A mezőgazdaság egyik sajátossága, hogy a termelés nem állhat meg még a nagyon sok nehézség ellenére sem. A jövő évi tervezés eközben zajlik a gépiparban is, hiába van a hírek középpontjában a mögöttünk hagyott aszályos év, ami esetleg elnyomja az újdonságokat. A gépgyártók azt gondolták, hogy a két évvel ezelőtti időszak volt igazán a nehéz, de most kiderült, hogy még nehezebben vannak benne.
A gépgyártás nem arra rendezkedett be, mint például az autóipar - hogy minden az adott időben rendelkezésre áll -, hanem az alkatrészek raktározására, amelynek még a vírus ideje alatt is működött a gyártása, de a mostani energiaválság miatt bizonytalanság van. Ackermann Tamással, a FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. cégvezetőjével az agrárlogisztika aktualitásait vettük sorra, ugyanis szállítani mindig kell. Mint azt elmondta, jelenleg nem tudják a gyárak és az alkatrész beszállítók, hogy milyen áron képesek majd a felhasználókat kiszolgálni. -Az előre gondolkodás már a harmadik évét éli, hogy időben megérkezzenek a gépek, alkatrészek. Mi a gépiparban azt látjuk, hogy az acél árak hullámzanak, most októberben a kereslet kínálat alapján ugyan lejjebb vannak, de ez nem azt jelenti, hogy így is marad, mert az energia árak viszont az egekben vannak, ami az új acél árakat is befolyásolja. Az egyéb alkatrészeknél a cégek úgynevezett rizikó faktort építenek be, mert nem tudják, hogy milyen energia költségekkel állítják elő, ezért nagyon nehéz előre tervezni -nyilatkozta Ackermann Tamás, aki azt javasolja, hogy azokat a gépeket részesítsük előnyben, amelyek megtalálhatók a kereskedőknél és a gyáraknál, mert azok a biztosak és a stabilak akár árazásban, akár az elérhetőségben.
A tervezés - előrelátás jegyében még idén érdemes beszerezni azt, amit jövőre akarunk használni. Az ellátási láncnál ezért fontos, hogy milyen rövid a távolság, vagyis hogy honnan szállítják a gazdaságba a megrendelt terméket. Jelenleg nincs zavar ebben az említett ellátásban, viszont azt nem lehet látni, hogy mi, mennyibe kerül jövőre.
Az őszi és a tavaszi szezon újdonságairól a cégvezető a következőket mondta: „Az agrárlogisztikában egyre jobban fordul a szektor a szerves trágya irányába -akár híg vagy szalmás, istálló trágyáról legyen szó. Ami az energia árakkal először fájdalmasan érintett bennünket, az a műtrágya árrobbanás és az azzal járó bizonytalanság, de most felértékelődött a szerves trágya kijuttató gépek szerepe, amelyek komoly innováción estek át, ezért újra be kell vezetni a piacra és a felhasználóknak is újra kell tanítani a használatát, mert a híg trágyánál nem mindegy, hogy a talaj felszínére csak kilocsoljuk, vagy bejuttatjuk oda, ezáltal több nitrogént tudunk hasznossá tenni”.
A víz megtartása, megőrzése
A talajművelés minősége és művelése egyre jobban szembejön az aszály sújtotta időszak után. A FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft.-nek van egy ilyen gépe, a láncos borona, ami a sekély talajművelés egyik eszköze: minél kevesebb mozgatással műveli a talajt és a szármaradványokat a felszínen hagyja, hogy ne száradjon ki a talaj és a nedvességet megtartsa. A legtöbb gépgyártó azon dolgozik, hogy olyan gépeket dobjon a piacra, ahol a talajban tovább marad a nedvesség.
Az euró szorításában
A gépgyártást az euró árfolyam is befolyásolja, mert hiába folyik az országon belüli gyártás, azért vannak import gépek is, ezért a gépgyártókat sújtja az import alkatrészek ára,mert ezeket elsősorban euró és dollár elszámolásban tudja beszerezni a gépipar, tehát a forint romlása nagyban befolyásolja a jövőre beszerezhető gépeknek az árát.
https://fliegl.hu/
Nem a végzettséget igazoló papír megszerzésének pillanatától számít valaki drónpilótának, ezért az oktatásnak elképesztő jelentősége van. A hatósági szabályoz... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kéri a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra az ezzel kapcsolatos ügyintézést. Idén április 20-án indult az egységeskérel... ➜
A növénytermesztésre korlátozott mértékben rendelkezésre álló területek és az ingatlanpiaci versengés a hagyományos kertészkedés nagy ellensége, de a tetőkön lét... ➜
Zsigó György növényorvos tanácsai. Erős invázióval támadnak a levéltetvek minden növényünkön, már a kajszin is. Egy díszcserje mézharmatos levelét június elsejé... ➜
Leginkább a gesztenyéhez, vagy sütőtökhöz hasonlít az íze, de semmiképpen sem krumpli, hiába úgy néz ki. Az édesburgonyaként emlegetett batátát sokan termesztik, me... ➜
Hosszú időn keresztül a Magyarországon nemesített és a környezeti tényezőkhöz nagyon jól alkalmazkodó hazai fajták foglalták el a termőterületek kilencven százalé... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.