Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.04.19
novenyvedoszer.hu

Ingyenes öntözés: segítség a gazdáknak

2023.04.26

Gyakorlatilag megfelezi a csemegekukorica-előállítás termelési költségeit az ingyenes mezőgazdasági öntözés. Ez már biztosan kijelenthető azok után, hogy az állam mérsékelni szeretné a gazdák kárát a tavalyi aszály miatt. Mindez a többi haszonnövény termesztésében is jelentős megtakarítást hozhat majd, de mivel a kukorica szenvedte el a legtöbb kárt a szárazságtól, ezért erre hárul talán most a legnagyobb figyelem a bejelentés óta.

A Dunántúlon az év eleje óta mintegy 200 milliméternyi csapadék esett, viszont a keleti országrészben ennek csak a fele. A növények jól teleltek át és a vetésnek is kedveznek a feltételek az egész országban. A Talentis Agro Zrt. azonban kiemelt figyelmet fordít az öntözési háttér megteremtésére – elsősorban a termésbiztonság miatt: aholding 55 ezer hektáron gazdálkodik, amelyből 45 ezer hektár a szántóterület. A tavaszi vetésekkel nyolcvan százalékban már végeztek a szakemberek, vagyis földben van a napraforgó, a kukorica, a silókukorica, a szója és a cirok vetőmag. Ez mintegy 12 ezer hektár elvetett területet jelent. Zimmermann István igazgatósági tag tájékoztatása szerint az összes őszi kalászos - búza, árpa, repce, rozs és tritikálé - jól áttelelt és megkapta a szükséges növényvédőszert annak ellenére, hogy annak az ára a korábbiakhoz képest megdrágult.



-Visszaigazolta az erőfeszítéseinket az a korábbi elhatározásunk, hogy az öntözési háttér megteremtése stratégiai fontosságú feladat a cégcsoport életében. A tavalyi aszály után bármikor kialakulhat hasonló időjárási szélsőség, amely ellen meg kell teremteni a feltételeket. Külön öröm számunkra a kormányzat bejelentése, hogy a tavalyi rossz termésre tekintettel az öntözővíz idén ingyenes lesz – ez óriási segítség. A legtöbb öntözőrendszerünk már működik: folyamatos vízutánpótlást kap a zöldborsó, a kalászosok, valamint a csemegekukorica, tehát azok a növények, amelyek nem csak igénylik, hanem meg is hálálják a vizet -összegezte Zimmermann István.
A holding kétezer hektáron termel öntözött körülmények között növényeket, de május végére majdnem hétezerre növekszik ez a terület, miután két telep átadása is megtörténik majd.

Nem ilyen biztatók a kilátások az állattenyésztésben. A tejpiacon a korábbi évek kiszámíthatósága után visszarendeződés várható. Ennek oka a mérséklődő felvásárlási ár és az európai tejfelesleg, valamint az erősödő forint és a nyomában megélénkülő import, ám a legkomolyabb tényezőnek a fogyasztók keresletcsökkenése látszik. A Talentis Agro Zrt. évente 90 millió kilogramm tejet termel, amelyhez a tavalyi nehéz év ellenére is előállította a szükséges tömegtakarmányt. Az előrejelzések alapján idén is tartható Zimmermann István szerint az éves tejtermelési szint, mert jók az átlagok: 35 kg az egy tejelő szarvasmarhára eső tejhozam. Mindehhez ráadásul jó beltartalmi értékek is társulnak.



-A tejfelvásárlás áringadozása azonban cégcsoportunkat is érzékenyen érinti, mert ami 200 forint volt decemberben, az most 150 forint, s ez az ár még tovább is eshet, ami nem jó hír, mivel az előállítás önköltsége 180 forint. Ez alatt pedig veszteséges a tejtermelés, amit csak tovább nehezít az a körülmény, amikor a takarmánykészlet is elfogy. Annak ellenére reménykedünk a tejtermelés eredményességében, hogy az imputanyagokhoz ebben az évben is drágán jutunk hozzá – értve ezen a műtrágyát, az üzemanyagot és a vetőmagot -mondta Zimmermann István.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu - Kommunikáció / Talentis Agro - Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Ilyen hatással van a hosszan tartó szárazság a szántóföldi kórokozókra

2024.04.19

Április közepén tovább folytatódott a koranyárias, a sokévi átlagnál jóval melegebb időjárás. Az ország nagy részének termését veszélyeztető szárazság csupán a nyugati tájakat kerüli el, másutt a talaj felső rétege teljesen kiszáradt. Áztató esőre igencsak szükség lenne, mert időszerű a napraforgó és a kukorica vetése. Az őszi kalászosok közül az árpa kalászol, a búza pedig zászlósleveles fenológiai állapotban van, a szárnövekedés mindkét növénynél mérsékelt. - írja legújabb szántóföldi előrejelzésében dr. Aponyi Lajos....

Magyar kutatók új talajhidrológiai adatbázist fejlesztettek ki

2024.04.19

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Talajtani Intézetének (TAKI) kutatói által kifejlesztett HU-SoilHydroGrids 3D talajhidrológiai ad...

Elindult az új agrártámogatási honlap

2024.04.19

A 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk a mai naptól megújult formában új honlapon, a kap.gov...

Tájfajta palántákkal üzen a Föld napjára az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

2024.04.19

Az ökológiai gazdálkodás fontosságára és élelmiszertermelési rendszerünk sokszínűbbé tételére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (...

Most kell megakadályozni a szőlő lisztharmatot

2024.04.18

A gyakorlott borbírálók a bor ízében is megtalálják a nyári lisztharmatfertőzésnek tulajdonítható dohos, penészes ízt. Már 5-10 %-os bogyófertőzés is borhibát ok...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.