Kecskemét és térsége nagyon híres a paradicsom termesztéséről, valamint ennek köszönhetően a sűrített paradicsomlevéről is. Ez évtizedek óta annyira híressé tette a várost, hogy az ország minden részéről felkeresik érte a Zöldségtermesztési Kutató Intézetet. Így van ez ebben az évben is, amikor a kapu ismét nyitva áll a kisebb mennyiséget vásárlók előtt.
A ZKI ebben az évben ünnepli fennállásának nyolcvanadik születésnapját, erre a jubileumra azért is érdemes visszatekinteni Laczkó Róbert vezérigazgató szerint, mert már a kezdetekben is a paradicsom, azon belül a különböző fajták nemesítése volt az egyik meghatározó irányzat. Az ehhez kapcsolódó vetőmag előállítás „mellékterméke” volt a paradicsomlé, melyet a lakossági fogyasztóknak értékesítettek. De valami mégis különlegessé teheti ezt a paradicsomot, hogy ennyire rögtön és azonnal a kecskeméti feldolgozó jut az eszébe mindenkinek róla?
„Sok összetevője van annak, hogy egy paradicsomlé finom legyen: nyilván függ elsősorban azoktól a fajtáktól, melyeket feldolgoznak, de nem elhanyagolható az időjárás sem. Száz százalékban tiszta paradicsomléről van szó, amely frissen kerül ki a gépsorról, semmilyen hozzáadott anyagot nem tartalmaz. Így minden vásárló odahaza a saját ízlésének megfelelően tudja felszolgálni, vagy eltenni”.
Idén nyolcadik alkalommal írta ki az Agrotrend Csoport a Magyarország Legszebb Birtoka díjazást, amelynek ötletgazdája Mátrai Zoltán arról számolt be, hogy ez alkalommal is megmozgatta az agráriumot a díj kiírása – mind a jelöltek számát és a támogatói hátteret tekintve. Olyan neves cégek és partnerek álltak az ügy mellé, amelyeknek fontos, hogy megkeressék azokat a szép birtokokat, melyeket azután példaként lehet bemutatni a vásárlóknak, fogyasztóknak. Mátrai Zoltán szerint látni kell mindenkinek, hogy hol termelik, s hogyan dolgozzák fel ezeket az élelmiszereket. Mozgalmas, hetek, hónapok állnak a szervezők mögött. A díj életre hívója szerint bebizonyosodott az évek során az, hogy ezeket a gazdaságokat érdemes bemutatni olyan érdeklődőknek is, akik csak felületesen ismerik a mezőgazdaságot. -A jelöltek személye már ismert, most készülnek a laudációk, az a szavazás, amelyből kiderül, hogy kiket látogatunk meg, az június 14-én lesz. Hamarosan szavazunk a döntőseinkről, viszont az elmúlt évek hagyományaitól eltekintünk és idén két döntőst látogatunk meg kategóriánként, azt a kettőt, melyet a zsűri a jelentkezők közül a legszebbnek talál. A helyszínen pontozással dől el, hogy kik lesznek a legjobbak -nyilatkozta Mátrai Zoltán. ... ➜
A spenót kiemelkedő fehérje- és ásványianyag-tartalma miatt az egyik legmagasabb táplálkozási értékkel rendelkező zöldségféle. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK... ➜
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertés... ➜
Azok a gazdák, akik mindent szakszerűen elvégeztek, náluk szépen fejlődik a búza. Azonban több helyen a tápanyaghiány rányomta a bélyegét a kalászosokra, ezért a gom... ➜
A glifozát napjaink egyik legnagyobb arányban alkalmazott herbicidje világszerte. A vélemények megoszlanak a glifozát környezetterhelésének mértékéről. Számos olyan t... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.