Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2023.12.06

Ez vár a Balatonra a fiatalok nélkül

2023.06.01

Számít Rád a Balaton. Ez annak a programnak a neve, amely jelenleg tervezés alatt áll. A fiatalok letelepedését segítené, amelynek köszönhetően javulnának a demográfiai adatok és a munkaerőhiány megoldására is válasz születne.

Az általános tapasztalat alapján a fiatalok nem maradnak meg ott, ahol születtek, de ha mégis, akkor lakást, vagy házat már képtelenség vásárolniuk, vagy építeniük a magas ingatlanárak miatt, ezért Somogy vármegyébe kell menniük, tehát a parttól eltávolodva. Így foglalható össze a balatoni települések egyik problémája Lombár Gábor szerint, aki Balatonfenyves polgármestere. A gazdasági helyzet mellett a demográfiai adatok sem túl biztatók a Balatonnál – ezen változtatna hosszú távon egy átfogó program. Oláh Miklós szociológus, a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség vezetője azt nyilatkozta, hogy az elmúlt években részletes demográfiai elemzéseket végeztek, amelyben döbbenetes felfedezésre derült fény: eszerint a Balaton kiemelt üdülőövezetének népességét 2062-ig előre vetítve a folyamatos csökkenés jellemzi, ha nem történik semmilyen közbelépés.



-273 ezer állandó lakosa van a térségnek, viszont 2062-re ez a népességszám 184 ezerre csökken, de ennél is félelmetesebb mértékben öregszik meg a térség lakossága, ami fenntarthatatlan. A demográfiában van egy úgynevezett eltartási ráta, ami annyit jelent, hogy hány aktív, még dolgozó polgár lát el már nem dolgozó fiatalt és idős embert – ez a mutató országosan 2,6 körül van, a Balaton térségében már csak 2. Az előrejelzés eredményei szerint 2062-ben már minden aktívra jutna egy inaktív, ami kezelhetetlen. A feladatunk az, hogy ha ilyet tapasztalunk a Balaton térségében, akkor erre próbáljunk összeállítani egy tervezetet -mondta Oláh Miklós.

Ezeket a statisztikákat befolyásolják olyan tényezők, amelyekkel senki nem számol: az infláció, vagy a különböző válságok. Ez a program négy szereplő együttműködését jelenti, ezek egyike az a fiatal, aki itt tanul és a térségben is él, a másik az adott település önkormányzata, amely szeretné, ha az ifjú polgár itt maradna a diploma megszerzése után, aztán jön a képbe a munkáltató, mivel köztudottan munkaerőhiány van a Balatonnál. Sok munkakörben hiányoznak képzett szakemberek.

Oláh Miklós szerint „abban az esetben, ha létrehozunk egy nem túlságosan nagy forrást a Balaton Fejlesztési Tanács keretein belül azért, hogy ösztönözzük ennek a négy szereplőnek az összefogását, akkor sok munkáltató előre meg tudja mondani azt, hogy például egy szállodában mikor megy nyugdíjba az igazgató, vagy az épületgépész, vagy a szakács. Ha ez négy-öt év múlva bekövetkezik, akkor kialakítható egy ösztöndíj rendszer a leendő munkavállalónak. Az önkormányzat ebben a szerződésben vállalná azt, hogy kedvezményes lakhatási feltételeket biztosítana a visszatérő diplomásnak, vagy ugyanilyen kedvezményes telket bocsátana rendelkezésre”. Ezek együtt tehetnék sikeressé a Számít rád a Balaton kezdeményezést. 

Ezeket is olvasta már?

Most ültessünk tulipánhagymát, hogy jövőre szépen virágozzon

2023.12.06

A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go...

Ezek a téli immunrendszer erősítés fontos növényei

2023.12.05

Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben...

Fókuszban a sárgarépa innovatív és hatékony gyomirtása

2023.12.04

A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé...

Jöhet a testre szabott növényvédelem a szőlőültetvényeken

2023.12.03

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet...

Műtrágya- és növényvédőszer-forgalom: ezt hozta a III. negyedév

2023.12.02

A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.