A hazai lízingpiac trendváltása késik, noha a Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentése szerint a finanszírozott összeg elérte a 429,11 milliárd forintot, és folytatódott az előző évi növekedés. Azonban a szerződések száma továbbra is csökkent szinte minden eszközkategóriában – tűnik ki a szakmai szervezet legfrissebb összegzéséből.
A lízingpiacot továbbra is főként a vállalati szektor uralja, ahol a kis és közepes vállalatok, azaz a KKV-k aránya 75 százalék; a nagyvállalatoké pedig 18 százalék. A lakossági ügyfelek részesedése viszont tovább csökkent, és már csak 5,4 százalékot tesz ki a hazai piacon. A finanszírozási érték az előző év azonos időszakához képest ugyan 2 százalékkal nőtt, 420,4 milliárd forintról 429,11 milliárd forintra. De már jóval biztatóbb változásról, összesen 15,7 százalékos bővülésről tanúskodnak az adatok, ha a tavalyi, egyszeri, 50 milliárd forintos ingatlanlízing-tranzakcióval korrigálják az eredményeket. Kevésbé rózsás a kép, ha a szerződések számát szemléljük, mivel 2022-höz képest 7 százalékkal kevesebb, összesen 34 094 szerződés született.
Az egyes eszközkategóriák között jelentős változások figyelhetők meg az idei első félévben. A retail autók és a flottajárművek továbbra is dominálnak a lízingfinanszírozásokban, de a mezőgazdasági gépek kihelyezése is emelkedett. Ugyanakkor a személygépkocsik és kishaszonjárművek szegmensében jelentős visszaesés volt az előző évekhez képest. A mezőgazdasági eszközök kihelyezése 17,7 százalékkal nőtt, értékben pedig elérte a 68,73 milliárd forintot. Ebben a szegmensben mindössze 10 százalék körüli volt a mért lízingpenetráció, aminek a hátterében az keresendő, hogy a támogatások miatt jellemző az eszközfedezetű kölcsön, amit a közhiteles nyilvántartás nem rögzít.
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára. A kérdéskör fontosságára tekintettel hírportálunk, a novenyvedoszer.hu (NSZ) megkérdezte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakértőit a témáról. Az alábbiakban közreadjuk a kérdéseinkre adott válaszokat.... ➜
A kertészkedés egyre több embert ragad magával, így elmondhatjuk, hogy a reneszánszát élő ágazatról van szó. Ennek egy modern kori formájaként említhetjük a város... ➜
Idén nyolcadik alkalommal írta ki az Agrotrend Csoport a Magyarország Legszebb Birtoka díjazást, amelynek ötletgazdája Mátrai Zoltán arról számolt be, hogy ez alkalommal... ➜
A spenót kiemelkedő fehérje- és ásványianyag-tartalma miatt az egyik legmagasabb táplálkozási értékkel rendelkező zöldségféle. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK... ➜
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertés... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.