Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2023.12.06

Egy éven belül helyreállt a kukoricával szembeni bizalom

2023.11.10

A kukorica az egyetlen olyan haszonnövényünk, amely idén nyereséget hozott a termelőknek. Ezt bátran jelenthetik ki a szakemberek azok után, hogy lassan véget ér a betakarítása és jövő tavasszal ismét nagyobb területen kezdődhet el a vetése. Mint ismert: a tavalyi aszálykárok után idén a majdnem egymillió hektár helyett csak 750 ezer hektáron vetettek kukoricát. A termesztési kedvvel párhuzamosan a vetőmagpiacon is érezhető a fokozottabb érdeklődés a minőségi vetőmag iránt, amely garanciát jelent a jó terméshez.

Már tavasszal látszódtak a jelei annak, hogy az idei a kukorica éve lesz. A csapadékeloszlás például mindvégig egyenletes volt, amelynek köszönhetően a termés eredmények és a mennyiségek is szépen teljesítettek. A magas vetőmag- és imputárak miatt azonban az egy hektárra vetített termelési költségek megduplázódtak, tehát a korábbi 250 forintról fél millióra emelkedtek, ezért csak a kukoricából sikerült olyan bevételt elérni, amely fedezte a kiadásokat. Ezt erősítette meg Sándorfy András, a Marton Genetics Cégcsoport vezetője, aki szerint még annak ellenére is elégedettek lehetünk a kukoricával, hogy a világpiaci árak folyamatosan csökkentek. A vetőmag ágazatban is érezhető volt a tavalyi év után némi változás.



-A vetőmag előállítás komoly kihívások elé nézett, ugyanis a közepesre sikerült betakarítási szezon ellenére bőségesen volt annyi alapanyag, amely helyet talált a gazdálkodóknál a termelési kedv újbóli növekedése miatt -összegezte a cégcsoport vezetője.

Nem ennyire jók a kilátások a kalászosok közül az őszi árpa esetében, amelynél némi visszaesés volt tapasztalható. A vetőmag forgalmazók – a kukoricával ellentétben – már az ősz közeledtével azt érezték, hogy egyre szűkülnek a piaci lehetőségek az alacsony terményárak és az idehaza ragadt dömpingtermékek miatt –ezek a körülmények nem hozták meg a vetési kedvet a gazdálkodóknak, de az ágazati szereplők aggódva figyelték a vetőmagszezon további alakulását. Sándorfy András azt mondja, hogy a forgalmazók a kialakult gyakorlat szerint egy évre előre terveznek és mindezt időben kell megszervezni. A tavaly őszi vetőmag forgalmazáshoz képest idén végül sokkal jobban alakultak az értékesítési adatok. Különösen jó hír a szakember szerint az, hogy ilyen nehéz gazdasági körülmények ellenére a magyar termelők keresték a minősített fémzárolt vetőmagot, mert ezek a biológiai alapok biztosítják a következő évi jó termést.

Ez is érdekelheti: Ezért ne spóroljunk a fémzárolt vetőmagon 
https://novenyvedoszer.hu/hirek/ezert-nem-erdemes-sporolni-a-femzarolt-vetomagon

Maradva az őszi kalászosoknál, a búza továbbra is élvezi a gazdák bizalmát, ugyanis a tavalyihoz hasonló mennyiségű vetőmagot vásároltak belőle a termelők. Egyedül az árpánál tapasztaltak a forgalmazók jelentősebb visszaesést, ami az alacsony felvásárlási árak miatt történt.

-"Az őszi árpának továbbra nagy jelentősége van a gazdálkodásban, ugyanis a termesztése nem bonyolult és meghálálja a gondoskodást. A vetőmagpiacon jó genetikájú alapanyagok állnak rendelkezésre, de mivel nem annyira sokoldalúan felhasználható termékről van szó, ezért a piaci lehetőségei is korlátozottak és ebből következik a gyengébb érdeklődés iránta. A klasszikus növények közül a rozs és a tritikálé hozta a szokásos formáját és gyakorlatilag nem tudtunk annyi vetőmagot biztosítani a termelőknek, mint amennyi igény jelentkezett" -hangoztatta Sándorfy András.

Korábban erről is beszéltünk: Fémzárolt, vagy nem fémzárolt? 
https://novenyvedoszer.hu/hirek/femzarolt-vagy-nem-femzarolt-ez-a-tet

Bár a figyelem középpontjában most egyértelműen a kukorica áll, de nem szabad elfeledkezni az évtizedekig háttérben lévő, amolyan lenézett növényként számon tartott rozsról, amely előtt most nagy lehetőségek állnak. A Marton Genetics első embere szerint mind az állattenyésztésben, mind pedig az emberi táplálkozásban betölthető szerepét nézve jelentős piaci bővülés elé nézhet a rozstermesztés, amely szárazabb körülmények és minimális odafigyelés mellett is nyereséges befektetés, most már csak a vetőmag ellátási hátteret kellene hozzá megszervezni.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Most ültessünk tulipánhagymát, hogy jövőre szépen virágozzon

2023.12.06

A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go...

Ezek a téli immunrendszer erősítés fontos növényei

2023.12.05

Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben...

Fókuszban a sárgarépa innovatív és hatékony gyomirtása

2023.12.04

A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé...

Jöhet a testre szabott növényvédelem a szőlőültetvényeken

2023.12.03

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet...

Műtrágya- és növényvédőszer-forgalom: ezt hozta a III. negyedév

2023.12.02

A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.