A szeptemberi meleg és az éjszakai hűvösebb idő sokat segített abban, hogy a híres nagydobosi sütőtökről el lehessen mondani: csodálatos év áll mögötte, sőt soha nem volt még ilyen jó minőségű termése, mint az idén. A minőség tehát kifogástalan, ami a térségben azért is döntő, mert nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség. Egy átlagos időjárású esztendőben az összes termés ötven százalékánál már minőségi tökről lehet beszélni, ami most 2023-ban nyolcvan százalékra ment fel.
A minőség egyik jellemzője az édességben rejlik, de ez csak egy tulajdonsága annak, ami azzá teszi a tököt, ami. A másik fontos tulajdonság a kevés víztartalom, amelyhez kell egy kiforrott termeléstechnológia, valamint a jó talaj, a tápanyag gazdálkodás, valamint egy szigorú válogatás. Csak direkt eszközökkel és tisztítva és íz garanciával árulják a tököt. A kincset érő nagydobosi sütőtök egyik országszerte ismert termesztője Filep László, aki a kiváló genetikai értékekkel rendelkező sütőtököt úgy igyekszik tovább menteni, hogy Nyírparasznyán gazdákat vont be a termesztésbe, sőt Szabó János polgármesterrel az ehhez szükségeslogisztikai központot is kialakították, amely a feldolgozás és az értékesítés helyszíne voltmár ebben a szezonban.
Más közösségeket is érdemes bevonni a termeltetésbe. Ezt hangoztatta Filep László, aki szerint az utódlás kérdése – más területekhez hasonlóan – itt is jelentkezik. Ezt felismerve két út maradt: vagy felszámolódik minden magától, vagy pedig szélesebb alapokra helyeződik minden. Ez utóbbit választották és a folyamatosan bővülő minőségi piacot másokkal együttműködve már ki tudják szolgálni.
-Nyírparasznya önkormányzata amolyan bázisa lenne a sütőtök feldolgozásának és értékesítésének, a környező gazdák közül egyelőre csak néhányat sikerült bevonni. Az integráció húsz hektáros, amelyben 12 gazdálkodó vesz részt, a tervek között minél több nyírparasznyai és nagydobosi gazda legyen bevonva a programba -összegezte Filep László.
A legrégebbi magyar sütőtök fajta egyébként hosszú tenyészidejű, középerős indájú. Hatalmasra megnő, tökéletes talajtakaró ésgyomelnyomó. Homokos talajon és kevés vízzel is nevelhető. Igazán nagy és édes a szerves trágya használatával lesz. A tápanyagok közül elsősorban a kálium határozza meg a cukortartalmát, ezért érdemes afermentált bio trágyát tenni alá fészekbe, mert annak emelt káliumtartalma van. Termése lapított gömb, 6-10 kg átlagsúlyú.
„Akkor a legízletesebb, amikor a dér megcsípte, s a cukortartalma magas”.
Héja ezüstszürke, húsa okkersárga. Jól tárolható, egészen tavaszig. Ellenáll a tárolási betegségeknek, rothadásra nem hajlamos.
A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go... ➜
Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben... ➜
A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé... ➜
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet... ➜
A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.