Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.16
novenyvedoszer.hu

Megnyílik a regisztráció a Településfásítási Programhoz

2023.01.12

Az Agrárminisztérium által elindított Településfásítási Program fontos része az Országfásítási Programnak, amely lehetőséget nyújt a kistelepülések zöldítésére, népszerűsíti az erdősítési támogatásokat, mindezzel pedig hozzájárul a kormány céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország fával borított területének aránya.

A program előző két ütemében több mint 1350 településen összesen 36 000 sorfát ültettek már el, melyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 1,5 milliárd forint támogatást biztosított. A harmadik ütemben, 2023 tavaszán és őszén további 10 000 db sorfát ültethetnek el a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések. A települések zöldítése hozzájárult az Országfásítási Program eredményeihez is, melynek keretében már 47 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák.



A programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, így a harmadik ütemben is csak az előre jelentkező települések igényelhetnek fát. A regisztrációs felület 2023. január 10-én nyílik meg és január 20-ig érhető el. Az igénylés és a program megvalósításának tervezett menete a regisztrációval kezdődik. Az online igényléseket 2023. január 23-31 között lehet leadni.  Idén 10 000 db sorfa áll majd rendelkezésére, amelyből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki. A települések a klímaváltozást és az eltérő belterületi viszonyokat is jól tűrő 13 fafajból, minimum 10, maximum 30 sorfát választhatnak a készlet erejéig. A fák konténeresek vagy földlabdások, 10-14 centiméter törzs körméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot is biztosítunk.

A tavaszi időszak ültetéseihez 2023. február-áprilisa között, míg az őszi időszak ültetéseihez augusztus-november között szállítják a fákat, amit a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosít. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti, aki a szakszerű ültetéshez a helyi állami erdőgazdaságokkal együttműködve erdész szakember jelenlétét is biztosítja az ültetések során. Bővebb információk és regisztrációs felület: https://orszagfasitas.hu/ 

Ezeket is olvasta már?

Megállt a túlzóan magas lakásárak emelkedése

2023.07.01

Lényegében megállt az új építésű ingatlanok áremelkedése a fővárosban, a tavalyi extrém drágulás után az utolsó negyedévben 1,3 százalékos emelkedést mért az Otthon Centrum. Az elemzésből az is kiderült, hogy a kerületek között még soha nem volt ekkora az árkülönbség....

Zöld az adu a zsugorodó ingatlanpiacon

2023.06.06

Bár a bérlemények és ingatlanfejlesztések piaca is volt már dinamikusabb, az egyes szereplők és helyszínek egyéni pályája, megtérülése nagyon különböző lehet ‒...

Ezt is megértük: eljött az alku ideje

2023.05.25

Az erősödő kínálati piacon kezdenek helyzetbe kerülni a vevők, az eladók lényegében egy éve trendszerűen egyre nagyobb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékes...

Ilyen lakást lehet venni 30 millióért

2023.05.24

Elkészült az Otthon Centrum kimutatása, amely arra a kérdésre kereste a választ, vajon milyen ingatlan érhető el 30 millió forintért. A szakemberek valamennyi ingatlantí...

Ingatlanárak: másodikok vagyunk az unióban

2023.03.19

2022 harmadik negyedévében 21 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon. Budapesten egy téglalakás átlagos négyzetméterára már eléri az egymillió forinto...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.