Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2023.12.06

Erre képes a magyar vetőmag Kazahsztántól Türkmenisztánig

2023.10.19

Vetőmag termesztésben és nemesítésben, valamint az intenzív állattenyésztés fejlesztésében is számítanak a magyar tudásra a türk államok. Bakuban nemrégiben rendezték meg a Türk Tanács második agrárminisztériumi fórumát, amelyen a magyar miniszteri delegációnak tagja volt Sándorfy András, a Marton Genetics Cégcsoport vezetője is.

Ebben a hónapban ünnepli a Türk Tanács a megalakulásának 14. évfordulóját. A szervezetet ankarai központtal hozták létre a türk országok, amelyben Magyarország megfigyelő státuszt kapott és ilyen minőségében vesz részt a tanács munkájában. Ez azonban nagyon kiemelkedő pozíciónak számít, hiszen az egyetlen Európai Uniós tagállamként kaptuk azt a megtisztelő lehetőséget, hogy a türk államok szervezete meghívta Magyarországot meghívta ebbe a közösségbe. Túl a diplomáciai, valamint az energetikai beruházásokon és gazdasági kapcsolatokon ezekben az országokban az agrárium is jelentős szerepet tölt be: a Türk Államok tagjainak 140 millió ember élelmezéséről kell gondoskodnia, valamint azokra a kihívásokra kell megfelelő válaszokat adni, amelyek azokon a területeken jellemzőek. Keresik azt a kapcsolatot, hogy Magyarország - mint megfigyelő tag -, hogyan tudna ezekben a kutatási – fejlesztési és mindennapi gyakorlati kérdésekben választ adni a türk országoknak.



A türk államok országaiban az agrárium GDP-arányosan 15-20 százalékot tölt be – ez egy óriási arány, hiszen az országok fejlettségét mérő gazdasági összterméken belül a mezőgazdaság másutt általában 2-3 százalékot képvisel. A türk országok bővelkednek ásványkincsekben, fosszilis energiahordozókban: ezekre komoly kitermelő ágazatok és logisztikai központok épültek, de a minőségi élelmiszer előállításához erős háttérre van szükségük. Ahhoz, hogy ezeknek megfeleljenek, nagyon fontos a nyomon követhetőség, vagyis a hatósági felügyelet. Választ kell adni arra, hogy milyen szaporítóanyagból származik a termék, a betakarítás és a feldolgozás során mennyire biztonságos és egészséges az élelmiszer előállítás. Nagy szükség van ezekben az államokban a legmodernebb technológiák és szaporítóanyagok elterjesztésére, de ugyanilyen fontos a megfelelő hatósági felügyeleti rendszer kidolgozása is, hiszen ezen államoknak közös pontja, hogy nem bővelkednek ebben a tudásban. A megfigyelői státuszunktól – vagyis attól, hogy ott ülünk az asztalnál, azt várják el, hogy ezekre a kihívásokra megoldást találunk.

-Ezekben az országokban többszöri látogatásom során azt tapasztaltam, hogy nagy hagyományai vannak a magyarokkal való kapcsolatoknak, elsősorban a magyar agrárkutatások és fejlesztések területén. Nagyon sok egykori diákkal találkoztam, akik itt végeztek akár a Kertészeti Egyetemen, vagy a különböző agráregyetemeken és ma már nagy holdingokat irányítanak. Szép emlékeik vannak Budapestről, vagy Gödöllőről. Azerbajdzsánban hatalmas gyümölcsültetvényeket hoznak létre hamarosan, de nagy szántóföldeket vonnak be a sztyeppékről a köztermesztésbe Kazahsztánban. Ezek élő és fejlődő kapcsolatok, ahová a magyar vetőmag, a szaporítóanyag és az agrártudás szükséges ahhoz, hogy ezek az országok egy szinttel feljebb lépjenek -nyilatkozta Sándorfy András.

A Türk Tanács két kiemelt központot jelölt ki, az egyik Isztambul, a másik Budapest. Ez nem csak egy szimbolikus, hanem valós tény, hogy a Türk Tanácsnak az egyik kutatási központja Budapesten van. Három évvel ezelőtt létrehozták az Aszálymegelőzési Intézetet, amely - a nevéből kiindulva - a klímaváltozási hatásokra szeretne megfelelő választ adni, de az aszály csak egy része a feladatmegoldásnak, ide tartozik a növények kiválasztása, telepítése az arra alkalmas környezetbe. Az állattenyésztésben a türk államok legeltető állattartásra vannak berendezkedve a történelmi hagyományok miatt, de az intenzív állattartásnak is vannak lehetőségei, amelyben számítanak a magyar tudásra.

Sikeres a cserediák program is, amelyben az ottani diákok tanulhatják az agrárképzést itt Magyarországon, viszont a mi kutatóink részt vehetnek a különböző kinti kutatási programokban, de vetőmagot és szaporító anyagot is értékesíthetünk, vagy ott is előállíthatjuk. Bakuban nemrégiben volt a második agrárminisztériumi fóruma a Türk Tanácsnak, amely miniszteri szinten erősítette meg az agrárium fontosságát. Kazahsztánban több éve jelen van a Marton Genetics Cégcsoport a vetőmag szaporításon keresztül, Üzbegisztánban és Kirgizisztánban is vannak regisztrált fajták, de a mostani látogatás kapcsán a különböző ültetvényfejlesztésekben mindenképpen szaktanácsadóként érdemes részt venni. 


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Most ültessünk tulipánhagymát, hogy jövőre szépen virágozzon

2023.12.06

A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go...

Ezek a téli immunrendszer erősítés fontos növényei

2023.12.05

Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben...

Fókuszban a sárgarépa innovatív és hatékony gyomirtása

2023.12.04

A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé...

Jöhet a testre szabott növényvédelem a szőlőültetvényeken

2023.12.03

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet...

Műtrágya- és növényvédőszer-forgalom: ezt hozta a III. negyedév

2023.12.02

A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.