Augusztus 20-21-én a bringatúrák és tárlatvezetések, a kézműves foglalkozások és játékok, a mesemondók meséi is az ételekről szólnak a szentendrei Skanzenben! Az ünnepi hétvégén gasztronómiai kalandozással és számtalan múzeumi attrakcióval várja a Skanzen a látogatókat!
Ezen a hétvégén megkóstolhatják az érdeklődők a múzeumban a ruszin káposztás laskát, a sváb almás pitét, a borsodnádasdi molnárkalácsot, és az erdélyi gasztronómiában központi helyet elfoglaló puliszkát. Perecet és cipót sütünk, de a nyári melegben a csalamádé és a hideg szörp is jól fog esni Margit néninél. Bepillanthatunk az örmény és a zsidó konyha rejtelmeibe, a Skanzen receptkönyveiből pedig a hagyományos magyar konyhát is mélyebben megismerhetjük. A kézműves foglalkozások ugyancsak az étkezéshez kapcsolódnak: só-liszt gyurmából perecet gyúrhatnak a gyerekek, szaggathatnak csigatésztát, és hogy legyen mibe tenni az ételt: varrhatnak kenyérzsákot, formázhatnak agyagtálat vagy marokkosarat. A learatott gabonaszálakat felhasználjuk: szalmadíszt és aratókoszorút készítünk rozsszalmából. Számtalan játékudvar várja a gyerkőcöket, ahol játszva bővíthetik tudásukat, miközben vándormuzsikusok zenéje szól a távolból.
Szombaton Sőrés Rozka mesemondó Egy falat kenyérről, vasárnap Écsi Gyöngyi Az élet vizéről mesél kicsiknek és nagyoknak. Székely népmesék mellett mesés ízek és ízes mesék várják az egész családot a múzeum jól ismert színpadi helyszínén, a Kisalföld tájegység Kisbodaki pajtájában. Töltsük együtt az ünnepet a Skanzenben!
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kéri a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra az ezzel kapcsolatos ügyintézést. Idén április 20-án indult az egységeskérel... ➜
A növénytermesztésre korlátozott mértékben rendelkezésre álló területek és az ingatlanpiaci versengés a hagyományos kertészkedés nagy ellensége, de a tetőkön lét... ➜
Zsigó György növényorvos tanácsai. Erős invázióval támadnak a levéltetvek minden növényünkön, már a kajszin is. Egy díszcserje mézharmatos levelét június elsejé... ➜
Leginkább a gesztenyéhez, vagy sütőtökhöz hasonlít az íze, de semmiképpen sem krumpli, hiába úgy néz ki. Az édesburgonyaként emlegetett batátát sokan termesztik, me... ➜
Hosszú időn keresztül a Magyarországon nemesített és a környezeti tényezőkhöz nagyon jól alkalmazkodó hazai fajták foglalták el a termőterületek kilencven százalé... ➜
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa tisztújító küldöttgyűlést tartott Budapesten, melynek keretében döntöttek a szervezet elnökségi tagjainak személyeiről. Döntésük ... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.