Az állattenyésztőknél az év végére sok vállalkozásnál helyreállt a jövedelmezőség, a növénytermesztőknél azonban határozottan érezteti hatását a magas üzemanyagár és a felvásárlási árak jelentős volumenű gabonaimport miatti csökkenése, amely többeket tárolásra késztet. A kritikusan alacsony mennyiségű és rossz minőségű termés miatt a kukorica termékpályán romlott számottevően a vállalkozások helyzetértékelése – derült ki a MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága elemzőinek összegzéséből, amelyet az agrárium szereplőinek megkérdezésével készítettek. Bizakodásra adhat okot a szakértők szerint a makrogazdasági környezet várható stabilizálódása.
„A közelmúltban sok nehézség sújtotta az ágazatot, de ez egyúttal rámutatott azokra a területekre is, amelyeken mindenképp haladást kell elérnünk” – mondta Hollósi Dávid, az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, ezek közé sorolva többek közt az élelmiszeripar fejlesztését, az öntözés bővítését és a fenntarthatóságot. „Az agráriumban új korszak vette kezdetét. El kell döntenünk, Magyarország mely ágazatokban tud kitörni, ehhez pedig hosszú távú stratégiára van szükség. Finanszírozói oldalról megvan a kellő tudás, stabilitás és szakértelem, ügyfeleinkkel felelősen együtt gondolkodva megfelelő támogatást tudunk nyújtani az alkalmazkodáshoz.”
Az ügyfelek, szakmaközi szervezetek és a bankcsoport elemzőinek helyzetértékelése alapján készülő és a hivatalos statisztikákat megelőző agrár-élelmiszeripari bizalmi mutató, a Takarék AgrárTrend Index értéke 2022 negyedik negyedévében 29,5 pontra csökkent a 48 pontos skálán. A mostani érték a megelőző negyedévihez képest 0,1, éves összevetésben pedig 2,2 pontos esést jelent. A csökkenés 2021 vége óta folyamatos, a 2022 második negyedévében mért 1,1 ponthoz és a harmadik negyedévben tapasztalt 0,4 ponthoz képest azonban tovább lassult az üteme, gyakorlatilag megállt. Továbbra sincs viszont olyan alágazat, amely elérné az egyensúlyi szintnek tekintett, 3-5 százalékos növekedési pályát és a termékpályák minden pontján stabil ár- és jövedelmi viszonyokat jelentő 35 pontot.
Erősen differenciálódott a jövedelmezőség a szántóföldi ágazatokban
A magyar agrárium legnagyobb kibocsátását produkáló szántóföldi ágazatokban – búza, kukorica, olajos növények – földrajzi eloszlásban (Nyugat- és Kelet-Magyarország között) és az üzemméretek mentén is jelentős különbségek mutatkoztak tavaly a jövedelmezőségben. Közrejátszott ebben az időjárás, elsősorban az Alföldet sújtó rendkívüli aszály, és az inputanyagok ára. Azok a vállalkozások ugyanis, amelyek még a 2021-es kedvezőbb áron jutottak hozzá az inputanyagokhoz, nagyobb eséllyel őrizték meg jövedelmezőségüket.
Rontott a szántóföldi ágazat helyzetén, hogy 2022-ben sokan túl hosszan vártak terményük értékesítésével, így végül az ipari szereplők alternatívákat kerestek. Ennek eredményeként a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) októberig rendelkezésre álló adatai szerint az előző években tapasztalt 50-60 ezer tonna helyett több mint egymillió tonna gabona és olajos mag érkezett Ukrajnából. Ezen felül a máshonnan származó behozatal mennyisége – szintén októberig – meghaladta a másfél millió tonnát.
A rendkívül sokszereplős piacot mindezek mellett erősen foglalkoztatja az Európai Unió idén induló új Közös Agrárpolitikája (KAP) és az Agrárökológiai Program. Mivel pontos részletszabályok még nem állnak rendelkezésre, így számukra felértékelődtek a támogatások. Sok szántóföldi növénytermesztőnek továbbá nagy segítséget jelentett a rendkívüli aszály miatti hitelvisszafizetési moratórium – mutattak rá a bankcsoport elemzői.
