Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2023.12.06

Generali: Egyre tudatosabban kötnek ma már biztosítást a gazdálkodók

2023.09.29

A szélsőségesebbé váló időjárás miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az egységes kérelem keretében igényelhetnek a gazdálkodók támogatást. Erre biztatja az érintetteket az Agrárminisztérium. Tavaly több, mint 23 ezer kérelemre csaknem 14 milliárd forint támogatást hagytak jóvá a gazdálkodók számára. Az aszálykárok után a kárkifizetés mértéke pedig meghaladta a 40 milliárd forint feletti összeget. A kárenyhítő juttatás maximális, nyolcvan százalékos összegére azok a gazdák jogosultak, akik időben rendezik a mezőgazdasági növénybiztosítás díját, így a rendszer segíti a gazdálkodókat abban, hogy magasabb kárenyhítést vehessenek igénybe.
 
A tavalyi aszályos esztendőt követően sokkal megfontoltabbak a gazdálkodók, azonban még mindig nem érik el az ötven százalékos biztosítottsági szintet a hazai termőföldek. Így összegezte a mögöttünk hagyott időszakot Bordás Imre, a Generali Biztosító Zrt. mezőgazdasági biztosítási terület vezetője, aki hozzátette: „Nagyobb csomagokat választanak ma már azok a gazdálkodók, akik a biztosítás kötése mellett döntenek, tehát mindenképpen szélesítették a kockázatvállalás körét. Aki az előző évben például kizárólag jégkárra kötött biztosítást, azóta már kiegészítette azt a viharkárokra is. Az elsősorban aszály-, jég- és viharkárok által sújtott térségekben sokan döntenek a támogatott A-csomag mellett, amely több kockázatot is tartalmaz, többek között az aszálykárokat is magába foglalja” -nyilatkozta Bordás Imre.

 Továbbra is gyakori tapasztalat az, hogy az utolsó pillanatig halogatják a döntést az érintettek. Ennek többek között az a magyarázata, hogy a gazdálkodóknak elsősorban a talajmunka és a növényvédelem kötik le a figyelmüket és ez határozza meg a mindennapjaikat, ugyanakkor ezek a tevékenységek kitolódnak a káridőszakig, vagyis gyümölcsös esetében a tavaszi fagyokig, szántóföldön pedig a jég és viharkár megjelenéséig. A károk esetleges bekövetkezése előtt érdemes megkötni a biztosítást, ezért ezeknek a határidejét május 31-ig határozzák meg a biztosítótársaságok a szántóföldi növények esetében. A szakértők azt javasolják: a tavaszi munkák kezdetével párhuzamosan érdemes elkezdeni a tájékozódást a biztosítások megkötéséről.
 
A Generali Biztosító idén több milliárd forintot fizetett ki a különböző mezőgazdasági káreseményeket követően. A gazdálkodó ma már azt érzékeli, hogy van létjogosultsága a biztosítás megkötésének, hiszen a termelők ebből az összegből tudják fedezni a kieső hozamukat, bevételüket. Vannak olyan térségek, ahol lokálisan megjelentek olyan szupercellák, amelyek nem csak a háztetőket, az ablakokat, vagy az autókat rongálták meg, hanem a kultúrnövényekben is komoly károkat okoztak. Ezeken a helyeken kilencven százalékos kárt szenvedtek el a növények, és gyakori volt a több száz hektáros terméskiesés. Az esetek többségében az érintett gazdálkodó rendelkezett biztosítással.


 
Aszály, jég vagy vihar. Mi alapján döntsön a gazdálkodó?
Az ügyfeleknek ilyenkor legelőször azt a kérdést kell feltenniük magukban, hogy melyik az az esemény, amelynek a bekövetkezésétől nagyon tartanak, illetve melyiknek a leggyakoribb az előfordulási esélye. Fagyzugosabb helyen a gyümölcsös a fagynak van kitéve a legjobban, míg az alföldi területen gazdálkodó az aszálytól tart. Bordás Imre szerint minden térségnek megvan a helyi adottsága, hogy milyen károk fordulhatnak elő, ezért ezt kell átgondolni elsősorban. A biztosítói statisztikák azt mutatják, hogy a jégkár szerepel az első helyen, de az utóbbi években egyre több a szélviharos napok száma, ezért ezeken a területeken - a szélre érzékeny kultúráknál - javasolt jégviharkárra is kötni biztosítást. A kockázat bővítés az éves biztosítási díjat is emelheti, ezért érdemes alaposan átgondolni, milyen kockázatokat kérnek az ügyfelek a fedezetbe vonni - emelte ki a szakember.
 
A biztosítási döntés végső meghozatalánál érdemes a növényfajta kiválasztását is mérlegelni. Az előbb említett jégkárokkal párhuzamosan növekszik a szélviharos napok száma is, és bizonyos fajták – például a napraforgó – kifejezetten rosszul viseli az erős széllökést. A gyengén fejlett gyökérzet, vagy pedig a nagy terméshozamú tányérok miatt a növény szára eltörhet.  

A megfelelő biztosítási védelem kialakításában segíthet egy tanácsadó. Tudj meg többet a díjtámogatott növénybiztosításról
 https://www.generali.hu/biztositas/ceges/mezogazdasagi/dijtamogatott_novenybiztositas.aspx

Ezeket is olvasta már?

Most ültessünk tulipánhagymát, hogy jövőre szépen virágozzon

2023.12.06

A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go...

Ezek a téli immunrendszer erősítés fontos növényei

2023.12.05

Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben...

Fókuszban a sárgarépa innovatív és hatékony gyomirtása

2023.12.04

A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé...

Jöhet a testre szabott növényvédelem a szőlőültetvényeken

2023.12.03

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet...

Műtrágya- és növényvédőszer-forgalom: ezt hozta a III. negyedév

2023.12.02

A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.