovarlárvákat féregszerű, a hegyén szaru nemű és kis horgocskákkal ellátott nyelvével húzza ki a járatából. Többször láthatunk ezért a parkokban olyan fákat, ahol csak néhány centiméteres kéregcsík köti össze a gyökért a lombrésszel és megfelelő alátámasztással mégis él a fa. Ezért egy kedvenc fa - legyen az régi különleges almafajta, vagy még amit a nagyszülők telepítettek - megfelelő alátámasztással és az odú kitisztításával, valamint sebkezeléssel megmenthető. Zsigó György növényorvos tanácsai a következők. 

Az viszont nem jó hír, hogy a harkályok látogatják és kopogtatnak rajta, mert ez azt jelenti, hogy valamilyen táplálék van a belsejében – például egy cincérlárva, vagy pedig a farontólepkének az akár tíz centisre is megnövő példánya. Tehát egy harkálynak megfelelő fehérje táplálékot adó lárvái lehetnek ezek, melyek ellen nagyon kevés lehetőségünk van. Régen zongorahúrra tekert vattapamaccsal és ennek a rovarölő szeres betömködésével tudtak védekezni, de egy ültetvénynél ez már nem járható út. Ha sikerül eltalálni a lárvát, vagy a megfelelő rovarölő szer gőze el tud hatolni a lárvához, akkor ez sikeres lehet, utána jöhet a sebkezelés és annak lezárása. Más lehetőségünk semmilyen, a fatestben károsító ellen sajnos nincsen – legyen az rovar, gomba, vagy baktériumos támadás. A fatest ilyenkor már élettelen és főleg csak a fa szilárdítására szolgáló része a növénynek, ahol tápanyagáramlás még előfordulhat az élő rész felé, de a lényeg, hogy oda már növényvédő szerrel nem tudunk behatolni. Ekkor már nagyon kevés a lehetőség. Ezek a farontó rovarok több évig fejlődnek a fatestben és a cincérek is több évet eltöltenek a belsejében, ezért ha kiszóródott rágcsálékot és ürüléket látunk a nyílásnál, vagy akár a fa alatt, akkor biztos, hogy rovarkártevővel van dolgunk.



A megtermékenyített nőstény apetéit rendszerint a fa kérge alá, annak résébe, repedéseibe, sebzési helyeire rakja, illetve az erre a célra készített furatokba, esetleg a már meglévő rovarjáratokba helyezi el, vagyis táplálékban gazdag helyre, ahol azokat viszonylag védettnek tekinti. A petéből rövidebb-hosszabb idő után kibúvó, állandó rágással táplálkozó lárva igen erős, fogazott szájszervével a fában alagútszerű járatokat fúr. A faforgács darabokat apró részecskékké dörzsöli szét, amelyek bélcsatornáján áthaladva igen finom szemcséjű anyagként, úgynevezett furatlisztként marad vissza. A lárva a faanyagot táplálkozásra használja fel. A lárvaállapot általában egy-két évig tart, majd ezt követően a lárva megfelelő helyet, bábbölcsőt készít magának, abban bebábozódik és néhány hét múlva kifejlett rovarként az általa kialakított kirepülő nyíláson keresztül elhagyja a fát. A peterakástól a kifejlett rovar megjelenéséig tartó idő rendkívül változó, adott fajra jellemző tulajdonság, de attól is függ, hogy a lárva milyen környezeti tényezők, hőmérséklet- és nedvességviszonyok között fejlődött, valamint milyen minőségű és mennyiségű táplálék állt rendelkezésére. 

Ezeket is olvasta már?

MÉG TÖBB CIKKÜNK A TÉMÁBAN

Szakmai partnereink