Keresleti fordulatot jelezhet a baromfi vágási volumenének csökkenése
2022-ben csökkent a baromfi vágási volumene, a csirkéé például 5-6 százalékkal, a pulykáé 10 százalékkal, és a víziszárnyasok esetében is jelentős volt a visszaesés. Ebben áttételesen közrejátszott a madárinfluenza, amely elsősorban a víziszárnyas-tenyésztőket sújtotta. A csirke és a pulyka esetében részben a madárinfluenza miatt is csökkent a kivitel, de a vágási volumen csökkenése az élelmiszer-kiskereskedelemben várható keresletcsökkenést is jelzi az elemzők szerint. Ez a fordulat ugyanis elsőként a gyorsan forgó ágazatokban, így például a brojlercsirke-tenyésztésben érhető tetten. A tojástermelőknél a szeptemberről októberre bekövetkező jelentős áremelés alapvető segítséget jelentett az ágazatnak, a hatósági ár kiterjesztése a tojásra azonban okozott fennakadásokat a termékpályán, többek közt a Lengyelországból érkező dömpingáru miatt. A többi állati termékpálya közül a tej esetében nyártól Európai Unió-szerte újra nőtt a termelés mennyisége, csökkent viszont Kína tej és tejtermék iránti importigénye, ami kihatott az uniós kivitelre. A tejporítás a magasabb energiaigénye miatt visszaszorult, ezáltal nőtt az EU piacán elérhető folyadéktej mennyisége, az ebből készülő termékek pedig esetenként dömpingáruként nyomják a piacot. Magyarországon kiemelkedően magasak a tejárak, úgy tűnik azonban, hogy megáll az emelkedés. 2022-ben a 2,8 százalékos UHT-ből hozzávetőleg 115 millió doboz fogyott, szemben a tavalyelőtti 65 millióval, ez mintegy 80 százalékos bővülés. A vegyes gazdaságokban, amelyeknél eddig a szántóföldi növénytermesztésből elért plusz jövedelem támogatta a tejelőszarvasmarha-tartást, fordulat állt be: a tej értékesítéséből származó jövedelem jelentett segítséget. A tejelő példányok száma ugyanakkor némileg csökken, melegben pedig a tejhozam is alacsonyabb – mutattak rá a bank szakértői.
A sertéstenyésztők esetében javultak a kilátások az év utolsó negyedévében, közülük a rendkívül hatékony termelést folytató gazdálkodók tudtak pozitív mérleget elérni. A várakozások szerint idén a malacellátás lehet nehézkesebb, többek között azért, mert mind Magyarországon, mind Németországban, amelynek sertésiparától a magyar nagyban függ, érzékelhetők negatív kockázatok.
Kitartottak az eddigi vetésszerkezet mellett a szántóföldi zöldségtermesztők
Nagy kérdés volt a zöldség-gyümölcs termékpályákon, hogy az elmúlt csaknem két év kiemelkedően magas kukorica- és olajosmag-árai láttán a szántóföldi zöldségtermesztők nem csökkentik-e a csemegekukorica és a zöldborsó termőterületét. Az emiatti ágazati aggodalmak végül nem váltak valóra, a kukoricaárak év végére bekövetkező csökkenése arra késztette őket, hogy kitartsanak az eddigi vetésszerkezet mellett. Hozzájárult ehhez az is, hogy a csemegekukoricát, zöldborsót felvásárló konzervgyárak kiszámítható szerződéseket kínálnak.
A hajtatott zöldségeket, illetve szántóföldi zöldségeket termelő gazdák mindemellett érvényesíteni tudták költségeik emelkedését az átadási árakban, egyes szegmensek – így a geotermikus energiára alapozott kertészetek – pedig akár nemzetközi szinten is komparatív előnyre tudtak szert tenni. A gyümölcsösök esetében az előző években tapasztalt alacsonyabb mennyiséghez képest bővebb volt a termés, az emelkedő önköltségek miatt azonban nem tudtak árat emelni a gazdák, és továbbra is nehézséget jelent a munkaerőhiány. Hosszú távú trend jele lehet ebben az ágazatban, hogy egyre több gyár települ Magyarországra. A szőlő-bor termékpálya helyzetét segítette, hogy erős volt a turizmus tavaly, ez támogatta az értékesítést. A visszajelzések szerint több szőlészet tudott bővülni, az orosz-ukrán háború közvetett hatásaként viszont esetenként nehézséget jelentett a palackbeszerzés. A termelők összességében 10-20 százalékkal tudták növelni áraikat tavaly.
Stabilizálódó gazdasági helyzet, hatékonyságnövelő beruházások
A stabilizálódó gazdasági helyzet, így a forint főbb devizákkal szembeni erősödése, az európai uniós források körüli bizonytalanságok enyhülése, a nemzetközi gázárak csökkenése és az infláció várható lassulása hatására több szegmensben már egyre kevésbé borúlátók az agrár-élelmiszeripar szereplői – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank elemzői, összességében pozitív helyzetértékelést adva. Finanszírozói oldalról továbbra is úgy látják, 2023 nem a nagyszabású beruházások éve lesz. A nehéz körülmények közül vélhetően a magas kamatkörnyezet marad fenn legtovább, ez hangsúlyozza a támogatott hitelprogramok jelentőségét. Előtérbe kerülnek az energia- és a működési, termelési hatékonyságot célzó fejlesztések, utóbbival kapcsolatban esetleg a gépberuházások. Bizakodásra ad okot a szakértők szerint, hogy sok gazdálkodó, főként a kisebb termelők a tavalyi év tanulságainak hatására a korábbinál jóval nagyobb figyelmet fordítanak a költségkalkulációkra és a tervezésre. Sokaknál felértékelődött a likviditás megfelelő menedzselésének szerepe.
