Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.13
novenyvedoszer.hu

Magyar borok sikerétől volt hangos a Sakura Borverseny

2024.03.05

Aranyérmet kapott a Dereszla Pincészet száraz Furmintja a Japánban nemrégiben megrendezett Sakura Nemzetközi Borversenyen. A bor egyébként nem ismeretlen az országban, ugyanis lassan egy évtizede szállítják ki nagy mennyiségben Bodrogkeresztúrról. Az ázsiai országban az egy főre eső borfogyasztás igenalacsony szinten mozog – három liter személyenként – annak ellenére, hogy a bor iránti érdeklődés egyre nagyobb.

Japán minden évben több száz millió liter bort importál, amelyből arra lehet következtetni, hogy komolyan foglalkoznak a borrajongók egy-egy fajta alaposabb megismerésével – ehhez nyújt segítséget számukra a minden évben megrendezendő Sakura Borverseny, amelynek a különlegessége, hogy kizárólag női borkóstolók vesznek részt a bíráló bizottságban. Kalocsai László, a Dereszla Pincészet birtokigazgatója szerint a rendezvényre nagyon odafigyel a japán piac, mivel a világ minden részéről érkeznek rá minták. Idén újdonság volt, hogy jelentős mennyiségű tételt neveztek be a Kárpát-medencéből, elsősorban Szlovákiából, Szlovéniából és Romániából.


-A száraz Furmint az egyik legnépszerűbb borunk, melyet Japánba szállítunk. Ez az ország az, amelyre stabilan számíthatunk. Fontos azonban, hogy egyszerre több országban is jelen legyünk, mert a világpiaci folyamatokat látva bármikor változás következhet be például egy-egy nemzet borfogyasztási szokásaiban, ezért tudatosan törekszünk a minél szélesebb portfólió kialakítására. Ma már majdnem ötven országban szállítjuk a borainkat és ebben Japánnak kiemelt jelentősége van, ugyanis az értékesítési rangsorban a hatodik legfontosabb piacunknak számít -összegezte Kalocsai László.
Két éve, szintén a Sakura Wine Awardson a Dereszla Pincészet félszáraz Furmintja kapta a kiemelkedő boroknak járó dupla arany érmet. A nemzetközi sajtó a versenyt már akkor is úgy összegezte, hogy az ott született eredmények nem csak Japán, hanem a világ más borfogyasztó országaiban is meghatározóak.

Nem csak két éve, hanem tavaly is szép sikerrel indult az esztendő, ugyanis a Wine Paris azok közé a nagy presztízsű nemzetközi borászati rendezvények közé tartozik, amelyre a világ leghíresebb bortermelő vidékeiről érkeznek a kiállítók. Magyarországot egyedüli hazai borászatként a Dereszla Pincészet képviselte francia importőr partnerével, a Wino Selection céggel közösen. A pincészeten keresztül a Tokaj-hegyaljai Borvidék harminc ország több ezer kiállítója, és százezres szakmai látogatóközönség előtt mutatkozott be.



Valójában azonban nem csak Tokaj-Hegyalját, hanem a teljes magyarországi borászati ágazatot megismerhették az érdeklődők, hiszen hazánknak jó a megítélése borászati szempontból is. A borhoz értők ismerik az adottságainkat, borainkat és a különlegességeinket. Kalcsai László akkor is kiemelte, hogyszámos partnerrel, borbeszállítóval történt megbeszélés ez idő alatt, amelynek köszönhetően a skandináviai országok, valamint az Egyesült Államok piacai előtt is megnyílhatotta kereskedelem.

-A franciaországi disztribúciós hálózat tagjai első kézből kaphattak információkat a Tokaji Borvidékről, illetve azon belül is a Dereszláról. A Wine Paris kiállításon a francia borok mellett az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt mutató külföldi pincészetek kínálataival is megismerkedhettek a nemzetközi borkereskedők és az érdeklődők. A külföldi kiállítók számára is különleges volt az, amit a borvidékről megtudhattak. Az aszú ugyanis kizárólag a világ elsőként zárt borvidékké nyilvánított területén, Tokaj-Hegyalján készül. A vulkanikus kőzetekben gazdag borvidék a Tisza és a Bodrog folyóknak köszönhetően páratlan mikroklímával rendelkezikEbben a különleges közegben - a más területeken szürkepenész betegséget okozó - Botrytis cinerea gomba lehetővé teszi a szőlőbogyók aszúsodását. A nemes rothadás hatására a szemek elkezdenek töppedni, az ízek és az érett szőlő aromaanyagai koncentrálódnak, valamint kiegészülnek a botrytis okozta különleges karakterrel -nyilatkozta a birtokigazgató.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció


