Zsigó György növényorvos tanácsai. A selyemfényű puszpángmoly még most is támad. A petékből kikelnek a lárvák és alattomosan rágják a leveleket a bokrok belsejében. Hernyófészkekben telelnek át és tavasszal folytatják a pusztítást. Emiatt ősszel is kell védekezni.
Nehéz megtalálni, mert rejtőzködő kártevőről van szó, inkább csak a rágási nyomok a feltűnők, de a bokrot tüzetesen átvizsgálva megtalálhatjuk a kártevő hernyót is. Dél-Kelet-Ázsiából érkezett a selyemfényű puszpángmoly, ahogyan mi hívjuk, abukszusok réme, amely több hullámban is támad. Eddig csak tavasszal és nyáron tette ezt, de most ősszel is kell beszélni róla. Pontosan tíz évvel ezelőtt például, október végén volt az egyik legnagyobb rajzása, ami nagyon furcsa a kertésznek, mert ilyenkor már befejeződik a gyümölcsmolyok kártétele. Amelyek még a csapdába kerülnek, azok már nem veszélyesek. Ellentétben a puszpángmollyal, amely tehát jelenleg rág is, ezért az 1-4 centisig terjedő hernyókkal is találkozhatunk. A fiatal hernyók a leveleknek csak az egyik oldaláról rágják le a levélszövetet, ezek után pedig az így megcsócsált levelek kisárgulnak. A nagyobb hernyók gyorsan és teljes körűen pusztítanak, megeszik a teljes levéllemezt.
A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go... ➜
Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben... ➜
A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé... ➜
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet... ➜
A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.