Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termelők évtizedes vágya valósulhat meg azok után, hogy évek óta több pályázatot írnak ki öntözőtelepek támogatására és öntözési közösségek létrehozására. Ahol a feltételek adottak, tehát leegyszerűsítve: ahol van víz a közelben, ott ki kell használni a támogatást – ebből indul ki a szaktárca és több szakmai szervezet is. Ezt a száraz időjárás, a korai meleg és szélsőséges csapadékeloszlás is kikényszerítheti az érintettekből, ugyanis óriási a terméskülönbség a kétféle termelési mód között. Ebből a következtetésből kiindulva a Talentis Agro Zrt. portfóliójában az öntözésfejlesztés változatlanul kiemelt beruházásnak számít. A holding idén is folyamatosan növeli az öntözött területeinek a nagyságát: a hónap végére elkészül a Lajta-Hanság Zrt.-ben annak a 620 hektárnak a bevonása a legkorszerűbb öntözőrendszerrel, amellyel elérik az 1000 hektár vízellátását. Zimmermann István igazgatósági tag szerint minden cég életében nagy dolognak számít, ha elmondhatja magáról, hogy 1000 hektáron képes öntözni. Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, a Lajta-Hanság Zrt.-ben a cukorrépa termesztése kimondottan az öntözésnek köszönhetően indulhatott el, így mind a 271 hektárnyi cukorrépát ilyen körülmények között nevelik. A két évvel ezelőtti aszályos időjárás a cukorrépának sem kedvezett sok más ismert növényhez hasonlóan. ... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
Hiába csökkent a műtrágya felhasználása az utóbbi időszakban, a gazdálkodásban továbbra is szükség van rá, ezért felelőtlenség azt állítani, hogy kiváltható b... ➜
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára.... ➜
A kertészkedés egyre több embert ragad magával, így elmondhatjuk, hogy a reneszánszát élő ágazatról van szó. Ennek egy modern kori formájaként említhetjük a városi kertészkedést, melyet számos tényező határoz meg. Az egyik a rendelkezésre álló földterület, mely általában kisebb, mint a városkörnyéki területeken, sőt ennek hiányában balkon- és tetőkertek, közösségi kertek formáját is magára öltheti a városi kert.... ➜
Idén nyolcadik alkalommal írta ki az Agrotrend Csoport a Magyarország Legszebb Birtoka díjazást, amelynek ötletgazdája Mátrai Zoltán arról számolt be, hogy ez alkalommal... ➜
A spenót kiemelkedő fehérje- és ásványianyag-tartalma miatt az egyik legmagasabb táplálkozási értékkel rendelkező zöldségféle. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK... ➜
Azok a gazdák, akik mindent szakszerűen elvégeztek, náluk szépen fejlődik a búza. Azonban több helyen a tápanyaghiány rányomta a bélyegét a kalászosokra, ezért a gom... ➜
A glifozát napjaink egyik legnagyobb arányban alkalmazott herbicidje világszerte. A vélemények megoszlanak a glifozát környezetterhelésének mértékéről. Számos olyan t... ➜
Évről évre egyre drágábbak a szezonális gyümölcsök, így lesz ez idén is. Ezeknek az áraknak a csökkentésére találták ki még régebben a szed magad akciókat, mely... ➜
Minél több gazdálkodó tesz a madarak számára előnyös lépéseket, annál ellenállóbb lesz a gazdaságuk és tágabb értelemben a világunk. A mezőgazdasági termelőkn... ➜
Ma már nehéz elképzelni, de a rendszerváltás előtt 12 cukorgyár működött idehaza. Ha napjainkban szóba kerül a cukorrépa feldolgozása, akkor már csak a kaposvári ü... ➜
Megjelent a legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések.... ➜
Zsigó György növényorvos összegyűjtötte az előző tájékoztató óta történt változásokat. Tehát csak a NÉBIH által hivatalosan is kiadott III. kategóriás engedé... ➜
A kutatók új megközelítést alkalmazva, vegyszerek nélkül próbálják felvenni harcot a tuják legnagyobb ellenségével, a borókaszúval szemben. Ez az apró rovar nem csa... ➜