Kapcsolódó cikkek:


Balaton 2024: olaszrizlinggel erősítenek a borászok

Az olaszrizling régebben egy méltatlanul lenézett szőlőfajta volt, most pedig elmondható róla, hogy nem megy ki a divatból. A borászok a kezdetektől tisztában voltak azzal, hogy a fajta magyar neve akadályozza a nemzetközi sikerét. Mitől olasz, ha magyar, és miért rizling, ha nem Riesling? Soha semmi nem váltott ki akkora ellenérzést a szakmában és a fogyasztók között, mint amikor pályázatot írtak ki egy értelmesebb és kifejezőbb névre. Ezért végül maradt az olaszrizling.

Hazai borászati siker: ráálltak a pincészetek a pezsgőre

Már nem csak az év végén ugrik meg a kereslet a pezsgők iránt, ugyanis nem véletlenül jelennek meg a borospincékben látványosan a pezsgők év közben és állnak rá a borok mellett erre az italra is a legtöbb helyen. Ennek két helyen látni igazán a jelét: a Balatonnál és az aszú hazájában, Tokajban. Már többször beszámoltunk róla, hogy a Dél-Balatonnál gombamód szaporodnak a pezsgőt készítő pincészetek. A tapasztalatok alapján ugyanis egyre többen keresik a jó minőségű nedűt a nyári melegben is.

Új pályázatok segítik a hazai borászatok fejlődését

A borászok már nagyon várják a tavasszal meghirdetendő pályázatokat, amelyek lehetővé teszik többek között szőlészeti gépek, technológiai berendezések beszerzését, de ezek közül is kifejezetten fontosnak tartják a szőlő szerkezetátalakítási támogatást.

Vince napja a borászok várakozása a jó termésért

Koccintásoktól volt hangos a rádpusztai Gasztro Élménybirtok. Tizenhét dél-balatoni borász mutatkozott be a Vince-napi sétáló kóstolón, sőt még a pezsgőkészítésbe is beavatták a résztvevőket.


Ezeket is olvasta már?

Középpontban az almát súlytó fagykár

2024.04.13

A gyümölcsösöknél fellépő terméskiesésért 80%-ban a tavaszi fagykár a felelős. Bár a globális felmelegedés miatt összességében csökken a fagyos napok száma Magyarországon is, ez nem jelenti azt, hogy ne volnának és lennének továbbra is tavaszi fagyos időszakok, a korábbra tolódó virágzási időszak miatt pedig pont ebben a kritikus időszakban következhet be. Az alma adja az összes Magyarországon termelt fás gyümölcs 70%-át, de regionálisan sem egyenletes a termőterületek eloszlása, mert a gyümölcsös terület közel 40%-a egyetlen térségben, Szabolcs-Szatmárban található. A hosszabb távú alkalmazkodási törekvések (fagytűrő fajták telepítése, más termőterületek keresése) mellett a megelőzésre, a kibocsátások-csökkentésére kellene törekednünk, mert az kifizetődőbb és hatékonyabb. Szabó Péter és Pongrácz Rita elemzése, melyet a masfelfok.hu oldalon tettek közzé....

Folyamatos gombabetegségek, alma tűzelhalás, puszpángmoly! Ezek az aktuális növényvédelmi kihívások

2024.04.12

A meleg tél és koratavasz miatt korábban fakadtak, ébredtek fel a növényeink, a megszokottnál hamarabb kellett felvennünk a permetezőgépet. A jelenlegi helyzet is tartoga...

Több kamarai falugazdász segíti az egységes kérelmek beadását

2024.04.12

Egyre több adminisztrációs feladattal jár az európai uniós agrártámogatások lehívása. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azért, hogy tagjait hatékonyan tudja tám...

Felelős gasztrohősök: a svédasztallal csökkenthető a pazarlás

2024.04.12

Iskolában, óvodában, menzákon, vagy a közétkeztetésben már működik a módszer. Nem csak a választék nagy és a választás könnyű, hanem sokat segít az élelmiszerpa...

Aggasztó csapadékhiányos helyzet, a napraforgó és a kukorica porszáraz talajba kerül

2024.04.11

Április 9-i szántóföldi növényvédelmi előrejelzés. Április első dekádjára továbbra is a sokévi átlagnál jóval melegebb időjárás a fő jellemző. A csapadékhel...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.