Ha van olyan cserje, amely alkalmas tömött, átláthatatlan sövény létrehozására, mely elrejti az udvart a kíváncsi szemek elől, az a babérmeggy. Számos pozitív tulajdonságának köszönhetően nagyon hamar bele lehet szeretni ebbe az elegáns, ugyanakkor visszafogott és praktikus díszcserjébe. A növény díszítő értéke kettős célú: örökzöld lombozatában egész évben gyönyörködhetünk, virágzáskor pedig a fürtökben nyíló, fehér virágait csodálhatjuk. Nevét nem véletlenül kapta közeli rokonáról, a meggyről, ugyanis az éretten megfeketedő csontár termése nagyon hasonlít a meggy csonthéjas termésére. A meggyel ellentétben azonban a termése erősen mérgező! - írja a megyeriszabolcskerteszete.hu oldal.
Kifejezetten alacsony gondozási igényű. A babérmeggy nem tartozik a tápanyagokra igényes növények közé, ugyanis termesztése a legtöbb helyen megoldható, tápelemek külön kijuttatása nélkül. Bírja a szélsőséges hőmérsékleti körülményeket, erősen fagytűrő tulajdonsággal rendelkezik.
Öntözni csak ritkán, az igazán forró nyári hónapokban szükséges, egy tavaszi permetezéssel pedig a kártevőknek is egész évre útját lehet állni. Habár természetes körülmények között 2-2,5 méteres fává is cseperedhet, a kertekben mégis a sövény formája terjedt el legjobban.
Erős felfelé és oldalra törő növekedését rendszeres metszéssel tudjuk kordában tartani.
Kép forrása: megyeriszabolcskerteszete.hu
A babérmeggy károsítói
A babérmeggy, kedvező esztétikai és növényélettani tulajdonságai mellett arról is közismert, hogy kevés károsítója van. Jellemzően inkább gombás betegségek támadják meg, de előfordulhatnak alkalmi rovar kártevők is. Azonban a rovar kártevők kártétele – amely a legtöbbször lombrágásban mutatkozik meg – annyira minimális, hogy nincs jelentősége az ellenük való védekezésnek. A babérmeggy gombás és baktériumos károsítói ellen azonban érdemes védekeznünk.
A babérmeggy károsítók elleni védekezésénél a fényes levélfelület miatt ajánlott a permetezőszerbe tapadásfokozó adalékanyagot is hozzáadni.
Babérmeggy lisztharmat (Podosphaera tridactyla, P. pannosa)
A betegség megjelenésére az időjárás felmelegedésével együttesen, májustól kezdődően számíthatunk. Fő tünete a levél felszínén megjelenő lisztes bevonat, mely eleinte 1-1 levelet, később viszont egész hajtásrészeket beboríthat. A fertőzött növényi részek később elbarnulhatnak, és lehullhatnak. A lisztharmat fertőzést még a korai tüneteknél megfékezhetjük különösen kontakt, kén tartalmú gombaölőszerekkel (pl.: Microkén vagy Microthiol Special).
Az idejében észlelt fertőzést még meg tudjuk állítani kémiai növényvédőszerek igénybevétele nélkül: a fent említett tüneteket mutató növényi részeket metszéssel távolítsuk el.
Súlyosabb kártétel esetén a lisztharmat gombák ellen felhasználható szerekkel védekezhetünk. A difenokonazol hatóanyagú Alfa Solo /Score/ vagy az azoxistrobin felszívódó hatóanyagú Amistar termék jó választás lehet a probléma kezelésére.
2. Csonthéjasok (pl. őszibarack) sztigminás betegsége (Stigmina carpophyla)
A csonthéjasok „levéllikacsosságát” okozó betegség nem csak a termő cseresznye- és meggy ültetvények rendszeresen előforduló problémája, hanem sajnos a házi- és díszkertészetekben lévő babérmeggy növények gondja is. A gomba terjedését leginkább a párás, csapadékos időjárás segíti elő, így a sztigminás betegség tüneteivel már kora tavasszal találkozhatunk.
Tünetei eleinte kisebb, sárgászöld foltok formájában mutatkoznak. Könnyen összetéveszthetők más, abiotikus tényezők által okozott tünetekkel. Később ezek a foltok szabályosan kiesnek, szélükön parás elszíneződés marad. A nem túl esztétikus, lyukas levelek veszítenek a fotoszintetikus aktivitásukból, végül pedig lehullanak.
A sztigminás betegség tünetei a babérmeggy lombozatán
Kép forraása: megyeriszabolcskerteszete.hu
A kórokozó gomba ahogyan a babérmeggy baktériumos levélszáradását okozó baktériumok is (Pseudomonas syringae pv. syringae és a Xanthomonas arbicola pv. pruni) a lehullott levelekben telelnek át, illetve maradnak fertőzőképesek, tehát ezek összegyűjtése és megsemmisítése elsődleges feladat a kórokozók terjedésének megakadályozása érdekében.
