Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.19
novenyvedoszer.hu

Kártevők ellen tartós fagy a megoldás

2023.01.19

A mától előre jelzett komolyabb lehűlésre nagy szükség van a földeken. A több napos mínuszok gyérítő hatással lennének a rovarokra. Ha fokozatosan érkezik a hideg, akkor van lehetőségük a kártevőknek a lassú elhúzódásra, vagyis a védekező stádium felvételére. Így nem pusztulnak el olyan mértékben, ahogy azt szeretnénk. Hirtelen hidegre lenne szükség a szakemberek szerint.

A gradáció, vagyis az úgynevezett felszaporodási folyamat a mezei pocoknál lehet jelentős. Ez egy közismerten nagyon szapora állat és nem alszik téli álmot, ezért komoly gazdasági károkat képes okozni. Nem mindenütt van jelen, de ahol igen, ott nem kímél semmit. Ilyenkor is ellenőrizni kell a területet. Sipos József növényorvos, a Szegedi Tudomány Egyetem címzetes egyetemi docense azt tanácsolja, hogy T alakú fákat kell leszúrni a földbe, amelyeken megtelepszenek a ragadozó madarak és onnan lesik az áldozatukat. Sok mezei pockot képesek így összeszedni. De az ennél is nagyobb veszély a rovarokban van, mert ha nagyobb egyed számban telelnek át, akkor ugyanilyen nagy számmal jelennek meg tavasszal.



A természet egyelőre nem alszik igazi téli álmot, pedig a növényvédelem és az élelmiszerbiztonság miatt is fontos lenne a valódi hideg megérkezése, mert az áttelelő kártevők a hideghatással elpusztulhatnának. Már ősszel is erős volt a gabonákban a levéltetű fertőzés és a kabócák jelenléte, ami miatt sárgulást lehetett látni az őszi árpában. Az átteleléshez minden rovar visszahúzódik, de az enyhe idő miatt már mozgolódnak, mert lehet látni repülő legyeket, lepkéket és az őszi káposztarepcében is megjelent a szár ormányos.



A télnek van egy olyan jó tulajdonsága, hogy a búzának minden kártevőjét és kórokozóját vagy leállítja, vagy elpusztítja. Cseuz László gabonanemesítő ezért a szántóföldi növényeknél a rágcsálók okozta károkra hívja fel a figyelmet. Ha a tél túlságosan enyhe, akkor ezek a károkozók vidáman szaporodnak tovább. A kártevők közül a pocokinvázió a legveszélyesebb, a földeken látni is lehet a nyomait. 


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Most kell megakadályozni a szőlő lisztharmatot

2024.04.18

A gyakorlott borbírálók a bor ízében is megtalálják a nyári lisztharmatfertőzésnek tulajdonítható dohos, penészes ízt. Már 5-10 %-os bogyófertőzés is borhibát okoz. Ne engedjük, hogy elrontsa a borunkat! - figyelmeztet legújabb szőlős felhívásában Zsigó György növényorvos....

GMO-mentes magyar szója: miért nem termelünk többet?

2024.04.18

Szójából nem vagyunk önellátók, de voltak olyan külföldi befektetők, akik azért jöttek hozzánk, hogy a hazai GMO-mentes szóját megvásárolják. Rossz hír, hogy öne...

Gyümölcskártevők aktuális rajzási adatai, 2024.04.16-án

2024.04.17

Egy kártevő rajzásmegfigyelésének célja, hogy megtaláljuk azt az időpontot, amikor egy adott kártevő ellen a leghatékonyabban tudunk védekezni. Az előrejelzés a hőö...

Lelkesek a dinnyetermelők, idén is jó szezont várnak

2024.04.17

A tavalyi év jól sikerült a dinnyetermesztőknek: az április eleji fagyok után a hónap közepétől kiültették a palántákat, onnantól kezdve az időjárás rászolgált ...

Folyamatos gombabetegségek: alma tűzelhalás, puszpángmoly!

2024.04.16

A meleg tél és koratavasz miatt korábban fakadtak, ébredtek fel a növényeink, a megszokottnál hamarabb kellett felvennünk a permetezőgépet. A jelenlegi helyzet is tartoga...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.