Célt értek a magyar erőfeszítések, hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát – közölte Nagy István tárcavezető.
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint négy év munkája érett be a hétfői döntéssel, hiszen először 2019. novemberében kezdeményezte elsőként Magyarország a mézkeverékek származásjelölési szabályainak szigorítását. A szigorúbb előírásoknak köszönhetően egyértelmű lesz a vásárlók számára, hogy milyen országból származó mézek és milyen arányban találhatók meg az adott termékben. Ezzel egyrészt a fogyasztók könnyebben megtalálhatják a minőségi magyar mézeket, melyek vásárlásával nem csak a magyar méhészeket, de a biológiai sokféleség megőrzését is támogatják. Másrészt a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származásjelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, EU-n kívülről érkező mézek elleni fellépést - emlékeztetett a magyar tárcavezető.
A tárcavezető jelezte azt is, hogy a javaslatról az Európai Parlament a következő napokban alakítja ki álláspontját, ezt követően kezdődhetnek meg a tárgyalások a Tanáccsal, annak érdekében, hogy az új szabályozás minél előbb hatályba léphessen.
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára. A kérdéskör fontosságára tekintettel hírportálunk, a novenyvedoszer.hu (NSZ) megkérdezte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakértőit a témáról. Az alábbiakban közreadjuk a kérdéseinkre adott válaszokat.... ➜
A kertészkedés egyre több embert ragad magával, így elmondhatjuk, hogy a reneszánszát élő ágazatról van szó. Ennek egy modern kori formájaként említhetjük a város... ➜
Idén nyolcadik alkalommal írta ki az Agrotrend Csoport a Magyarország Legszebb Birtoka díjazást, amelynek ötletgazdája Mátrai Zoltán arról számolt be, hogy ez alkalommal... ➜
A spenót kiemelkedő fehérje- és ásványianyag-tartalma miatt az egyik legmagasabb táplálkozási értékkel rendelkező zöldségféle. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK... ➜
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertés... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.