Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során.
Az Agrárminisztérium üdvözli, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elkészítette az idei évre vonatkozó szőlőár előrejelzését. A különböző adatok és mutatók előre meghatározott módon, rögzített képlet alapján történő felhasználásával készülő előrejelzés arra szolgál, hogy a szüret idejére előre jelezze a várható átlagárakat. Most az egyes borvidékeken a sor, hogy végső döntést hozzanak a területükön érvényes prognózisról és azt közzétegyék. Nagy a jelentősége a borvidékek erre vonatkozó döntéseinek, ugyanis a szőlőár előrejelzése jó igazodási pont a szőlőtermelők és a felvásárlók számára az árról szóló megegyezés kialakításakor.
Mivel Európában idén nem várható kiugróan jó szőlőtermés, ezért az Agrárminisztérium is osztja azokat a szakmai véleményeket, amelyek szerint lesz kereslet a magyar szőlőre és a magyar borra. Az elkészült szőlőár előrejelzés jól tükrözi a többéves összevetésben is kimondottan alacsonynak számító borkészlet, illetve a várhatóan 3,7 millió mázsára tehető alacsony szőlőtermés mennyiség hatását. A termelői áraknak reálisan átlagosan 10-20%-kal kellene meghaladnia a tavalyiakat, de természetesen borvidékektől és szőlőfajtáktól, valamint a szőlő minőségétől függően komoly különbségek is adódhatnak.
A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go... ➜
Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben... ➜
A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé... ➜
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet... ➜
A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.