Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2023.12.06

Az állattenyésztés éve lehet az idei esztendő

2023.05.18

Árpából rekord közeli termés várható, búzából pedig kiemelkedő mennyiség lehet, de a repce is gyönyörűen fejlődik. Az árak viszont nagyon alacsonyak, ugyanis még 1 millió tonna búza a hazai raktárakban van és 700-800 ezer tonna kukorica is teherként rakódik a mezőgazdaságra. Ezekkel a komoly mennyiségekkel párhuzamosan az új árak kiábrándítóak: a búza 70 forint, az árpa 55 forint, a repce ára pedig 140 forint körül mozog – ezek a tavalyiaknak a fele, ezért valóban rekord termés kell ahhoz, hogy a növénytermesztők ne óriási veszteséggel zárják az évet.

Kulik Zoltán agrárpiaci szakértő, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója azzal kezdte az elemzését, hogy az idei év nagy változásokat hozott növénytermesztőknek, állattenyésztőknek egyaránt, hiszen évtizedek óta ez az első olyan esztendő, amikor az állattenyésztők próbálják majd meg eltartani a növénytermesztőket. Annak ellenére, hogy május második felében járunk, az időjárás a mezőgazdaságra nézve jónak mondható, s ha összehasonlítjuk a tavalyi évvel, akkor átlagosan 70 milliméterrel több csapadék esett és ez érezhető az őszi vetéseknél is.



-Uniós viszonylatban búzából összesen – a korábbi 125 millió tonnával szemben – 130 millió tonna várható Európában, de a magyar kilátások is jók. Tavaly búzából 3,9 millió tonnát takarítottunk be, az idei óvatos becslések 5 és fél millió tonnáról szólnak – ez az összes európai többlettermésnek a harminc százaléka idehaza. A kukoricánál az unióban az 52 millió tonnával szemben 62 millió tonna várható, idehaza tavaly 2,4 millió tonna volt a termés. Ne feledjük, hogy történelmileg a legkevesebb, mintegy 870 ezer hektáron vetettek kukoricát: ez az elmúlt 20 év egyik legkevesebb területe, de ha hét tonnával számolunk, akkor hat és hét millió tonna körüli termés várható, ami az uniós növekedés 40 százaléka. Ez azt jelenti, hogy eddig az időjárás kedvező volt, az árakra viszont ezt nem lehet elmondani -összegezte Kulik Zoltán.

SOKKAL JOBB HELYZETBEN VANNAK AZ ÁLLATTENYÉSZTŐK A SZAKÉRTŐ SZERINT, MIVEL A SERTÉSTARTÓKNÁL KÉT SZŰK, VESZTESÉGEKKEL TELI ESZTENDŐ UTÁN FELFELÉ ÍVELŐ TENDENCIA LÁTHATÓ”.

Ma 740 forintot is elkérnek 1 kilogramm élő sertéshúsért, a piacon 40-50 ezer forintot kell fizetni a malacért, tehát keresleti piac van, jók a sertésárak, a takarmányárak csökkennek, az önköltség is csökken, s erre nagy szükség van a sertéstartóknak, ezért ez az év az ő évük lesz. Baromfinál is szinten vannak az árak az 500 forinttal, ráadásul az alapanyagárak is csökkennek. Nehezebb a helyzete a tejtermelőknek, akik a tavalyi évet magas felvásárlási árakkal zárták, de most drasztikus a csökkenés, ezért a januári csúcsárakhoz képest 40-50 forinttal kevesebbet kapnak literenként.

-Összességében elmondhatjuk, hogy a megtermelt gabonát most bőrbe, vagy tőgybe kell csomagolni, mert sokkal jobban járnak, ha nem az 50 forintos árszinten értékesítenek, hanem az állattenyésztésbe próbálják meg imputként betenni a reményeink szerint magas termésátlaggal kecsegtető, de sajnos gyenge árszintű gabonát -mondta Kulik Zoltán.


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Ezeket is olvasta már?

Most ültessünk tulipánhagymát, hogy jövőre szépen virágozzon

2023.12.06

A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go...

Ezek a téli immunrendszer erősítés fontos növényei

2023.12.05

Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben...

Fókuszban a sárgarépa innovatív és hatékony gyomirtása

2023.12.04

A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé...

Jöhet a testre szabott növényvédelem a szőlőültetvényeken

2023.12.03

A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet...

Műtrágya- és növényvédőszer-forgalom: ezt hozta a III. negyedév

2023.12.02

A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.