Kedvez a parlagfűnek a mostani enyhe időjárás. A parlagfű leginkább a frissen bolygatott területeket kedveli, de a csapadékos időjárás is kedvez a gyomnövénynek, a tavaszi mezőgazdasági munkák során pedig hatalmas területeket áraszthat el, ha nem figyelnek a gazdák. A szakemberek szerint 2024-ben a korán érkező, enyhe időjárás kedvezhet a talajban megbújó csíráknak, ezért érdemes figyelni a korai irtásra. - írja a 168.hu.... ➜
Idén jó előjelekkel indul a vöröshagyma szezonja, hiszen a korai felmelegedés olaszországi körülményeket tudott biztosítani a növénynek. Vetésforgónál a hagyma mel... ➜
Eddig szépen fejlődtek a diófák. Azonban a május 12-én körbejárt fiatal fán már valamelyik baktériumának és a gnomónia gombájának a tüneteit is megtaláltam. - hí... ➜
A kajszin, a szilván, a cseresznyén és a mandulán is erősödik a levéllyukacsosodást okozó gombának, a sztigminának a fertőzése. - írja legújabb növényvédelmi elő... ➜
Hazánkban az öntözési beruházások az agráriumon belül talán a legkomolyabb fejlesztésnek számítanak, amelyeknek a vége látványos megtérüléssel zárulhat. A termel... ➜
Megjelent Radácsiné Dr. Hári Katalin legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések. A keleti gyümölcsmoly raj... ➜
Hiába csökkent a műtrágya felhasználása az utóbbi időszakban, a gazdálkodásban továbbra is szükség van rá, ezért felelőtlenség azt állítani, hogy kiváltható b... ➜
A változó környezeti és gazdasági körülmények az agráriumban egyre fontosabbá teszik az okszerű és hatékony növényvédelmi tevékenységet a gazdálkodók számára.... ➜
A kertészkedés egyre több embert ragad magával, így elmondhatjuk, hogy a reneszánszát élő ágazatról van szó. Ennek egy modern kori formájaként említhetjük a város... ➜
Idén nyolcadik alkalommal írta ki az Agrotrend Csoport a Magyarország Legszebb Birtoka díjazást, amelynek ötletgazdája Mátrai Zoltán arról számolt be, hogy ez alkalommal... ➜
A spenót kiemelkedő fehérje- és ásványianyag-tartalma miatt az egyik legmagasabb táplálkozási értékkel rendelkező zöldségféle. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK... ➜
Azok a gazdák, akik mindent szakszerűen elvégeztek, náluk szépen fejlődik a búza. Azonban több helyen a tápanyaghiány rányomta a bélyegét a kalászosokra, ezért a gom... ➜
A glifozát napjaink egyik legnagyobb arányban alkalmazott herbicidje világszerte. A vélemények megoszlanak a glifozát környezetterhelésének mértékéről. Számos olyan t... ➜
Évről évre egyre drágábbak a szezonális gyümölcsök, így lesz ez idén is. Ezeknek az áraknak a csökkentésére találták ki még régebben a szed magad akciókat, mely... ➜
Minél több gazdálkodó tesz a madarak számára előnyös lépéseket, annál ellenállóbb lesz a gazdaságuk és tágabb értelemben a világunk. A mezőgazdasági termelőkn... ➜
Ma már nehéz elképzelni, de a rendszerváltás előtt 12 cukorgyár működött idehaza. Ha napjainkban szóba kerül a cukorrépa feldolgozása, akkor már csak a kaposvári ü... ➜
Megjelent a legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések.... ➜
A kutatók új megközelítést alkalmazva, vegyszerek nélkül próbálják felvenni harcot a tuják legnagyobb ellenségével, a borókaszúval szemben. Ez az apró rovar nem csa... ➜
Európa-szerte emelkednek a gabonaárak, így a gazdáknak érdemes most odafigyelniük a megfelelő szerződések megkötésére és a készleteik értékesítésére is. Erre fig... ➜
A csigák jelenlétének kedvez a mostani, csapadékosabb időjárás. A kertekben jelentős kártételükkel lehet számolni, a növények leveleit, szárait, terméseit megrágja... ➜
A cseresznye és a meggy legjelentősebb gazdasági kárt okozó kártevője a cseresznyelégy. A zöldborsó nagyságú, pirosodó gyümölcsöket már károsíthatja a két csere... ➜
Elsősorban a csonthéjas gyümölcsöknél csökkenhet jelentősen a várható termésmennyiség, ugyanis a csonthéj keményedés időszaka közben vagyunk és nem tudják még p... ➜
