Országszerte rendben zajlanak az őszi talajmunkák, az idén viszont kevesebb gabonát vetnek el a gazdák, mint tavaly. Kisebb lesz a búza vetésterülete, mintegy 972 ezer hektár, tehát a lélektani egymillió hektár alá esett vissza, amelynek az oka elsősorban a bizonytalan átvételi ár. A másik magyarázat az, hogy az ukrán gabonafélék ismét megjelentek az uniós piacon.
Annak ellenére valós veszélyről van szó, hogy a magyar kormány megtette az intézkedéseket, de ezt rendre megpróbálják kijátszani. Az őszi búza átvételi ára mélyponton van, ötvenezer forint körül mozog tonnánként, ami annyira alacsony, hogy megkérdőjelezheti - a magas imputárak mellett - az egész ágazat jövedelmezőségét. Cseuz László, a Szegedi Gabonakutató Zrt. nemesítője szerint kialakult az a helyzet, hogy amíg az imputárak felemelkedtek, a terményárak pedig az egyenlőtlen versenyhelyzet miatt lecsökkentek és az Ukrajnában mezőgazdasággal foglalkozó, jellemzően külföldi hátterű befektetők mentesülnek azoktól a feltételektől, amelyekhez az unió a tagállamok részéről ragaszkodik.
A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go... ➜
Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben... ➜
A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé... ➜
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet... ➜
A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.