Európa-szerte emelkednek a gabonaárak, így a gazdáknak érdemes most odafigyelniük a megfelelő szerződések megkötésére és a készleteik értékesítésére is. Erre fig... ➜
A csigák jelenlétének kedvez a mostani, csapadékosabb időjárás. A kertekben jelentős kártételükkel lehet számolni, a növények leveleit, szárait, terméseit megrágja... ➜
A cseresznye és a meggy legjelentősebb gazdasági kárt okozó kártevője a cseresznyelégy. A zöldborsó nagyságú, pirosodó gyümölcsöket már károsíthatja a két csere... ➜
Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavalyi esztendő óta – a többi uniós tagállamhoz hasonlóan – a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni ... ➜
Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER). Az április 15-... ➜
Elsősorban a csonthéjas gyümölcsöknél csökkenhet jelentősen a várható termésmennyiség, ugyanis a csonthéj keményedés időszaka közben vagyunk és nem tudják még p... ➜
A szabadföldi szamóca szépen érik, de a fagy hatása nem múlt el nyom nélkül. A szépen megkötött bogyókat szerencsére a fagy nem tudta kikezdeni, de amelyeket virágzá... ➜
Tavaly az elmúlt évek legnagyobb fagykárát szenvedték el a kajszitermelők, az idei év azonban idáig jól alakul. Az elmúlt években mindig volt kisebb-nagyobb fagykár, va... ➜
A profi termesztőknek egyértelmű a dolog, hogy hova, milyen palántát érdemes ültetni, de vannak a kisebb kerttel rendelkezők, akik szeretnék előtte kikérni a szakember t... ➜
Megjelent a legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések.... ➜
A korábbi hideg és száraz időjárás miatt sokáig stagnált a kalászos gabonaféléken fertőző sárgarozsda terjedése, most a kártétel járványszerű megerősödésér... ➜
Bár az elmúlt néhány napban jutott csapadék az Alföldre is, egyáltalán nem orvosolta a krónikus vízhiányt. Mindenütt az esőt várják és azt, hogy kihirdessék a tart... ➜
Már biztos, hogy a csapadékhiány miatt az előzetesen reméltnél kevesebb gabonát takaríthatnak be a gazdálkodók. Sokan most legalább a búzatermés minőségét próbálj... ➜
Tavaly a peszticidek piacán változások történtek az árakban, mennyiségekben és az értékesítési struktúrában is, amelyeket részletesen elemezni kell a piaci szereplő... ➜
Batáta, vagy burgonya? Sok termelő és fogyasztó teszi fel ezt a kérdést az utóbbi időben. Előbbiek szívesen áttérnének a batátára, és adnák fel végleg a burgonyá... ➜
A kozmetikában, és az alternatív gyógyászatban egyaránt alkalmazzák. A kettő területet összeköti a sejtregeneráló és immunerősítő tulajdonsága. Már az ókorban i... ➜
Megjelent a legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések.... ➜
A selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) mintegy 10 éve telepedett meg hazánkban, mára már mindenhol megtalálható. Behurcolt kártevő, Európába azonos időben... ➜
A napi maximumok nem haladták meg a 15 C0 körüli értéket, éjszakára pedig fagypont közelébe süllyedt a hőmérséklet. Jelentősebb mennyiségű csapadék elvétve hullot... ➜
Termelői piac a XXI. században címmel szakmai rendezvényt és piacbemutatót szervez fővárosban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Budapesti Corvinus Egyetem. A május 7... ➜
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) figyelmezteti a növényvédő gépet üzemeltető termelőket, hogy a kötelező felülvizsgálati rendszer bevezetése ót... ➜
Az utóbbi száz évben háromszor volt ilyen február, március, ami a hőhatást és a meleg időjárást illeti. Ez a szokatlan időjárás azt jelenti a növények számára, h... ➜
Az egy évvel korábbinál olcsóbbak lettek a zöldségek a nagybanin és a piacokon is, csupán egy-két fajtánál érzékelhető drágulás az egy évvel korábbihoz képest. A... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.