Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.13
novenyvedoszer.hu

A drágakőtől a rubinlézerig: a 2024. év ásványa, a korund

2024.02.12

A Szegedi Tudományegyetem gyűjteményében is megtalálható a korund (alumínium-oxid), amely a gyémánt után a legnagyobb keménységű ásvány. Az „Év fajai” programsorozathoz csatlakozva, a Magyarhoni Földtani Társulat 2016-tól évente kihirdeti az „Év ásványa” cím nyertesét, ami a három jelöltből álló szavazás eredményeként 2024-ben a korund lett.


 
Az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetének egyik ékessége a közel 3000 darabos Koch Sándor Ásványgyűjtemény, ami jelenleg az Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék folyosóján elhelyezett, igényesen kialakított vitrinekben tekinthető meg. A gyűjteményben egyrészt az oxidok bemutatásakor, másrészt a drágakövek között találjuk meg a korundot néhány apró természetes kristály, továbbá szintetikus drágakövek és úgynevezett olvadékkörték formájában. A korundnak a drágakövek közé tartozó változatai is vannak.
 
– Az ásványok, mint az élettelen természet építőkövei, a kőzetek fő alkotói. Ennek köszönhető, hogy az ásványtani ismeretek több kurzuson is előkerülnek a természettudományos képzés során. Földrajz és földtudományi alapszakon a legfontosabb kőzetalkotó ásványok (pl. kvarc, földpátok, kalcit, dolomit) megismerésére fektetjük a legnagyobb hangsúlyt. Szabadon választható kurzus keretein belül természetesen arra szintén van lehetőség, hogy a drágakövekről megbízható ismereteket szerezzenek hallgatóink. A korund egyszerű szervetlen vegyületként különleges helyzetben van, hiszen egyrészt már a kémiai alapoknál előkerül, másrészt komoly anyagtudományi vonatkozásai, felhasználási lehetőségei is vannak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy számos nyersanyag vagy mesterségesen előállított alapanyag széleskörű ipari felhasználása földtudományi, ásványtani-kristálytani gyökerekre vezethető vissza. Ez az egyik oka annak, hogy a kémia alapszak képzési tervében szintén helyet kapott az Ásványtan-kristálytan kurzus – mondta el Dr. Raucsikné Varga Andrea, az SZTE FFI oktatója.
 
A korund hagyományos felhasználási területe az ékszerkészítés. Nagy keménysége és pompás színváltozatai egyértelműen indokolják a drágakőként történő felhasználást. A közönséges korund azonban gyakran átlátszatlan, zárványokat tartalmaz, ezért nem felel meg a drágakő minőségnek. Kedvező fizikai tulajdonságai miatt gazdaságilag mégis kiemelt a jelentősége: elterjedt ipari csiszolóanyag („smirgel” vagy „smirgli”: szürke, barna korundszemcséket tartalmazó átalakult kőzet), valamint hőálló anyagok, tűzálló tégelyek, szigetelőanyagok, a karcolásnak ellenálló optikai eszközök (pl. műszerablakok, tükrök) készítésére használják fel. Ez utóbbi területek a természetes korund bányászatától átvezetnek a mesterséges kristályok előállításához.
 
A szervetlen kémia oldaláról közelítve az alumínium-oxid régi ismerős: a bauxitból történő alumíniumgyártás köztes terméke, amit timföldként emlegetnek. Nem véletlen ezért, hogy a korund mesterséges előállítása hosszú múltra tekint vissza. A porított nyersanyag és a hozzáadott színezőanyag kb. 2000 °C-on történő megolvasztásával a természetes kristályéval azonos belső szerkezetű műterméket állítottak elő, ami a drágakőipar növekvő igényeit is biztosította. A szintetikus zafírgyártás a 19. század végén indult meg, a 20. század elején már kereskedelmi mennyiségben történt a zafír és a rubin előállítása.
 
– Szeretném kiemelni a szintetikus rubinkristály egyik speciális felhasználási területét, ami ismét a természettudományos szakterületek szoros kapcsolatára irányítja a figyelmet. Ez nem más, mint a lézerek előállítása és innovatív alkalmazása. A szintetikus előállítás lehetővé tette, hogy nagyméretű, optikailag megfelelő minőségű, tökéletesen átlátszó rubinkristályokat készítsenek, amelyek kiválóan alkalmasak lézerközegnek. A szilárdtest-lézerek közé tartozó rubinlézerben a lézerközeg nem más, mint egy alumínium-oxid anyagú, króm-oxiddal (Cr2O3) szennyezett egykristályból csiszolt henger. A percenként néhány fényimpulzust kibocsátó rubinlézerek fénye a látható tartományba esik, ~694 nanométer (a méter milliárdod része) hullámhosszúságú, mélyvörös színű. Lézerszínházi (lézerfény-show) alkalmazásán túl optikai távolságmérésre (pl. földmérés, építőipar, honvédelem) vagy holografikus portrék készítésére egyaránt felhasználható. Orvosi lézerként elsősorban a bőrgyógyászat alkalmazza bőrhibák (pl. pigmentfoltok), tetoválások eltávolítására – zárta gondolatait Dr. Raucsikné Varga Andrea.

Ezeket is olvasta már?

Középpontban az almát súlytó fagykár

2024.04.13

A gyümölcsösöknél fellépő terméskiesésért 80%-ban a tavaszi fagykár a felelős. Bár a globális felmelegedés miatt összességében csökken a fagyos napok száma Magyarországon is, ez nem jelenti azt, hogy ne volnának és lennének továbbra is tavaszi fagyos időszakok, a korábbra tolódó virágzási időszak miatt pedig pont ebben a kritikus időszakban következhet be. Az alma adja az összes Magyarországon termelt fás gyümölcs 70%-át, de regionálisan sem egyenletes a termőterületek eloszlása, mert a gyümölcsös terület közel 40%-a egyetlen térségben, Szabolcs-Szatmárban található. A hosszabb távú alkalmazkodási törekvések (fagytűrő fajták telepítése, más termőterületek keresése) mellett a megelőzésre, a kibocsátások-csökkentésére kellene törekednünk, mert az kifizetődőbb és hatékonyabb. Szabó Péter és Pongrácz Rita elemzése, melyet a masfelfok.hu oldalon tettek közzé....

Folyamatos gombabetegségek, alma tűzelhalás, puszpángmoly! Ezek az aktuális növényvédelmi kihívások

2024.04.12

A meleg tél és koratavasz miatt korábban fakadtak, ébredtek fel a növényeink, a megszokottnál hamarabb kellett felvennünk a permetezőgépet. A jelenlegi helyzet is tartoga...

Több kamarai falugazdász segíti az egységes kérelmek beadását

2024.04.12

Egyre több adminisztrációs feladattal jár az európai uniós agrártámogatások lehívása. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azért, hogy tagjait hatékonyan tudja tám...

Felelős gasztrohősök: a svédasztallal csökkenthető a pazarlás

2024.04.12

Iskolában, óvodában, menzákon, vagy a közétkeztetésben már működik a módszer. Nem csak a választék nagy és a választás könnyű, hanem sokat segít az élelmiszerpa...

Aggasztó csapadékhiányos helyzet, a napraforgó és a kukorica porszáraz talajba kerül

2024.04.11

Április 9-i szántóföldi növényvédelmi előrejelzés. Április első dekádjára továbbra is a sokévi átlagnál jóval melegebb időjárás a fő jellemző. A csapadékhel...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.