Negyvenezer ügyfél, akiknek a fele banki finanszírozásban részesül. Kétszáz agrárfinanszírozással foglalkozó szakember, akik a legjobb tudásuk szerint végzik a dolgukat. Ezeket a számokat látva, amolyan hitelgyárként működik a Magyar Bankholding agrár üzletágazata, ahol továbbra is nagy forgalomra számítanak ebben az évben.
Piac feletti növekedést értek el az agrár élelmiszeripar hitelezésében a Magyar Bankholding tagbankjai – erről számoltunk be tavaly, az év második felében, amikor már sokasodtak a sötét felhők a gazdatársadalom fölött. Szerencsére ekkor már működtek azok a támogatott hitelek, például az Agrár Széchenyi Kártya, vagy az Eximbank termékei, amelyek az olcsó kamatszínvonalakkal rendelkezésre álltak, ráadásul az ügyféligény is pozitívan viszonyult hozzájuk, így az életbe lépésüket követően gyorsan kialakultak ezek a finanszírozási igények. Hollósi Dávid, az MKB és a Takarékbank Agrár Üzletágának vezetője úgy tekintett vissza a tavalyi évre, hogy nagyon sokat fejlődött az ügyfelek pénzügyi kultúrája. - Sokkal könnyebben megtaláljuk ma már a hangot az ügyfelekkel, mint tíz éve. Érzik ők is a bankok szerepét, vagyis azt, hogy hogyan lehet a saját forrásokat a bankival kiegészíteni. Az olcsó forrásokat, a kedvező kamatozású hiteleket több tízezren vették igénybe, hiszen ezek nem egy évre, hanem évekre szólnak. Ezzel bebiztosították magukat azzal a helyzettel szemben, ami most van. Aki ezekkel a lehetőségekkel élt, az a következő években versenyelőnyben van, mert olcsó forrással tud gazdálkodni, szembenazokkal, akik most ébredtek, mert jelenleg már húsz százalék körüli kamatokról van szó -összegezte a mögöttünk hagyott évet Hollósi Dávid.
Az idei esztendő egyik kihívása, hogy a beruházásokkal valamelyest utolérjük a nyugati versenytársakat, vagy a legnagyobb közeli versenytársunkat, Lengyelországot. Afejlesztéseket ezért folytatni kell, mertahogy vége ennek a forgóeszköz hiányos időszaknak, utánaújra a beruházások felé kell fordulni és keresni kell azokat a forrásokat, amelyekből ezeket meg lehet teremteni. Akik ezekkel éltek, azok jelentős piacokra tudtak szert tenni és ma már hatékonyabban gazdálkodnak az üzletágvezető szerint.
Az agrárágazat nincs rossz kondícióban, az előző nyolc évben folyamatosan javult az eredménytermelő-képessége, de most – az inputanyagok árának elszállása miatt – 500 milliárd forgótőke hiányzik az agrárszereplők büdzséjéből. Az ágazat likviditási helyzete ezzel együtt is jó, több tízmilliárd forintnyi kamattámogatott forrás még rendelkezésükre áll.
Nem a végzettséget igazoló papír megszerzésének pillanatától számít valaki drónpilótának, ezért az oktatásnak elképesztő jelentősége van. A hatósági szabályoz... ➜
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kéri a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra az ezzel kapcsolatos ügyintézést. Idén április 20-án indult az egységeskérel... ➜
A növénytermesztésre korlátozott mértékben rendelkezésre álló területek és az ingatlanpiaci versengés a hagyományos kertészkedés nagy ellensége, de a tetőkön lét... ➜
Zsigó György növényorvos tanácsai. Erős invázióval támadnak a levéltetvek minden növényünkön, már a kajszin is. Egy díszcserje mézharmatos levelét június elsejé... ➜
Leginkább a gesztenyéhez, vagy sütőtökhöz hasonlít az íze, de semmiképpen sem krumpli, hiába úgy néz ki. Az édesburgonyaként emlegetett batátát sokan termesztik, me... ➜
Hosszú időn keresztül a Magyarországon nemesített és a környezeti tényezőkhöz nagyon jól alkalmazkodó hazai fajták foglalták el a termőterületek kilencven százalé... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.