Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.05.12
novenyvedoszer.hu

Növényvédelem légi úton keresztül? Ezt tanulják az egyetemisták

2024.04.01

Európában eddig egyedülálló az akezdeményezés, miszerint atápanyag-utánpótláshoz szükséges mikrobiológiai termékeket drónnal juttatják ki azokon a területeken, ahová munkagéppel nem lehet eljutni. Vagyis a talajélet javítása ma már a levegőből is megtörténhet. Erről állapodott meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, valamint a Bio-Nat Kft. Az év elején történt bejelentést gyorsan tettek is követték, ugyanis az egyetem tangazdaságában évente megforduló 4-5 ezer hallgató a mindennapokban is hasznosítani tudja a leírt megállapodás részleteit.

Az együttműködés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a regeneratív és az okszerű gazdálkodásról széles körben értesüljenek azok a hallgatók, akik az egyetemre jönnek. Olyan technológiákkal, talaj- és növényvédelmi eljárásokkal találkozzanak, amelyek a mai uniós irányelveknek és követelményeknek is megfelelnek. A drónok esetében ez azt jelenti, hogy modern környezetben, modern gépekkel és modern kijuttatási eszközökkel ismerkedhetnek a gyakorlatban. Umenhoffer Péter, a Bio-Nat Kft. cégvezetője azt emelte ki a megállapodásból, hogy évente 4-5 ezer hallgató fordul meg a MATE tangazdaságában, akiknek meg kell mutatniuk azt, hogy ezekkel az eszközökkel és a mikrobiológiai készítményekkel hogyan történik a kijuttatás.


-Nem is találhattunk volna jobb helyszínt, ha a készítmény kijuttatási körülményeit szeretnénk vizsgálni. Olyan fejlesztésről van szó többek között, amely endospórás szerkezettel rendelkezik és a csapadékvízből, vagy egy bemosódásból kiderülhet, hogy mennyire tudja segíteni a kijuttatás hatékonyságát. Azt is vizsgálnunk kell, hogy ha egy növény lombozatára juttatjuk ki, akkor a felszívódása hogyan történhet meg kedvezően -összegezte a szakember.
Eközben a jól bevált módszereket sem szabad feladni -folytatja Umenhoffer Péter, ugyanis a megváltozott körülményeknek megfelelően kell ezeket alkalmazni. Ha valaki napjainkban azt mondja, hogy a műtrágyázást teljes egészében el lehet hagyni, az még nem felel meg a valóságnak, bár vannak rá törekvések. Viszont vannak anyagok, amelyeknek a feltáródását, felszívódását és a talaj életet, így a humuszképződés javítását tudjuk biztosítani. Ezeknek a kísérleteknek a helyszíne nem is lehetne jobb helyen, mint az egyetemen, ahol a jövő nemzedékét képezik. Az unióval ha sok dologban van is vitánk, de abban nincs nézeteltérés, hogy a talaj védelme az első.

Gyuricza Csaba a MATE rektora az Európában eddig egyedülálló kezdeményezésről azt nyilatkozta, hogy például a permetszerek, növényvédő szerek és tápanyagok légi kijuttatása ezentúl a kedvezőtlen időjárási feltételek között is lehetővé válnak, vagy javíthatják a növénytermesztés hatékonyságát.



-Ez egy fontos feladat napjainkban, amikor a kritikus mennyiségben rendelkezésre álló víz hiányzik a talajból, akkor legyenek olyan mikrobiológia készítmények és termésnövelők, amelyek aszályos időszakban is használhatók. Magyar megoldások is vannak ezen a területen, és ezeket szeretnénk összekapcsolni a légi kijuttatással az egyetem tangazdaságában – kutatás-fejlesztés formájában. Olyan megoldásokat, technológiai módszereket dolgozunk ki, amelyek segítik a gazdálkodókat abban, hogy hatékonyabban termeljenek -hangoztatta a rektor.

A hallgatók életében ez a változás azt is jelenti, hogy amikor kikerülnek a gyakorlatba, akkor ezzel a tudással helytállhatnak a mindennapokban. Ebben a tekintetben a dróntechnológia, a digitális megoldások alkalmazása, az űrtechnológia jelenléte, vagy a klímaváltozáshoz alkalmazkodó technológiák használata és ismerete alapvető fontosságú és ha ezeket össze is lehet kapcsolni, az további lehetőséget jelent, hogy a legkorszerűbb módszereket ne csak megtanulják, hanem a gyakorlatban alkalmazni is tudják. 


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció


Kapcsolódó cikkek:


24. óra: így fordíthatjuk vissza a talajpusztulást

Foltosodás, belvizek, tömörödés, pocokinvázió. Folyamatos jelzések ezek, amelyek egyértelműen a talajpusztulás következményei. Egyre többen hangoztatják ezért azt, hogy a termőtalajaink 80-90 százalékban komoly problémákkal küzdenek, ugyanis az intenzív gazdálkodás miatt végleg kihasználtuk az elmúlt 30-40 évben a talajainkat, amelyek eljutottak arra a szintre, hogy a legkülönbözőbb módon figyelmeztetnek bennünket.


Ezeket is olvasta már?

Aki kadarkát termeszt, arra felfigyelnek mindenhol

2024.04.24

Hagyományos szőlő és borfajtáink közé tartozik a kadarka, a Dél-Alföldön nagy múltra tekint vissza a termesztése és készítése. Ez volt az első olyan fajta Kiskőrösön és környékén, ami megjelent és óriási gazdasági fejlődést indított el. Ez a térség valamikor állattartással és legeltetéssel foglalkozott, aztán a filoxéra járvány adta meg a lehetőséget a Homokhátságnak, hogy szőlőtermesztéssel foglalkozzanak – így jelent meg elsőként a kadarka és volt meghatározó egészen a rendszerváltozásig. A szőlőtermesztés szerencsére most is meghatározó szerepet játszik a Dél-Alföldön: az önálló hegyközségek közül a 2600 hektárjával a Kiskőrösi Hegyközség a legnagyobb az országban, tehát még mindig óriási szőlőterületeik vannak. Bár a kadarka eredetileg a Balkánról került hazánkba, évszázadok alatt a magyar borkultúra meghatározó elemévé vált. Ma már a magyar fajták közé sorolják....

Günzer Tamás lett az év bortermelője

2024.03.05

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló...

Magyar borok sikerétől volt hangos a Sakura Borverseny

2024.03.05

Aranyérmet kapott a Dereszla Pincészet száraz Furmintja a Japánban nemrégiben megrendezett Sakura Nemzetközi Borversenyen. A bor egyébként nem ismeretlen az országban, ugy...

Új pályázatok segítik a hazai borászatok fejlődését

2024.02.20

A borászok már nagyon várják a tavasszal meghirdetendő pályázatokat, amelyek lehetővé teszik többek között szőlészeti gépek, technológiai berendezések beszerzésé...

Ezekre pályázhatnak idén a hazai borászatok

2024.01.29

A szőlő-és borágazat jelentős technológiai és tudásigényes ágazat, ahol az nyer, aki gyorsabban látja meg az alkalmazkodás új irányát és a kínálkozó információ...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.