Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.20
novenyvedoszer.hu

Így védekezzünk a lótücsök ellen

2023.05.21

Nehéz ellenfélnek számít a lótetű, de kitartással nem lehetetlen az ellene való védekezés. Ezekben a napokban a burgonyatermesztésnél okoz károkat a palántában, majd később a termésben, de a saláta és a szamóca is veszélyben van. Az életfeltételeinek a megszüntetésével lehet valamit tenni, mert ha így sem sikerül kiszűrni a kertből, vagy a fólia ágyásból, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülünk.

Két éves fejlődésű állatról van szó, amit a kertészek általában a saját komposztlakásuknak a szétterítésével, vagy az idegen komposztnak, marhatrágyának a behozatalával, tehát egy fertőzött tápanyag utánpótlással hoznak be a kertekbe. A lótücsök ezt követően megkezdi a károsítást: beeszi magát a talajba, akár egy méter mélységbe is lejuthat telelni, míg év közben fent garázdálkodik közvetlenül a talaj felszín alatt, vagyis elrágja a palántáknak a gyökerét. Látjuk a járatát, mert felpúposodik a föld és látni, hogy hol halad. Ezek ellenére az egyetlen vegyszeres megoldás nem tűnik száz százalékos megoldásnak.



Mérgezett csali, de csak körültekintően alkalmazzuk
Nem csak a lótetű, hanem a mezei pocok ellen is használhatunk szigorúan külterületen mérgezett csalit, mert belterületen a macskák is áldozatul eshetnek, de ez veszélyes méreg az emberre is, ezért nagyon kell vele vigyázni.

Választatjuk a türelmesebb, de célra vezető megoldást, amikor a lótücsök túrásnál a járatot vízzel feltöltve előcsalogathatjuka kártevőt, ugyanis a lótücsök nem szereti a vizet. A felszínre menekülő állat ezután már könnyen begyűjthető. Azonban ne használjunk mosogatószeres vagy olajos vizet, mert azzal szennyezzük a környezetet. Egyes riasztó növények – krizantém, körömvirág, rozmaring – taszítóan hatnak a kártevőre, mert a lótücsök nem szereti gyökereik illatát, így elkerüli őket. Lótücsök ellen bevált szer az egyik kertészeti szaklap szerint a Nemastar fonálféreg készítmény, amely a talajban kifejlett kártevőt rövid időn belül megtalálja, és a fonálféreggel szimbiózisban élő baktériumokkal együttesen elpusztítja a kártevőt. A férgek felszaporodnak a kártevő testében és megfelelő körülmények között újabb gazdaállatot keresnek. Ehhez azonban optimális talajhőmérsékletre, és megfelelő időjárási körülményekre, nedves talajra van szükség. Kijuttatni az esti órákban kell.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu /Zsigó György

Ezeket is olvasta már?

Ilyen hatással van a hosszan tartó szárazság a szántóföldi kórokozókra

2024.04.19

Április közepén tovább folytatódott a koranyárias, a sokévi átlagnál jóval melegebb időjárás. Az ország nagy részének termését veszélyeztető szárazság csupán a nyugati tájakat kerüli el, másutt a talaj felső rétege teljesen kiszáradt. Áztató esőre igencsak szükség lenne, mert időszerű a napraforgó és a kukorica vetése. Az őszi kalászosok közül az árpa kalászol, a búza pedig zászlósleveles fenológiai állapotban van, a szárnövekedés mindkét növénynél mérsékelt. - írja legújabb szántóföldi előrejelzésében dr. Aponyi Lajos....

Már most érdemes védekezni a mezei pocok ellen

2024.02.28

Több vármegyében erősen elszaporodtak tél végére a mezei pockok. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a földhasználók figyelmét: kiemelten f...

Itt olvashatók a szántóföldi növényvédelmi tanácsok

2024.02.27

Dr. Aponyi Lajos legújabb szántóföldi növényvédelmi írásában a mostani enyhe időjárás fényében elemzi és előrejelzi a növényvédelemmel kapcsolatos fontos teend...

Kezdődhet a tavaszi lemosópermetezés

2024.02.22

Zsigó György növényorvos tanácsai. Megjött a tavasz! De volt egyáltalán tél? A fűtött épületekkel, falakkal védett házi kertekben különben sem lehet biztosan szám...

Hamarosan készülhetünk a lemosópermetezéshez

2024.02.19

Zsigó György növényorvos tanácsai. A Kárpát medencében aszályos, forró nyarakat, enyhe teleket és fagyos tavaszokat jósolnak a meteorológusok az elkövetkező évekre....

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.