A szabadföldi szamóca szépen érik, de a fagy hatása nem múlt el nyom nélkül. A szépen megkötött bogyókat szerencsére a fagy nem tudta kikezdeni, de amelyeket virágzá... ➜
Tavaly az elmúlt évek legnagyobb fagykárát szenvedték el a kajszitermelők, az idei év azonban idáig jól alakul. Az elmúlt években mindig volt kisebb-nagyobb fagykár, va... ➜
A profi termesztőknek egyértelmű a dolog, hogy hova, milyen palántát érdemes ültetni, de vannak a kisebb kerttel rendelkezők, akik szeretnék előtte kikérni a szakember t... ➜
Megjelent a legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések.... ➜
Bár az elmúlt néhány napban jutott csapadék az Alföldre is, egyáltalán nem orvosolta a krónikus vízhiányt. Mindenütt az esőt várják és azt, hogy kihirdessék a tart... ➜
Batáta, vagy burgonya? Sok termelő és fogyasztó teszi fel ezt a kérdést az utóbbi időben. Előbbiek szívesen áttérnének a batátára, és adnák fel végleg a burgonyá... ➜
Megjelent a legújabb házikerti károsítók csapdafogási eredményei, illetve a webkamerás csapdafogási értékelések.... ➜
A selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) mintegy 10 éve telepedett meg hazánkban, mára már mindenhol megtalálható. Behurcolt kártevő, Európába azonos időben... ➜
A növénynemesítők munkáját megszámolhatatlan kertészeti változat és fajta dicséri. Abban az esetben is ilyen „problémával” találjuk szembe magunkat, amikor egy fa... ➜
Szójából nem vagyunk önellátók, de voltak olyan külföldi befektetők, akik azért jöttek hozzánk, hogy a hazai GMO-mentes szóját megvásárolják. Rossz hír, hogy öne... ➜
Egy kártevő rajzásmegfigyelésének célja, hogy megtaláljuk azt az időpontot, amikor egy adott kártevő ellen a leghatékonyabban tudunk védekezni. Az előrejelzés a hőö... ➜
Április 9-i szántóföldi növényvédelmi előrejelzés. Április első dekádjára továbbra is a sokévi átlagnál jóval melegebb időjárás a fő jellemző. A csapadékhel... ➜
Magyarországon több mint négyezer szakember dolgozik a növényvédelem területén. A növényvédelem kulcsfontosságú a mezőgazdaságban, de a nem megfelelő gyakorlatok k... ➜
A poloskaszagú szilvadarazsak elleni védekezést már a szilva virágzásakor meg kell kezdeni. A szilvadarazsak rajzása fehér színű ragacslapok kihelyezésével ellenőrizhe... ➜
Új sorozatunkban olyan növényeket mutatunk be dr. Orlóci Lászlóval, az ELTE Füvészkertjének igazgatójával, amelyek a mindennapi életünkre pozitív, gyógyító hatást... ➜
A beporzást segítő rovarok, többek között a méhek, tevékenysége nélkülözhetetlen, nélkülük számos növény nem fejleszt termést. Termesztett növényeinknél előf... ➜
A paradicsom növények növekedését, annak gyorsaságát a környezetének hőmérséklete és a világosság határozza meg. A már valódi levelekkel rendelkező paradicsom n... ➜
Az Alföldi Faiskolások Egyesületének éves szakmai rendezvényén a klímaváltozás hatásaira adható válaszokat keresték. A fajhasználattal kapcsolatban előtérbe kerül... ➜
Idén fele akkora lesz a zöldborsó termőterülete a tavalyihoz képest, de csemegekukoricából is megközelítőleg 30 százalékkal kevesebbet vetnek majd el a termelők, mint... ➜
“Gombásan” indul az idei év, mert nem volt olyan hideg a tél ami gyérítette volna az áttelelő gombaképleteket. A február 21-én fotózott rózsán fennmaradtak a taval... ➜
Fagyos éjszakák jönnek a jövő hét végére. Hogyan folytathatjuk így megfelelően növényvédelmi munkáinkat? Hasznos tanácsok Zsigó György növényorvostól.... ➜
Megjelent Dr. Aponyi Lajos legújabb szántóföldi előrejelzése. Írásában kitér az őszi árpa és búza növényvédelmére, az időjárási körülményekkel összefüggő... ➜
Zsigó György növényorvos tanácsai. Tavaly pontosan két héttel később, március közepén írtunk a virágzó kajsziról. Az idén nem várhatunk tovább, az ország minden... ➜
Az elmúlt napokban sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, és ez ezen a hétvégén is így volt. Az enyhe tél miatt az ország nagy részén nem volt tartós hótakaró. ... ➜
