A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a gondolat, hogy tavasszal szeretnék szép látvánnyal megörvendeztetni magukat. Ugyanis a tavasz egyik első és leghosszabb ideig velünk maradó hírnöke a tulipán. A decemberi hideg még mindig jó alkalom az elültetésére, de most már tényleg ne halasszuk el ezt a kerti munkát.
A tulipán ültetésénél azonban nem az idő kiválasztása az elsődleges szempont, hanem a látvány megteremtése. A Tulip Garden kertjeiben úgy döntöttek a szakemberek, hogy holland mintára ágyásokat készítenek, tehát nem egyenként ültetik el a hagymákat, hanem terítik azokat az előbb említett sűrűség miatt, ami a szemet gyönyörködtető látványért lesz felelős. Mátrai Zoltán agrármérnök, a Somogy vármegyei Szőlősgyörökön életre hívott Tulip Garden ötletgazdája azt nyilatkozta a Növényvédőszer.hu kérdésére, hogy az egymás mellé, sűrűn ültetett hagymák – az élettérért való versengés miatt – minél magasabbra is képesek növekedni, ezért ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni az előkészületek során.
Mátrai Zoltán, a Tulip Garden alapítója
"Azt tanácsolja a szakember, hogy egy folyóméteren – amely hatvan centiméter széles – nyolcvan-száz hagymát ültessenek el a kertben. Ez első hallásra lehet, hogy soknak tűnik, de a látvány tavasszal mindenért kárpótol. Tehát egy kis kertben is alkalmazható ez a módszer, amelynek összefoglalva az a lényege, hogy sűrűn, tömören legyenek egymás mellett a hagymák".
Szőlősgyörök mellett az ország több, mint tíz pontján van már Tulip Garden, így a Tisza-tónál is. Tóth Diána szeretettel várja majd az érdeklődőket.
Ne felejtsük el a káliumotIdén nyolcadik alkalommal írta ki az Agrotrend Csoport a Magyarország Legszebb Birtoka díjazást, amelynek ötletgazdája Mátrai Zoltán arról számolt be, hogy ez alkalommal is megmozgatta az agráriumot a díj kiírása – mind a jelöltek számát és a támogatói hátteret tekintve. Olyan neves cégek és partnerek álltak az ügy mellé, amelyeknek fontos, hogy megkeressék azokat a szép birtokokat, melyeket azután példaként lehet bemutatni a vásárlóknak, fogyasztóknak. Mátrai Zoltán szerint látni kell mindenkinek, hogy hol termelik, s hogyan dolgozzák fel ezeket az élelmiszereket. Mozgalmas, hetek, hónapok állnak a szervezők mögött. A díj életre hívója szerint bebizonyosodott az évek során az, hogy ezeket a gazdaságokat érdemes bemutatni olyan érdeklődőknek is, akik csak felületesen ismerik a mezőgazdaságot. -A jelöltek személye már ismert, most készülnek a laudációk, az a szavazás, amelyből kiderül, hogy kiket látogatunk meg, az június 14-én lesz. Hamarosan szavazunk a döntőseinkről, viszont az elmúlt évek hagyományaitól eltekintünk és idén két döntőst látogatunk meg kategóriánként, azt a kettőt, melyet a zsűri a jelentkezők közül a legszebbnek talál. A helyszínen pontozással dől el, hogy kik lesznek a legjobbak -nyilatkozta Mátrai Zoltán. ... ➜
A spenót kiemelkedő fehérje- és ásványianyag-tartalma miatt az egyik legmagasabb táplálkozási értékkel rendelkező zöldségféle. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK... ➜
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertés... ➜
Azok a gazdák, akik mindent szakszerűen elvégeztek, náluk szépen fejlődik a búza. Azonban több helyen a tápanyaghiány rányomta a bélyegét a kalászosokra, ezért a gom... ➜
A glifozát napjaink egyik legnagyobb arányban alkalmazott herbicidje világszerte. A vélemények megoszlanak a glifozát környezetterhelésének mértékéről. Számos olyan t... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.