Európába óriási mennyiségben áramlik be a kínai csemegekukorica, sőt nagy erővel hódít teret. Ez a hír a hazai termelőket azért is érinti hátrányosan, mert a zöldborsóval együtt ez az egyik legfontosabb export termékünk Európa-szerte. Néhány adat ezt jól érzékelteti: csemegekukoricából a hazai szükséglet húsz szorosát termeljük meg, tehát mindenképpen export orientáltak vagyunk ebben a tekintetben. A zöldborsó vonatkozásában pedig öt-hatszorosát állítjuk elő, ezért mindenképpen meg kell őriznünk az exportpiacokat, ezért is fontos, hogy a termelők folytassák a munkát.
Erre hívja fel a figyelmet Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Nemrégiben számoltunk be arról, hogy idén megfeleződik a zöldborsó termőterülete, és csemegekukoricából is megközelítőleg 30 százalékkal kevesebbet vetnek majd el, mint korábbi években. Ez egy soha nem látott visszaesés az ipari zöldség ágazatban: Magyarország Európa harmadik legnagyobb zöldborsótermelője volt eddig, átlagosan 10-13 százalékkal.
Új növények után kell nézni, vagy ez csak egy átmeneti helyzet?
A kamarai alelnök szerint részben kell csak új növények után nézni, mert az idei év az ármegfeleződés ellenére is a piac megőrzésének az éve kell, hogy legyen a termékpálya minden szereplőjének, vagyis a termelőnek, a feldolgozónak és a multinacionális kereskedőknek is. -Ez utóbbiaknál sok kérdés vetődhet fel a hozzáállásukkal kapcsolatban, ugyanis köztudottan szeretnek a termelők és feldolgozók zsebében sokszor könyékig is turkálni, ezért a kamara azt kéri, hogy kellő szolidaritással legyenek irántuk -hangoztatta Zászlós Tibor
Ebben az évben is érdemes a zöldborsó termesztésre alapozni
Az időjárási viszonyokat tekintve jelenleg 2024. akár a zöldborsó éve is lehet, de ezt beárnyékolja a csökkenő termésterület és a csökkenő felvásárlási árak ténye. A konzervgyárak...
Ki veszi meg ezután a minőségi zöldborsót, csemegekukoricát?
Idén fele akkora lesz a zöldborsó termőterülete a tavalyihoz képest, de csemegekukoricából is megközelítőleg 30 százalékkal kevesebbet vetnek majd el a termelők, mint a korábbi évek hasonló...
„Nagyon jó részt venni egy új cég felépítésében, mert így teljesen más szemmel látja az ember a működését, mint amikor egy kész, összerakott rendszerben dolgozik és abba kell különböző változásokat belevinni.” A 3 évvel ezelőtt alapított Agrolink Zrt. első alkalmazottjainak egyike, Mészárosné Magyar Katalin így emlékszik vissza a nem is olyan távoli múltra. Az alkalmazotti státusz azonban nem sokáig tartott, hiszen rövid időn belül vezérigazgatója lett a cégnek. Immár 15 éves az elköteleződése a mezőgazdaság mellett, ahol köztudottan nincs két egyforma év. Ez a változatosság adja egyben a kihívást is számára. ... ➜
Szó szerint a nulláról kellett egy közraktárat felépítenie a Korona Közraktár Zrt. értékesítési vezérigazgatójaként Réther Zsuzsannának. Szerencsére most sem vol... ➜
Sikeres női vezetőket bemutató sorozatunk mai szereplője az a Sánta Éva, akinek egy eldugott kis Békés megyei faluban kezdődik a története, mégpedig Bélmegyeren. Itt n... ➜
Szigli Zoltán, a Székesfehérvár határában található Isztiméri Bakony Kft. ügyvezető igazgatója /képünkön középen/ a kihívások által erősödött meg igazán, hi... ➜
Magyarország Legszebb Birtoka. Az Év agrárembere. Ma már nagyon kevesen vannak azok, akik ne hallottak volna erről a két díjról. Sőt, ahogy telnek az évek, egyre inkább ... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.