Növényvédőszeres védekezés céljából ajánlom a difenokonazol hatóanyagú Score 250 EC vagy réz-hidroxid tartalmú Champ WG készítményt, mellyel hatékonyon védekezhetünk a „levéllikacsosodás” vagy más gombás és baktériumos növénybetegségek ellen.
Kémiai növényvédőszeres kezelésre csak akkor van szükség, ha a betegség rendszeresen felüti a fejét. Ebben az esetben megelőző jelleggel, rügypattanáskor, rezes lemosó permetezéssel ajánlatos közbeavatkoznunk. A réz alapú permetlé keveréke legyen rézhidroxid, vagy rézoxiklorid hatóanyagú szer. Erre a célra a Hydrostar készítmény vagy Rézoxiklorid 50 WP nevű termékek kiválóan alkalmasak. Növényvédőszer kínálatomban olyan réz tartalmú készítmények közül is válogathat, amelyek biológiai gazdálkodásban is alkalmazhatóak.
3. Vincellérbogár
A hamvas vincellérbogár (Otiorrchynchus ligustici) egyik kedvelt tápnövénye a babérmeggy. A bogár nagyon furfangos, ugyanis éjjel aktív, ezért nagyon nehéz lefülelni. Nappal nem mozog. Onnan lehet észre venni, hogy rágásnyomok vannak a levélen. Emellett nem csak a kifejlett imágó, de a lárva is károsít: a talajban lévő gyökereket rágja el.
Hamvas vincellérbogár (Otiorrchynchus ligustici)
Kép forrása: izeltlabuak.hu
A kártevő bogár 2 éves fejlődésű, a lárvája a talajban él és károsít. Ha egyszer megtelepedett a kertben, akkor nem kíméli a legtöbb gyümölcstermő bogyós- és csonthéjas növényt sem. Sajnos kártétele számottevő, igazán falánk.
Érdemes szisztemikus (felszívódó) szereket és esetleg még ültetés előtt talajfertőtlenítőt (pl. Force 1,5 G) alkalmazni ellenük.
4. Csigák
A csigák, különösen a meztelen csigák kártétele hasonló a vincellérbogáréhoz, ugyanis hatalmas foltokat rágnak ki a levelekből. Őket egy kis kutatással nappal is könnyen meg lehet találni. Sajnos nagyon szaporák és kedvelik a nedves, hűvös helyeket.
Számos csigacsapda létezik és számtalan házi módszer, ilyen például a sörcsapda, vagy a hamu elhelyezése a növények környezetében. Amennyiben a házi praktikák nem válnak be, ajánlott csigaölő növényvédő készítmények alkalmazása, mint például a Bros Csigaölő Vitrol GB készítmény.
AZ IDÉN IS TÖBB TÍZ MILLIÓ HAZAI VIRÁGZÓ DÍSZNÖVÉNY KERÜLHET PIACRA
A múlt évi rekordforgalom után az idén is élénk kereslet várható az egynyári dísznövények piacán. A hazai kertészetek mintegy 8-10 millió tő muskátlival és 22-25 millió egyéb egynyári...
Folyamatos gombabetegségek: alma tűzelhalás, puszpángmoly!
A meleg tél és koratavasz miatt korábban fakadtak, ébredtek fel a növényeink, a megszokottnál hamarabb kellett felvennünk a permetezőgépet. A jelenlegi helyzet is tartogat meglepetést a számunkra,...
Lényegében megállt az új építésű ingatlanok áremelkedése a fővárosban, a tavalyi extrém drágulás után az utolsó negyedévben 1,3 százalékos emelkedést mért az Otthon Centrum. Az elemzésből az is kiderült, hogy a kerületek között még soha nem volt ekkora az árkülönbség.... ➜
Bár a bérlemények és ingatlanfejlesztések piaca is volt már dinamikusabb, az egyes szereplők és helyszínek egyéni pályája, megtérülése nagyon különböző lehet ‒... ➜
Az erősödő kínálati piacon kezdenek helyzetbe kerülni a vevők, az eladók lényegében egy éve trendszerűen egyre nagyobb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékes... ➜
Elkészült az Otthon Centrum kimutatása, amely arra a kérdésre kereste a választ, vajon milyen ingatlan érhető el 30 millió forintért. A szakemberek valamennyi ingatlantí... ➜
2022 harmadik negyedévében 21 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon. Budapesten egy téglalakás átlagos négyzetméterára már eléri az egymillió forinto... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.