A vetőmag szaporítók egész Európában kezdenek átállni a feldolgozóipari fajták szaporítására, ami azt jelenti, hogy nem lesz elegendő étkezési vetőmag, ezáltal el... ➜
A kora tavaszi időjárásnak köszönhetően a kertészeti növények egy részénél megszűnt a kényszernyugalmi állapot, és fejlődésnek indultak. A legnagyobb gond a mandu... ➜
Tavasszal fokozottan oda kell figyelni a kalászosokra. Ezen a télen alig voltak fagyok és 10 Celsius fok feletti nappali hőmérsékleteket mérünk. Mindez kedvező hatással ... ➜
Több vármegyében erősen elszaporodtak tél végére a mezei pockok. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a földhasználók figyelmét: kiemelten f... ➜
Egyenlőre megnyugodhatnak a gazdák, a növényvédő szerek korlátozása megbukott az EP-ben. Az Európai Bizottság elnöke 2024.02.06-án bejelentette, hogy visszavonják a n... ➜
Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága. A műholdas radarfelvételek alapján ez év januá... ➜
A hatékony fejlődéshez és a kertészeti ágazat megújításához kikerülhetetlen az integráció. Ehhez pedig a pályázati lehetőségek hatékony kihasználása szükséges... ➜
Tavaszi időjárás után komoly mínuszok, majd ugyanez fordítva. Az elvetett növény kultúrák ugyan stressz tűrők, de a 10 fokból -5 fokra csökkenés, a sokáig tartós t... ➜
Kovács Gyula, az FMC-Agro Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a hírportálunknak adott interjújának második részében a hatékony védekezésről is beszélt munkatársunkna... ➜
Az őszi időjárási körülmények, különösen a rendkívül csapadékos ősz, kedvezővé tették a tavaszi gyomkelés lehetőségét a kalászosoknál – többek között er... ➜
Összesen 46 kukoricahibrid teljesítményét vizsgálták 2023-ban a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, val... ➜
A digitális megoldások már a vetéstől a betakarításig segítik a szántóföldi gazdálkodókat, de a kertészet és az állattenyésztés különböző szegmenseiben is né... ➜
A szakértők szerint a takarmány célú rovarpiac az évtized végére eléri az évi 2 milliárd eurós összforgalmat, éves szinten 1 millió tonna rovarlisztet termelve. A t... ➜
Méhészeti eszközök, munkaruhák és természetesen termékek között válogathattak azok, akik ellátogattak a 23-ik Dél-Dunántúli Regionális Méhésztalálkozóra. A szé... ➜
Az uniós gazdálkodó szervezetek előrejelzése szerint 2030-ra 5 millió méhcsalád pusztulhat el, és a méhészek kétharmada kénytelen lesz feladni a munkáját. Pedig a be... ➜
A precíziós technológiák, a digitális megoldások már jelen vannak a hazai díszkertészeti ágazatban is, amely leginkább kistermelőkből áll, ezért a szakmaközi szerve... ➜
Napjainkban kevés olyan ember van, aki ne találkozott volna valamilyen formában a Ginkgo biloba-val és az is jól ismert tény, hogy hosszú életű és igen jó alkalmazkodó ... ➜
Világviszonylatban öt százalékkal csökkent az előállított takarmány mennyisége az elmúlt időszakban. Ez az arány igaz az Európai Unió piacára is. Ennek oka a globá... ➜
2023-ban a legjobb mézünk a napraforgó lett, és a mézfogyasztást ösztönző kampány keretében sokan megismerhették ennek a különleges méznek a jótékony hatásait. Az... ➜
Az előző részben szó volt a magyar egynyári dísznövény nemesítés kezdeteiről és céljairól, valamint érintettük a mályvanemesítést, mint mindennek a folyamatnak a... ➜
Ahogy az előző években, így idén sem kell attól tartani, hogy a magyar almasűrítményt nem lehet eladni, ugyanis továbbra is van piaca az almának. A legfőbb nemzetközi ... ➜
A gyökérzöldségek királynője a gumós zeller, amelyet rendkívül változatos módon illeszthetünk be az étrendünkbe. A különleges ízvilággal rendelkező zöldségfél... ➜
A Mezőgazdasági Számlarendszer (MSZR) legfrissebb előrejelzése alapján a magyar mezőgazdaság 2023-as teljesítménye kiemelkedő növekedést mutat. A mezőgazdasági kiboc... ➜
Amíg a növénytermesztők az elmúlt tíz évben megfelelő körülmények között dolgozhattak, addig az állattenyésztők ezt nem mondhatták el magukról. Annak azonban ör... ➜
