Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.19
novenyvedoszer.hu

Itt a megoldás a biztos szőlőszürethez

2022.11.26

Szegedi geológusok húsz éves kutatását hozták nyilvánosságra a közelmúltban. A szakemberek azt vizsgálták, hogy mit tehetnek azért, hogy minőségi borokat tudjanak előállítani az egyes talajfajtákban. Mondhatnánk erre azt, hogy évszázadok óta nagyon is jól tudják a szőlészek és borászok, hogy milyen szőlőből, milyen bor készül, és hogy mely talajba milyen szőlőtőke való. Van, ahol tudják és van, ahol nem.
 
Az utóbbinál a tudomány siet a tapasztalathiány segítségére, mégpedig a geológiai és talajtani vizsgálatok. A szegedi geológusok eredményeit 2020-ban a New Yorker című újság is közölte. Itthon viszont a közelmúltban látott napvilágot az a szemlélet, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetének vezetője, Pál-Molnár Elemér és csapata próbál meghonosítani a hazai szőlő-és bortermő vidékeken.


 
Létezik egy francia szóhasználat, amely magyarra fordítva azt jelenti, hogy a föld íze. A terroir eredeti megfogalmazásban a termőhely kőzet- és talajtani adottságait, a domborzati és a klimatikus viszonyait jelenti. Néhány évvel ezelőtt a vulkanikus borokról szóló rendezvényen e borok terroir hátterét sikerült megvilágítani és kiderült, hogy a magyarok nagyon jó adottságokkal rendelkeznek, gondoljunk csak Tokajra, a Badacsonyra, vagy a Somlóra, tehát egyedi borokat adnak ezek a vidékek, amelyek méltán versenyeznek a világ más vulkanikus terroir-jaival.
 
Pál-Molnár Elemér összegzése szerint minden bor a szőlővel kezdődik. A domborzati sajátosságok, a klimatikus viszonyok ugyanis meghatározzák a szőlő fejlődését, amelyhez hozzájárul az alapkőzet és az azon kialakult talaj. -Adottak a szőlőtermesztési és borkészítési technológiák, a borász művészete és erre tevődik rá az értő borfogyasztó közönség, amelyet keretbe foglal a kulturális és a hagyományokra épülő örökség. Tehát amikor egy pohár bort a kezünkbe veszünk, akkor egyáltalán nem az alkohol az, ami az eszünkbe jut, sőt ezeken a kurzusokon, amelyeket tartunk, az alkoholról szó sem esik, hanem ezt a kulturális hátteret próbáljuk megvilágítani. Van olyan francia pincészet, amelyben ezer éve folyamatosan megy a tanulás folyamata. Ez egy óriási tapasztalati tudást jelent majd. Ezzel szemben a magyar szőlő- és borkultúrában mi is nagy hagyományokkal rendelkezünk, de volt két csapás erre az örökségre, az egyik a filoxéra a 19. század végén, a másik pedig 1948, amikor az addigi borkultúrát felrúgta az akkori ideológia és jött a nagy mennyiség és nem kellett a minőség. Majd elérkeztünk a rendszerváltáshoz és szerettük volna behozni hirtelen a lemaradást -összegezte a tapasztalatait az intézet vezetője, aki szerint a hazai borkultúra nem tudományosan, hanem a tapasztalati tudásával van lemaradva, de a talajtani viszonyok alkalmasak és jók a jó minőségű szőlőtermesztéshez.
 
Ugyanaz a szőlőfajta különböző domborzati, klimatikus, kőzettani viszonyok között természetesen nem ugyanazt a bort adja, de az adott hely íze megjelenhet a borban -ez az a bizonyos terroir-szemlélet, ami egyedivé teszi és ezzel kell kilépni a világpiacra is.
 
-„Ha a szőlésznek megmondjuk, hogy milyen mélységben, milyen összetételű talaj- és kőzetviszonyok vannak, akkor ehhez az adott szőlőfajtájával alkalmazkodni tud és a telepítés már nem tapasztalati tudás lesz, hanem tudományos alapokra épített folyamattá válik” -mondja Pál-Molnár Elemér.
 
Lassan a szőlészetek is rájönnek arra, hogy ez a terroir tudás a termékeknek nagyon magas minőségi faktort jelent és sokkal jobb piaci feltételeket is egy ilyen megbízható háttéranyaggal, mint anélkül. Ezzel a két évtizedes tudással elképzelhető, hogy átrajzolódik majd a szőlőtelepítés és a fajtakiválasztás. 


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Elindult az új agrártámogatási honlap

2024.04.19

A 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk a mai naptól megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el....

Tájfajta palántákkal üzen a Föld napjára az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

2024.04.19

Az ökológiai gazdálkodás fontosságára és élelmiszertermelési rendszerünk sokszínűbbé tételére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (...

Most kell megakadályozni a szőlő lisztharmatot

2024.04.18

A gyakorlott borbírálók a bor ízében is megtalálják a nyári lisztharmatfertőzésnek tulajdonítható dohos, penészes ízt. Már 5-10 %-os bogyófertőzés is borhibát ok...

GMO-mentes magyar szója: miért nem termelünk többet?

2024.04.18

Szójából nem vagyunk önellátók, de voltak olyan külföldi befektetők, akik azért jöttek hozzánk, hogy a hazai GMO-mentes szóját megvásárolják. Rossz hír, hogy öne...

Gyümölcskártevők aktuális rajzási adatai, 2024.04.16-án

2024.04.17

Egy kártevő rajzásmegfigyelésének célja, hogy megtaláljuk azt az időpontot, amikor egy adott kártevő ellen a leghatékonyabban tudunk védekezni. Az előrejelzés a hőö...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.