Április elsején szombaton mintegy 110 ezer tulipánban gyönyörködhetnek azok, akik ellátogatnak Szőlősgyörökbe. A Tulip Gardenben 9 hektáron 70 különböző-féle és fajta tulipánnal készülnek, de avirágtenger mellett gasztronómiaiélmények is várják a vendégeket, a Balaton partjától néhány kilométerre.
Sokan várják már ezt a pillanatot azok közül, akik évek óta rendszeresen felkeresika Szőlősgyöröki Tulip Gardent, ahol annak idején harminc ezer tulipánhagymával kezdődött az egész az iroda udvarában. Igazán profi módon azonban egy különálló kertészetben tud a dolog működni, így kilenc hektárt különítettek erre el erre a célra, ahol a tulipán mellett nárcisz és jácint is található, ígyidén 110 ezer hagyma várja a virágzást és a vendégeket. Mátrai Zoltán ötletgazda, az Agrotrend Cégcsoport vezetője két éve döntött úgy, hogy az országszerte is legyenek Tulip Gardenek, így 13 helyen várják a látogatókat azóta, hogy ne kelljen senkinek sem utazni nagyon sokat. Ahogy utána számolt: idén 3,5 millió virág nyílik a 13 tulipánosban.
-Speciális holland bakhátas technikát alkalmazunk, amelyhez vettünk saját használatra ültetőgépet, így attól szép az ültetvény, hogy nem egyenként ültetjük a hagymákat, hanem úgynevezett szőnyegterítéssel, vagyis négyzetméterenként 100 darab tulipán kerül a földbe. Aztán jöhet az öntözés és a tápanyag utánpótlás, majd a szedés, de utána - a hiedelmekkel ellentétben - nem kell kiszedni a hagymát, mert három évig jól el van a földben. Mivel már öt éves az ültetvény, devan olyan része, ahol ennyi ideje van a hagyma a talajban -nyilatkozta Mátrai Zoltán.
Mivel növényi szaporító anyagokról van szó, amelyek Hollandiában is az ég alatt vannak, ezért az ottani termesztési körülmények befolyásolják, hogy milyen fajták és hibridek lesznek elérhetők, ezért nehézkes a beszerzés, mert pillanatok alatt elfogynak. A Tulip Gardenben alegjobb hagymát, az úgynevezett 12 + típust szereztékbe, ami ritkaságidehaza. Az sem elhanyagolható szempont, hogy közel van a Balaton és az ilyen látványosságok tovább növelik a tó vendégeinek a számát, ezért egész napos programot állítottak össze a Tulip Garden vendégeinek számára a szervezők.
Szombat lesz tehát a nyitó nap, majd Nagypénteken és a hosszú hétvégén is nyitva lesz a Tulip Garden.
https://tulipgarden.hu/
Zsigó György növényorvos tanácsai. A szeder gubacsatka okozhat olyan tüneteket, amelyek hasonlítanak a klímaváltozás miatti elváltozásokra, mind a szeder, mind a málna... ➜
A borfogyasztásnak is követnie kell a világ változásait. Ma már nem elég csak a hagyományokat hangoztatni a bor népszerűsítése során, főleg ha a fiatalokról van szó... ➜
A ZKI Zrt. nemcsak országosan, de világviszonylatban is elismert a növénykutatás, -fejlesztés, -nemesítés, valamint vetőmag-forgalmazás terén. A zöldségfajta-választ... ➜
A Gallicoop Zrt. Magyarország legnagyobb pulykafeldolgozója, a korábban családi tulajdonban lévő vállalkozás három évvel ezelőtt került új tulajdonosi körhöz. Jelenl... ➜
A magyar kilója eléri a nyolcezer forintot, de a hipermarketekben a kínait a harmadáért is be lehet szerezni. Ön melyiket választaná? A háziasszonyok a gyakorlat szerint a... ➜
Bár a klímaváltozás, a növekvő termelési költségek kihívást jelentenek, a hatékonyabb technológiai megoldások, nagyobb szervezettség, erősebb marketing révén erő... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.