Vajda Péter, a Phylazonit Kft. ügyvezetőjének írása. A hazai növénytermesztés utóbbi két évének középpontjában a szélsőségek álltak. Mindez szakmai és közgazd... ➜
A baromfihús a legtöbb háztartásban lassan kiszorítja a többi, amúgy közkedvelt húsféleségeket, pedig az elmúlt évtizedben a madárinfluenza miatt kevesebb, így drág... ➜
Jelentős előrelépést ért el az elmúlt néhány évben a hazai sertéságazat. Bár az állomány az európai trendhez hasonlóan visszaesett, a csökkenés mögött azonban r... ➜
Az éttermek vezetői és alkalmazottai nem tudták, hogy a betérő vendég, vagy vendégek éppen „vizsgáztatják” a kiszolgálást, az ételt, és a környezetet. Sokan csa... ➜
Célt értek a magyar erőfeszítések, hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltünte... ➜
Közepes évet tudhatnak maguk mögött a magyar méhészek, a repcén 10-20 kilogramm, az akácon 20-25 kilogramm volt jellemző méhcsaládonként. Bizakodva várják a tavaszt, ... ➜
A sertéstartás mind az élelmiszer gazdaságban, mind pedig a húsiparban továbbra is húzóágazat. A mostani uniós költségvetési ciklusban a KAP stratégiai terv alapján ... ➜
E hónap elején megjelent az új pályázati menetrend, vagyis az, hogy 2024-ben milyen beruházási támogatásokkal indul a Közös Agrár Politika Stratégiai Terve. Mint ismer... ➜
A Ginkgo biloba vagy legalább ennyire ismert nevén a páfrányfenyő ősei 270 millió évvel ezelőtt jelentek meg a bolygón és szemtanúi voltak a dinoszauruszok eltűnésén... ➜
Jelentős mértékben, az októberi 10,4 százalék után 2023 novemberében 7,1 százalékra mérséklődött Magyarországon az élelmiszerek drágulásának éves üteme, és eg... ➜
Az AGROTREND Csoport 2023-ban létrehozta a Nemzet Gazdásza címet, melynek fővédnökei Jakab István, az Országgyűlés Alelnöke, a Magosz Elnöke, Dr. Nagy István, Agrármi... ➜
Amíg 2021 végén a jelenleg nehezebb körülmények között lévő növénytermesztők optimizmusa játszott meghatározó szerepet a pozitív kilátásokban, addig most az áll... ➜
Két és fél év ugyan még nem nagy idő egy étterem életében, viszont a kezdetek óta kialakult egy hagyomány, melyet azóta is igyekeznek követni a Dereszla Bisztróban, a... ➜
A Gödöllői Tangazdaság Zrt. vilmoskörte pálinkája arany minősítést kapott és ezzel elnyerte Magyar Kertész Legkitűnőbb Pálinkája Nagydíjat is. A száz százalékba... ➜
A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go... ➜
Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben... ➜
Napjainkban a globális klímaváltozás hatása erőteljesen érezhető, melynek következtében jellemzően szélsőséges időjárási körülmények uralkodnak, elég csak bele... ➜
A húsfogyasztás egy főre jutó mennyisége sokáig a társadalmi jólét fontos fokmérője volt és bizonyos összefüggésekben még ma is annak számít. Az iparszerű állat... ➜
A Zselici Méhész Egyesület kitartó erőfeszítéseinek köszönhetően a zselici mézet már csak egyetlen lépés választja el attól, hogy igazi hungarikum legyen. Ebben nag... ➜
Zsigó György növényorvos tanácsai. A klímaváltozás miatt tucatnyi mediterrán rovarfaj honosodott meg az elmúlt évtizedekben hazánkban, így a vadgesztenye levélaknáz... ➜
A talaj az egyik olyan természeti erőforrásunk, amellyel fenntartható módon kell gazdálkodnunk, egyre nagyobb figyelmet szükséges szentelni védelmére. Ennek érdekében A... ➜
A koronavírus járvány alapvetően írta át világszerte a bor kereskedelmi rendszerét. Az egészségügyi világjárvány utáni gyors visszapattanásnak a háborús infláci... ➜
Annak ellenére, hogy az idei év nem volt kiemelkedően aszályos, a mezőgazdasági károk mértéke így is jelentős. A Generali Biztosító összegzése szerint aszállyal sú... ➜
A mezőgazdasági termelésben az első számú szempont a hatékonyság, vagyis: minél olcsóbban, minél jobb minőségi árut állítsunk elő. Ehhez szükségünk van az önt... ➜
Elsősorban kelet felől érkezik hozzánk a dióbél: ukrán, moldovai, de kazahsztáni dióról is hallanak a termelők, de hogy ebből mennyi a szóbeszéd, azt nem tudni, az az... ➜
