Elkezdődött a Talentis Agro Zrt. energetikai korszerűsítési programja, amelynek keretében elő lépésként valamennyi telephelyen lecserélték az eddigi összes világítótestet korszerűn LED izzóra. A 2500 darab fényforrással éves szinten 100 millió forint megtakarítás érhető el a mai energiaárakkal számolva.
A LED izzók bekerülési költsége mintegy 34 millió forint volt, de még így is jelentős összegnek számít a 100 millió forintos megtakarítás. A következő lépésben 7000 beltéri, hagyományos izzó cseréjére kerül sor szintén modern fényforrásra, amellyel már évi 200 millióval csökkennek a költségek. A LED világítás továbbra is a legmodernebb, legtakarékosabb és legkevésbé környezetkárosító módja a világításnak, mely tökéletes alternatívája az összes eddigi világítótestnek az izzótól kezdve, a fénycsöveken át a kompakt fénycsövekig. Az energetikai korszerűsítés érinti azt a 35 telephelyet is, ahol 50 kilowattos úgynevezett mini napelem rendszert építenek ki, amely szintén komoly megtakarítást jelenthet azok után, amikor majd üzembe állnak. Ennek már 600 millió forint a beruházási értéke, de néhány év alatt itt is garantált a megtérülés.
Ahol arra lehetőség nyílik, ott a gázfűtést alternatív energiával, többek között fával és szalmával váltja ki a holding. Ennek köszönhetően aszalma egy része nem a talajba, hanem a kazánba kerül. A szalmatüzelés - a magas hatékonysága mellett - kitűnő környezetkímélő tüzeléstechnikával rendelkezik. A szalmakazán belseje általában úgy van kialakítva, hogy hasáb és henger alakú szalmabála egyaránt tüzelhető legyen benne, ezért széles felhasználási területtel rendelkezik egy ilyen kazán, amelyet a változatos fűtőteljesítménye tesz lehetővé. Ez a fűtőipari berendezés egyaránt alkalmas kisebb lakóházak és nagyobb épületkomplexumok, vagy jelen esetben mezőgazdasági létesítmények fűtésére is. Számos gazdasági és környezetvédelmi érv szól az energetikai célú alkalmazás mellett: az óriás tömegű biomassza természetes alapanyag és jelentősen csökkentheti az ország energiafüggőségét, az értékesítés hozzájárulhat a mezőgazdasági üzemek bevételeinek emeléséhez, de nagyon fontos érv mellette, hogy a gabonaszalmák CO2-semlegesek, így szinte nem járulnak hozzá a légkör CO2 tartalmának és az üvegházhatásnak a fokozásához.
A megmaradó kis mennyiségű hamu önmagában jó minőségű talajerő visszapótló, ezért általában hígtrágyába keverve használják fel.
Zsigó György növényorvos tanácsai. A szeder gubacsatka okozhat olyan tüneteket, amelyek hasonlítanak a klímaváltozás miatti elváltozásokra, mind a szeder, mind a málna... ➜
A borfogyasztásnak is követnie kell a világ változásait. Ma már nem elég csak a hagyományokat hangoztatni a bor népszerűsítése során, főleg ha a fiatalokról van szó... ➜
A ZKI Zrt. nemcsak országosan, de világviszonylatban is elismert a növénykutatás, -fejlesztés, -nemesítés, valamint vetőmag-forgalmazás terén. A zöldségfajta-választ... ➜
A Gallicoop Zrt. Magyarország legnagyobb pulykafeldolgozója, a korábban családi tulajdonban lévő vállalkozás három évvel ezelőtt került új tulajdonosi körhöz. Jelenl... ➜
A magyar kilója eléri a nyolcezer forintot, de a hipermarketekben a kínait a harmadáért is be lehet szerezni. Ön melyiket választaná? A háziasszonyok a gyakorlat szerint a... ➜
Bár a klímaváltozás, a növekvő termelési költségek kihívást jelentenek, a hatékonyabb technológiai megoldások, nagyobb szervezettség, erősebb marketing révén erő... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.