Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.05.11
novenyvedoszer.hu

Biztos nyereséggel számolhat az, aki mákot termeszt jövőre

2023.11.12

Korán lehetvetni, de hamar is aratható, majd azt követőna földet még más növénnyel ishasznosíthatjuk. A mák hazai vetésterülete - szemben más kultúrákkal- folyamatosan növekszik, tehát egy népszerű, újra felfedezett növényről van szó. Az idei esztendő különösen nagy előre lépést jelent a mák szempontjából, nem elsősorban azért, mert annyira jövedelmező, hanem mert a mezőgazdaság többi ágazatában nagyon nagy a bizonytalanság és ez a növény viszonylag stabil jövedelmet tud biztosítani.

Nagy változás is történt e tekintetben, hiszen – az időjárási körülményekhez alkalmazkodva – ma már inkább ősszel vetik a mákot, nem pedig tavasszal. A hazai termelők elsősorban étkezési mákkal foglalkoznak, nem pedig iparival, ami korábban jellemző volt. Ezt akkoriban tavasszal vetették. Fontos hangsúlyozni, hogy az étkezési mákban is vannak tavaszi fajták, viszont az őszi vetésnek nagyobb a termésbiztonsága és a terméshozama, ezért nem érdemes tavaszit vetni, ha van ősszel is erre lehetőség. Szalka János, a Sotiva Kft ügyvezető igazgatója örömmel újságolta az őszi tapasztalatok alapján, hogy országszerte szépen kikelt a mák. Mivel a szomszédos Szlovákiában is sokan foglalkoznak máktermesztéssel hazai közreműködéssel, de a visszajelzések azt mutatják, hogy idehaza sokkal nagyobb területen vetettek be mákkal földet a gazdák, ami 15 ezer hektárt jelent – ez óriási előrelépés az elmúlt évekhez képest, amikor 8 ezer hektárról beszélhettünk csak.



-A mák felvásárlási ára stabilnak nevezhető évek óta, mert nem mutat nagy ingadozásokat szemben a többi agrártermék árával. A népszerűsége azzal is magyarázható, hogy a repce termesztése egyre nehezebb és sok termelő próbálkozik a repce helyett különböző alternatív növényekkel úgy, hogy közbena vetésforgót is képesek megtartani. A mák ugyan még nincs benne a vetésforgóban és nem lesz képes kiváltani a repcét, mert csak kis szeletet hasít ki a mezőgazdaságból -mondta Szalka János.

A hazai termesztők elsősorban exportra termelnek és az elmúlt időszak nagy változásokat hozott, mert addig az orosz és az ukrán piac volt a két felvásárló ország, de a jelenlegi helyzetből kiindulva Nyugat-Európa lett a mák célpontja”.

Az ünnepek közeledtével kijelenthető, hogy lesz elegendő mák a piacon, de az, hogy tavasszal mi történik világszerte, az még bizonytalan, mert az ide, meglehetősen viszontagságos időjárás miatt mindenütt rossz lett a máktermés, de tavasszal nem lesznek ellátási gondok, viszonthogy milyen áron jutunk hozzá, az már egy másik kérdés. 


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Gyümölcs szedd magad: nem csak olcsóbb, hanem élményt is nyújt

2024.05.11

Évről évre egyre drágábbak a szezonális gyümölcsök, így lesz ez idén is. Ezeknek az áraknak a csökkentésére találták ki még régebben a szed magad akciókat, melyek az utóbbi években szaporodtak el, részben azért, mert nehéz már munkaerőt találni, másrészt pedig így a termelői piaci és a bevásárlóközponti árakhoz képest sokkal előnyösebben juthatunk hozzá a kedvenceinkhez. Arról nem is beszélve, hogy egy élménnyel is gazdagabbak leszünk. Ha a fővárosban élünk, akkor nem kell messzire menni egy ilyen élményért, hanem az egyik legközelebbi hely Pomáz határában, a Pilisben található. Hagyományos módszerek adalékok és ízfokozók nélkül – mindez Budapest határában, Pomázon. A Kék bolygó podcastjában is bemutatkozott nemrégiben – mintegy követendő példaként – a Breier Ökofarm. Áder János korábbi köztársasági elnök a környezetbarát technológiáról, a minél kisebb ökológiai lábnyomról és a helyben feldolgozott termékek jelentőségéről beszélgetett ifj. Breier Lászlóval. Mint kiderült, a farmon a „boldog” állattartás és „szelíd” növényvédelem módszerével dolgoznak. A jó idő beköszöntével ismét elkezdődtek a Farm túrák, melyeken a legkisebbek is megismerkedhetnek a környezettudatossággal. ...

Változott a földtörvény, kiskapuk záródtak be

2024.05.10

Elfogadta az Országgyűlés az egyes agrártárgyú törvényeket módosító javaslatot, amely a termőföldre vonatkozó szabályokban is változást hoz július 1-jétől. Az ...

Május 10. A madarak és fák napja. Így segíthetik a gazdálkodók a madarakat.

2024.05.10

Minél több gazdálkodó tesz a madarak számára előnyös lépéseket, annál ellenállóbb lesz a gazdaságuk és tágabb értelemben a világunk. A mezőgazdasági termelőkn...

Újra megéri idehaza cukorrépát termeszteni

2024.05.10

Ma már nehéz elképzelni, de a rendszerváltás előtt 12 cukorgyár működött idehaza. Ha napjainkban szóba kerül a cukorrépa feldolgozása, akkor már csak a kaposvári ü...

GYÜMÖLCSKÁRTEVŐK AKTUÁLIS RAJZÁSI ADATAI, ADATOK FRISSÍTVE 2024.05.07.

2024.05.09

Megjelent a legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések....

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.