A toportyán vagy nádi farkas néven is ismert ragadozó aranysakál az 1990-es évek elején bukkant fel újra Magyarország déli határvidékén, azóta tartó rohamos térhód... ➜
Komoly importnyomás helyeződik a hazai élelmiszeripari feldolgozókra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint míg az elmúlt néhány évben folyamatosan erősödött... ➜
Egyre kevesebb a sertéstelep idehaza és Európában is, pedig lenne kereslet a jó fajta, minőségi, feldolgozott termékekre. Már évekkel korábban kikiáltották a sertésh... ➜
A hazai kertészetek napjaink legsikeresebb és legkeresettebb terméke egykor hulladéknak számított, a fűrésztelepeken szabadulni akartak tőle. Most már annyira felkapott, ... ➜
Korán lehet vetni, de hamar is aratható, majd azt követőn a földet még más növénnyel is hasznosíthatjuk. A mák hazai vetésterülete - szemben más kultúrákkal - folya... ➜
A kukorica az egyetlen olyan haszonnövényünk, amely idén nyereséget hozott a termelőknek. Ezt bátran jelenthetik ki a szakemberek azok után, hogy lassan véget ér a betaka... ➜
Ami másoknak minden ősszel problémát jelent, az sokaknak inkább lehetőségek sokaságát nyitja meg. Az őszi lombhullás idején rendre előkerülnek az átlátszó zsákok ... ➜
A magyar dísznövénynemesítés egyik alapvető pillérét képezik a hagyományos magyar paraszti kertek. Ez a kerttípus jóval később alakult ki, mint a haszonkertek, ahol a... ➜
Magyarországon évente 22 millió tonna gabona elhelyezésére van lehetőség, az ehhez szükséges raktárkapacitás pedig rendelkezésre áll. Az idei év abban különbözik a... ➜
Az előző évekhez képest sokkal jobban elszaporodtak a mezei pockok, jelentős károkat okozva a szántóföldi növénytermesztésben, de most már a kiskertekben is. Úgy tűn... ➜
Az illegális növényvédő szerek káros hatással vannak az ökoszisztémákra és az emberi egészségre is. Az olcsóbb, illegális termékek használata nem kívánatos negat... ➜
Nagyon fontos terület a bébi ételpiac, ugyanis ez az a termék, amellyel a leghamarabb találkoznak a csecsemők, mint húsféleséggel. A nyúlhús ugyanis semmilyen allergén ... ➜
Az őszi gyomirtás egy hatékony és előrelátó megközelítés, mert a magas hozam alapja ugyanis az ősszel elvégzett tökéletes gyommentesítés, ami hozzájárul az agrár... ➜
Országszerte rendben zajlanak az őszi talajmunkák, az idén viszont kevesebb gabonát vetnek el a gazdák, mint tavaly. Kisebb lesz a búza vetésterülete, mintegy 972 ezer hek... ➜
A mezőgazdasági termelés szinte minden területe alaposan kiszolgáltatottá vált a természeti csapásoknak – legyen szó növénytermesztésről, állattenyésztésről, va... ➜
A víziszárnyas tenyésztők lassan már hozzászoknak ahhoz, hogy tavasszal és ősszel madárinfluenza fertőzés vonul végig az országon. Ez történik most is. A fokozott ma... ➜
Igazi nagyüzem van már a hónap eleje óta a halgazdaságokban, hiszen az éves halfogyasztás meghatározó része még mindig az év végi ünnepekhez köthető. A haltermelők... ➜
Hamarosan befejeződik a kukorica betakarítása és ez egyúttal azt is jelenti, hogy lezárul egy újabb mezőgazdasági esztendő. A gazdálkodók tavasszal az előrejelzésekb... ➜
A versenyt az idén négy kategóriában hirdették ki. A tavalyi kiíráshoz képest a méz is bekerült a díjazott termékek körébe. A lekvárokat, szörpöket és gyümölcsl... ➜
A hazai fogyasztók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő őszi-téli csemege nemcsak finom, hanem igazi vitaminbomba is, sőt gazdag karontinoid tartalmának köszö... ➜
November közepén nyílik meg a nagyközönség előtt a Dereszla Pincészet látogatóközpontja Bodrogkeresztúron, amely időutazásra hívja a borkedvelőket és mindazokat, a... ➜
Ma már nem kérdés, hogy aki az agráriumban dolgozik, az kitartással egész életen át képes a megélhetését biztosítani, megteremteni – legyen szó növénytermesztésr... ➜
A fémzárolt vetőmag felhasználás csökkenésére számítanak a hazai vetőmagágazat szereplői. Sándorfy András, a Marton Genetics Cégcsoport vezetője szerint ezért nem... ➜
