Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2023.12.06

Sárvár sorra nyeri a turisztikai elismeréseket

2023.09.20

Két sárvári marketing aktivitást is gyémánt díjjal jutalmazott a Magyar Marketing Szövetség szakmai zsűrije. A Marketing Summit Hungary keretében megrendezett Városmarketing Gyémánt Díj átadóján a fürdőváros új közösségi média videója és Szókereső nyereményjátéka is elismerést kapott.

A Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. kampányai a Marketingkommunikációs megoldások kategóriában teljesítettek kiemelkedően. A díjakat Haller Ferenc vette át Budapesten, a Várkert Bazárban.

A turisztikai szervezet ügyvezetője elmondta, hogy a Magyar Marketing Szövetség versenyére az idén közel 200 projektet neveztek, ami 25 százalékkal több, mint tavaly. Vagyis a pályázóknak egyre kreatívabb megoldásokkal kell indulniuk ahhoz, hogy a kampányaikkal kitűnjenek a mezőnyből. Haller Ferenc szerint a sárvári TDM-nek ez most sikerült. Számos, turisztikai tekintetben TOP város mellett Sárvár ismét a legjobbak közé tudott kerülni.



A nyertes sárvári aktivitásokkal kapcsolatban a turisztikai szakember elmondta:

a szókereső játék egy natív marketing megoldás volt, amiben a résztvevőknek adott idő alatt, random generált, Sárvárhoz, wellness pihenéshez kapcsolódó kifejezéseket kellett megtalálniuk egy betűhalmazban”.

A díjazott közösségi videó pedig egy komplexebb marketing aktivitás egyik eleme. A TDM tavaly egy olyan projekt megvalósításába fogott, amiben a tartalomgyártás egy úgynevezett “több platformos elv” szerint zajlott. Azaz az elkészült fotós és videós anyagokat külön-külön és egyben is lehet használni, gyakorlatilag bármilyen online és offline felületen. A cél egy olyan tartalmi bázis létrehozása volt, aminek az egységei platformtól függetlenül hűen közvetítik, hogy Sárvár egy ötcsillagos fürdőváros. A projektelemek közül ezúttal a videós tartalmakról gondolta a szakmai zsűri, hogy marketing szempontból kiemelkedőek – zárta a beszámolót Haller Ferenc.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Most ültessünk tulipánhagymát, hogy jövőre szépen virágozzon

2023.12.06

A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go...

Ezek a téli immunrendszer erősítés fontos növényei

2023.12.05

Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben...

Fókuszban a sárgarépa innovatív és hatékony gyomirtása

2023.12.04

A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé...

Jöhet a testre szabott növényvédelem a szőlőültetvényeken

2023.12.03

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet...

Műtrágya- és növényvédőszer-forgalom: ezt hozta a III. negyedév

2023.12.02

A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.