A hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék eddig nem tett kárt az őszi vetésekben, vagyis jelentős belvízzel borított, összefüggő terület nem alakult ki az országban. Hiányzik viszont a hótakaró, ami megvédi a vetést a fagytól és így lenne elegendő tartalék víz is tavaszra. Az elmúlt hetekben többször és több helyen is havazott, de a szántóföldek messze vannak a hótakarótól és az ideális téli állapottól.
Az ország több vármegyéjének szántóföldjén már nagyon látszik az enyhe tél káros hatása, ami azért is elgondolkodtató, mert a tavalyi rossz kukoricatermést követően a termelők inkább választották az őszi kalászosok közül búzát és árpát, mint a korábbi években, de természetesen a kukorica vezető szerepe így is megmaradt. Sok helyen már elkezdtek sárgulni a növények és ez nem jó jel, mert túlságosan fejlett állapotban vannak, mivel a hideg hiányában nem állt le a vegetáció és nyilván ennek komoly veszélye is van, mert ha hó nélkül jön egy nagyobb hideg, akkor az komoly fagykárokat okoz. Az árpát a túlfejlettsége miatt volt, ahol már kitárcsázták, de ez fenyegeti a repcét is – nyilván nem mindenütt. Ugyanez vonatkozik a gyümölcsösökre is, mivel nincsenek nyugalmi állapotban, ezért ha nem lesz valódi hideg, akkor a késői fagy komoly kárt okozhat a gyümölcsösökben. Az előttünk álló napokban jelentős lehűlésre van kilátás, viszont eddig még nem esett hó, így az őszi vetések védtelenül várják a februári hideget.
Más vármegyékben augusztus vége óta csaknem négyszáz milliméter csapadék hullott, s ez kedvező helyzetet teremt az őszi búzának. A gazdák jelenleg a tavaszi fejtrágyázásra készülnek és abban bíznak, hogy a műtrágya árak kedvezőbben alakulnak, mint tavaly. A lehulló csapadék egyelőre nem okozott gondot a földeken, az előjelek kedvezőek az őszi vetésekre nézve. Azokon a helyeken is igaz ez kép, ahol a havi átlag kétszerese is lehullott, viszont nagyon hiányzik a hó és a hideg, ami elpusztítaná az élősködőket. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék ellenére sehol sincs jelentősebb belvíz.
A kártevők elleni védekezés szempontjából lenne fontos, ha a hőmérséklet tartósan -1 fok körül maradna, de a lassan meginduló földmunkák miatt is jót tenne a hideg, hiszen akkor a talaj könnyedén elbírná akár a nagyobb munkagépeket is.
A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go... ➜
Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben... ➜
A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé... ➜
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet... ➜
A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.