Folyamatosak a haltelepítések a Balatonnál és a Tisza-tónál. Mindkét helyen a népszerű ponty kerül nagy mennyiségben a vízbe. A Balatonnál már szeptember végén kezd... ➜
A hazai diótermesztőkre jelenleg nem a fúrólégy jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem a külföldi, alacsony költséggel előállított dió, amely hamarosan eláraszthatja a... ➜
Alig számoltunk be róla pár napja, hogy a szőlőtermesztők és a termés védelme érdekében megállapodást kötött a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa a Szerencsi- ... ➜
Vetőmag termesztésben és nemesítésben, valamint az intenzív állattenyésztés fejlesztésében is számítanak a magyar tudásra a türk államok. Bakuban nemrégiben rendez... ➜
A fűtési szezon kezdetével nem csak a falopást, hanem az illegális fakitermelést is próbálják megelőzni az ország erdeiben. A társaságok egyúttal tájékoztatják a l... ➜
Ukrajna lényegében már most is része az egységes európai piacnak – jelentette ki Mezei Dávid (M.D.), az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága agrárkapcsolatok... ➜
A nyári öntözés, valamint az augusztusi és szeptemberi komoly esőzések csodát tettek a tormával, ezért kimondottan jó lett a termés, amelyet szinte teljes egészében k... ➜
Az aratás utáni időszakban mindig felmerül a kérdés, hogy mi legyen a szármaradványokkal? Sokan többféle megoldást fontolgatnak, de egy biztos, hogy ne tekintsünk rá a... ➜
Másfél éve nem látott szint alá mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon azzal, hogy szeptemberben éves összehasonlításban 15,2 százalékra csökkent az... ➜
Ha azt gondoljuk, hogy egy olyan növényről van szó, melyet fel kell fedezni, akkor nagyot tévedünk, ugyanis az ötvenes években majdnem ezer hektáron termesztették, elsős... ➜
A méz árában jelen van a termelő erőfeszítése, ezen árszínvonal alá nem akarnak menni a termelők, viszont a boltok évekig ez alatt árusítottak, mert olcsón hozzájut... ➜
Gyakorló felületet alakított ki az elektronikus gazdálkodási naplóhoz (eGN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A fejlesztés nagy segítséget jelent a ... ➜
Sem a szántóföldi, sem pedig az üvegházi zöldségtermesztésre nincsenek hatással a piaci zavarokat okozó ukrán termékek. Ez előre vetíti a biztató jövőt: a követke... ➜
A szeptemberi meleg és az éjszakai hűvösebb idő sokat segített abban, hogy a híres nagydobosi sütőtökről el lehessen mondani: csodálatos év áll mögötte, sőt soha n... ➜
A szélsőségesebbé váló időjárás miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az egységes kérelem ker... ➜
Történelmi léptékű beruházásnak nevezte a tegnap átadott takarmánygyártó üzemet a Vitafort Zrt. életében Kulik Zoltán vezérigazgató. A vállalat 45 éves múltján... ➜
Idén a repce hektáronkénti termésátlaga eléri a három tonnát, amely megfelel az uniós várakozásoknak. Bár idehaza a termésterülete sokat csökkent az utóbbi egy évt... ➜
A Rail Cargo Hungaria (RCH) megkezdte a cukorrépa beszállítását a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárába és ezzel megkezdődött a 2023. évi cukorrépakampány. A piacvezet... ➜
A burgonyával öntözött területek aránya eléri a hatvan-hetven százalékot. Ezzel a szinttel már felveheti a versenyt a hazai termék a külföldről beáramló burgonyáva... ➜
A borfogyasztásnak is követnie kell a világ változásait. Ma már nem elég csak a hagyományokat hangoztatni a bor népszerűsítése során, főleg ha a fiatalokról van szó... ➜
A Gallicoop Zrt. Magyarország legnagyobb pulykafeldolgozója, a korábban családi tulajdonban lévő vállalkozás három évvel ezelőtt került új tulajdonosi körhöz. Jelenl... ➜
A magyar kilója eléri a nyolcezer forintot, de a hipermarketekben a kínait a harmadáért is be lehet szerezni. Ön melyiket választaná? A háziasszonyok a gyakorlat szerint a... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.