Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.13
novenyvedoszer.hu

Tafrina probléma, hogyan védekezzünk ellene

2024.03.22

A tafrina gombával kapcsolatban nem bíztató a helyzet. Az idei nedves, hűvös időjárásnál, a párás környezetben álló fákat már biztosan megtalálta a gomba. A tüneteket majd egy-két hét múlva látni is fogjuk - figyelmeztet minket Zsigó György növényorvos. A legtöbb őszibarack és nektarin fajtánál koratavasszal gondolnunk kell erre a kórokozóra, mely akár teljes lombhullást is okozhat. Már 4 0C környékén szórhatja a spóráit (konídiumait) és ha ezek nedves növényi felületre jutnak, akkor kicsíráznak, megfertőzik a növényt. 

Beszédes a latin neve: Taphrina deformans. Valóban, kezdetben fodrosodnak, ráncosodnak, színesednek a levelek a fertőzése nyomán. Sajnos a kertekben lévő termő fák többsége fogékony erre a kórokozóra. A jelenlegi borult, változékony időjárás pedig kedvez a tafrina fertőzésének. A meteorológusok szerint erre számíthatunk a hónap végéig. Tehát S.O.S. permetezést javaslok és a még csak rügypattanásban lévő fajtákon is el kell kezdeni a kezelést.


 

A fertőzés után csak 1-2 héttel jelentkeznek a deformálódott, elszíneződött levelek. Tehát a permetezéssel nem várhatunk a tünetek megjelenéséig, csak megelőzéssel (preventíven) lehet védekezni ellene! Az első lépés már megtörtént, ez a rezes lemosás volt. Most ismételni is lehet egyes réztartalmú gombaölőkkel, már az alsóbb dózisokkal dolgozzanak. Sokan még mindig félnek a réztől, a perzselő hatásától az őszibarackban. Egyre több olyan visszajelzést kapok a permetező kertészektől, melyek alapján úgy tűnik, hogy még a virágzásban is használható néhány készítmény csökkentett dózissal. Nem perzselik meg a virágokat. Sajnos a fajtákra és egyben a készítményekre is kiterjedő összehasonlító kísérletek nélkül nem tudok biztosan ajánlani olyan rezes gombaölőket melyek biztosan nem okoznak kárt. Az egyik legkevésbé perzselő „réz”, a Cuproxat FW. Ezt a pirosbimbós állapotig majd később, a virágzás után a termés színeződéséig használhatjuk az engedélye alapján.

Még mindig csak egyetlen III. kategóriás rézmentes gombaölőnk van, a felszívódó (szisztemikus) Score 250 EC, mely 2024 -ben pl. Yerupaja, Alfa-Solo és Mavita 250 EC néven is kapható a gazdaboltokban.

Az apró leveleket kell befednünk a permetlével, ezért apró cseppekkel permetezzenek, tapadást elősegítő segédanyagokkal.
Esős, hűvös nyarakon ismételni kell a kezelést 5–7 naponta, amíg a levegő hőmérséklete nem éri el a 15–20 °C-t, ekkor már nem fertőz a gomba. (2021-ben még a nyár közepén is küzdöttünk a tafrinával, lásd középen a 2021. június 08-i fotót.)

Ahol kevésbé fogékony fajtákat telepítettek vagy olyan szárazabb, melegebb mikroklímájú kertbe ültették a csemetéket ahol nem érzi jól magát a gomba, ott a sárgás-pirosas torz levelek gyors leszedésével is megelőzhetik a tovább terjedését. A fertőzésére fogékony, de jó táperőben lévő fák kibírják a kisebb „fertőzési nyomást”.

A cseresznyének, a meggynek (tünete a boszorkányseprő), a szilvának (tünete a torzan megnyúlt bábaszilva) és a kajszinak is van „saját tafrinája”. Mindegyik fajra igaz, hogy alacsony hőmérsékleten, esős, párás időben terjednek igazán és 15-20 0C átlaghőmérsékleten már megszűnik a károsításuk.


Kapcsolódó cikkek:


Időben kezdjük meg a csonthéjas növények védelmét

A kora tavaszi időjárásnak köszönhetően a kertészeti növények egy részénél megszűnt a kényszernyugalmi állapot, és fejlődésnek indultak. A legnagyobb gond a mandulával, a korai kajszival és az őszibarackkal van, mert a virágrügyek kifakadtak, megkezdődött virágzásuk. Más gyümölcstermő növények rügyfakadása is elkezdődött, így a körte, a birs, valamint a szilva. Náluk most még kisebb a gond, de itt is problémás lehet a nedvkeringés beindulása. A nagyon korai élettevékenység magával hozza a növényvédelmi veszélyek kezdetét is - tette közzé előrejelzéseit a magyarnovenyorvos.hu oldalán Dr. Aponyi Lajos.

Legújabb változások a III. kategóriás engedélyekben

Zsigó György növényorvos a NÉBIH által hivatalosan is kiadott III. kategóriás engedélyeket ellenőrizte és az alábbi változásokról ad tájékoztatást.


Ezeket is olvasta már?

Középpontban az almát súlytó fagykár

2024.04.13

A gyümölcsösöknél fellépő terméskiesésért 80%-ban a tavaszi fagykár a felelős. Bár a globális felmelegedés miatt összességében csökken a fagyos napok száma Magyarországon is, ez nem jelenti azt, hogy ne volnának és lennének továbbra is tavaszi fagyos időszakok, a korábbra tolódó virágzási időszak miatt pedig pont ebben a kritikus időszakban következhet be. Az alma adja az összes Magyarországon termelt fás gyümölcs 70%-át, de regionálisan sem egyenletes a termőterületek eloszlása, mert a gyümölcsös terület közel 40%-a egyetlen térségben, Szabolcs-Szatmárban található. A hosszabb távú alkalmazkodási törekvések (fagytűrő fajták telepítése, más termőterületek keresése) mellett a megelőzésre, a kibocsátások-csökkentésére kellene törekednünk, mert az kifizetődőbb és hatékonyabb. Szabó Péter és Pongrácz Rita elemzése, melyet a masfelfok.hu oldalon tettek közzé....

Folyamatos gombabetegségek, alma tűzelhalás, puszpángmoly! Ezek az aktuális növényvédelmi kihívások

2024.04.12

A meleg tél és koratavasz miatt korábban fakadtak, ébredtek fel a növényeink, a megszokottnál hamarabb kellett felvennünk a permetezőgépet. A jelenlegi helyzet is tartoga...

Több kamarai falugazdász segíti az egységes kérelmek beadását

2024.04.12

Egyre több adminisztrációs feladattal jár az európai uniós agrártámogatások lehívása. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azért, hogy tagjait hatékonyan tudja tám...

Felelős gasztrohősök: a svédasztallal csökkenthető a pazarlás

2024.04.12

Iskolában, óvodában, menzákon, vagy a közétkeztetésben már működik a módszer. Nem csak a választék nagy és a választás könnyű, hanem sokat segít az élelmiszerpa...

Aggasztó csapadékhiányos helyzet, a napraforgó és a kukorica porszáraz talajba kerül

2024.04.11

Április 9-i szántóföldi növényvédelmi előrejelzés. Április első dekádjára továbbra is a sokévi átlagnál jóval melegebb időjárás a fő jellemző. A csapadékhel...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.