A kiadós téli csapadéknak köszönhetően jó állapotban fejlődnek az őszi vetések, szépen telelt át az őszi árpa és búza, valamint a repce. A Talentis Agro Zrt. szakembere arra figyelmeztet: mivel öt hete nem hullott érdemi eső idehaza, ezért hamarosan vízhiány léphet fel a földeken, ami nehezítheti a fejtrágya bemosódását a gyökérzónába. Csapadék nélkül ugyanis a nitrogén nem jut el a megfelelő növényi részekhez.
Jelenleg 20 milliméternyi csapadékra lenne szüksége a vetéseknek. Egyetlen kilogramm kukorica megtermeléséhez 500 liter víz kell ahhoz, hogy 10 tonna legyen a betakarított mennyiség egy hektáron, öntözetlen körülmények között. Az őszi búza kilogrammonkénti igénye pedig 350 liter csapadék. Egyetlen esztendőben, megfelelő eloszlásban 500 mm csapadék az ideális a jó terméshez. Mivel a tavalyi aszályos esztendő után egyre többen fordulnak az öntözés felé, ezt teszi folyamatosan a holding is. Zimmermann István igazgatósági tag a tavaszi előkészületekről azt nyilatkozta, hogy húszezer hektáron végezték el a műtrágyázást és a fejtrágyázást, valamint a talajok lezárását. A vetőágyak is készen vannak, amelyekbe már az első vetések is megtörténtek, legelőször zab került a földbe. A terveknek megfelelően május elején adják át a csárdaszállási öntözési beruházást, amelyet a fegyverneki követ majd. Mindkét helyen több száz hektáron, a legkorszerűbb víztakarékos technológiával kezdődik meg az idei növénytermesztés.
A kertészetekben is befejeződtek a tavaszi munkák: a metszések mellett jól haladnak a szakemberek a csepegtető rendszerekkel, így egy hónap múlva 35 hektáron már ezekkel öntözik a szilvát és a kajszibarackot Gödöllő határában. A Balaton-felvidéken pedig a szőlőtelepítésekre hárul most a legnagyobb figyelem: Dörgicsén /képünkön/ 7 és fél hektáron olaszrizlinget ültetnek. A holding célkitűzése az, hogy a Balaton-felvidékre jellemző tájfajtákból minél többet telepítsen vissza.
A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go... ➜
Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben... ➜
A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé... ➜
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet... ➜
A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.