Érdemes volt évekkel ezelőtt nyitni a szántóföldi zöldségtermesztés felé. Így összegezte a tavalyi eredményeket Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja, aki szerint a holding példája követendő lehet mások számára is, hiszen akár a paradicsom, akár a zöldborsó válságálló növénynek számít, melyekre továbbra is van kereslet idehaza. Az alacsony gabonaárak és a növekvő inputköltségek miatt sokan időben felismerték ezt a nyitást, amelyhez nélkülözhetetlen az öntözési háttér megteremtése is, erre azonban a Közös Agrárpolitika stratégiai terve alapján az új vidékfejlesztési pályázatokon belül lehet támogatást igényelni.
A paradicsom talán az egyik legérdekesebb növény mindegyik közül, ami elsőként került be a holding életébe a növénytermesztés diverzifikációja során. Az igazgatósági tag szerint gyorsan beigazolódott, hogy hamar megtérülő befektetésről van szó. Hozzátette: „A Hidasháti Zrt.-ben 85 hektáron termelünk paradicsomot, ami igen jelentős mennyiség a termésátlagainkat tekintve, hiszen egy év alatt 8 ezer tonna paradicsomot hozhat öntözött körülmények között, ezért bízunk benne, hogy a tavalyi eredmények idén megismétlődnek. A 85 hektár nem számít óriási területnek a búzához és a kukoricához képest, úgy is mondhatnám, hogy összeadási hiba. Viszont, ha azt nézzük, hogy az egyik legjelentősebb paradicsomfeldolgozó üzem éves feldolgozásának a 20 százaléka ez a 8 ezer tonna, akkor már komoly mennyiségről van szó”.
Tájfajta palántákkal üzen a Föld napjára az Ökológiai Kutatóintézet
Az ökológiai gazdálkodás fontosságára és élelmiszertermelési rendszerünk sokszínűbbé tételére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a Föld Napjához...
Lényegében megállt az új építésű ingatlanok áremelkedése a fővárosban, a tavalyi extrém drágulás után az utolsó negyedévben 1,3 százalékos emelkedést mért az Otthon Centrum. Az elemzésből az is kiderült, hogy a kerületek között még soha nem volt ekkora az árkülönbség.... ➜
Bár a bérlemények és ingatlanfejlesztések piaca is volt már dinamikusabb, az egyes szereplők és helyszínek egyéni pályája, megtérülése nagyon különböző lehet ‒... ➜
Az erősödő kínálati piacon kezdenek helyzetbe kerülni a vevők, az eladók lényegében egy éve trendszerűen egyre nagyobb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékes... ➜
Elkészült az Otthon Centrum kimutatása, amely arra a kérdésre kereste a választ, vajon milyen ingatlan érhető el 30 millió forintért. A szakemberek valamennyi ingatlantí... ➜
2022 harmadik negyedévében 21 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon. Budapesten egy téglalakás átlagos négyzetméterára már eléri az egymillió forinto... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.