A Tojás Szövetség azt ígéri, hogy nem lesznek ellátási gondok sem az év végén, sem pedig jövőre. Ebben az időszakban akár negyven százalékkal is megnövekedhet az igény a tojás iránt, bár időközönként előfordulhatnak ellátási gondok, de nagymértékű hiányról nincs szó.
Sokan ragaszkodnak a termelői tojáshoz, mert az szép sárga. Még akár többet is hajlandóak fizetni érte azok, akik biztosra akarnak menni. Jó hír számukra, hogy amíg az ára korábban változó volt, most az ársapka kimondottan jót tesz az év végi forgalomnak – legalább is a vásárlók szerint. Pákozdi Gergely, a Tojásszövetség elnökhelyettese azt nyilatkozta, hogy lesz elegendő tojás, az ellátásban nincsenek fennakadások, a hazai tojástermelés elegendő a szükségletek fedezésére, de a kiemelt ünnepi időszakokban importra szorul az ország tojásból. -A hiányzó mennyiséget ilyenkor az európai piacról szerezzük be, azon belül is olyan helyekről, ahol megfelelő az ára, de egyes áruházláncok közvetlenül Lengyelországból hozzák be, mivel a tojás úgynevezett szabadpiaci termék. Az ára nem növekedett az utóbbi egy hónaphoz képest, viszont a termelő költségei igen, mert a takarmány, a csomagolóanyag, valamint az energia ára jelentősen megemelkedett.
Az elmúlt két év alatt tíz százalékkal nőtt a tojás ára, ez leginkább a megemelkedett takarmányárakra vezethető vissza. Egy év ilyenkor 442 forintba került tíz darab tojás a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. A hazai termelés akkor rekordmértékű volt, azonban az időjárás nem kedvezett a takarmánynak, ezért emelkedtek a világpiaci árak. Bár Magyarországon kimagasló mennyiséget takarítottak be 2021-ben – emiatt a termelők árcsökkenésre számítottak –, de más kontinensen sem volt jó az időjárás a kukorica szempontjából, így az ott lecsökkent kínálat miatt ugrott nagyot a kereslet és kilőttek a világpiaci árak. A folyamatosan változó tojáspiaci helyzet ellenére a Talentis Agro Zrt. új tojástermelő telepek vásárlásáról döntött, így kettő olyannal bővült a holding portfóliója, ahol mély almos technológiával dolgoznak. Makai Szabolcs vezérigazgató beszámolt arról is, hogy azóta már tovább bővült a telepek száma és mindegyikben szeretnék megcélozni a minél hatékonyabb kihasználtsági szintet.
A tojástermelést a holding – a szarvasmarha tenyésztéshez és a szántóföldi növénytermesztéshez hasonlóan – stratégiai ágazattá nyilvánította.
-Kimondottan jó évet zártunk annak ellenére, hogy az egyik telephelyünkön felütötte fejét a szalmonellafertőzés. Az Aranykorona Zrt-nél azonnal megfékeztük a terjedést és új jérceállományt vásároltunk, így hamarosan újra megkezdődhetett a termelés. Indultunk az állattartó telepek korszerűsítésére /ÁTK/ kiírt pályázaton is: ezzel szeretnénk korszerűsíteni a ketreceket és az új beruházásokkal növelnénk a hatékonyságát a székesfehérvári és balatonkenesei telepnek is. Azok után, hogy jóváhagyták, vagy befogadták a pályázatot, azonnal megkezdjük az építkezéseket -nyilatkozta Makai Szabolcs.
A holdinghoz tartozó telepeken a napi mennyiség 192 ezer tojás, ez éves átlagban 70 millió tojást jelent. Az úgynevezett központi válogató Székesfehérváron található, onnan szállítják ki a kiváló minőségű tojást a multiknak, a tésztagyáraknak, valamint a kiskereskedőknek. A cégcsoport három telephelyen foglalkozik tojótyúk tartással: Balatonkenesén, Székesfehérváron és Békéscsabán. A közel háromszázezres állomány naponta nyolcvan millió tojást képes termelni. A tojáspiac viszont nagyon kiszámíthatatlan és a legbizonytalanabb az állattenyésztési ágazatok közül, tavaly például az első nyolc hónapban a tojás drágulásával párhuzamosan a költségek is emelkedtek, ami tízmilliós nagyságrendű veszteséget is okozott jó néhány termelőnek. Ők a mai napig a túlélésért küzdenek, mivel csak kevesen rendelkeznek növénytermesztési háttérrel, ami pótolhatná az állattartásból adódó veszteségeket. Ezért egy tehenészeti- vagy sertéstelep sokkal jobb helyzetben van. Nincsenek könnyű helyzetben az ágazat szereplői, ezért minden azon múlik, hogy a tojótelepek mekkora tartalékot halmoztak fel, vagy mekkora adósságot görgetnek maguk előtt és kibírják-e az előttük álló nehéz hónapokat. A legrosszabb forgatókönyv Makai Szabolcs szerint az, ha nem telepítik újra az állományokat, ami ellátási problémához vezethet. Ebben az esetben egy teljes életciklus esik ki és nem lehet egyik pillanatról a másikra mindent visszarendezni. A sok rossz hír között örvendetesnek számít, hogy nagy a kereslet a hazai tojásra, a rögzített árnak köszönhetően még a fogyasztás is emelkedett. Noha az üzletláncok veszteséget szenvednek el az ársapka miatt, de továbbra is törekednek a magyar tojás árusítására, amelyet külföldivel is kell pótolni, mert sok helyen elfogyott a hazai.
Zsigó György növényorvos tanácsai. A szeder gubacsatka okozhat olyan tüneteket, amelyek hasonlítanak a klímaváltozás miatti elváltozásokra, mind a szeder, mind a málna... ➜
A borfogyasztásnak is követnie kell a világ változásait. Ma már nem elég csak a hagyományokat hangoztatni a bor népszerűsítése során, főleg ha a fiatalokról van szó... ➜
A ZKI Zrt. nemcsak országosan, de világviszonylatban is elismert a növénykutatás, -fejlesztés, -nemesítés, valamint vetőmag-forgalmazás terén. A zöldségfajta-választ... ➜
A Gallicoop Zrt. Magyarország legnagyobb pulykafeldolgozója, a korábban családi tulajdonban lévő vállalkozás három évvel ezelőtt került új tulajdonosi körhöz. Jelenl... ➜
A magyar kilója eléri a nyolcezer forintot, de a hipermarketekben a kínait a harmadáért is be lehet szerezni. Ön melyiket választaná? A háziasszonyok a gyakorlat szerint a... ➜
Bár a klímaváltozás, a növekvő termelési költségek kihívást jelentenek, a hatékonyabb technológiai megoldások, nagyobb szervezettség, erősebb marketing révén erő... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.