Nem csak az erdőterületek növelése érdekében van szükség még több fára, a fák, cserjék telepítésére városi környezetben is nagy szükség lenne. A parkok, fasorok komoly hatással vannak a nagyvárosok klímájára: amellett, hogy segítenek “megtisztítani” a levegőt, az ott élők mindennapi komfortérzetét is javítják.
Csodákra képesek a városi környezetben a fák: jelenlétükkel javítják az ott élők közérzetét, részt vesznek a hőszabályozásban, megkötik a levegőt szennyező gázokat (szén-monoxid, nitrogén oxidok, ózon, kén oxidok), de lombjukkal a finom szemcsés szennyező anyagot is felfogják. Egy idősebb fa évente megközelítőleg 150 kilogramm szén-dioxidot tud megkötni, a városi fák telepítésével a klímaváltozás elleni harcban is komoly előrelépést lehet elérni.
"A fák ráadásul gazdasági haszonnal is járnak, hiszen egy fákkal határolt ingatlan értéke is nagyobb: egy olyan épületnek, amelyet fák védenek a közvetlen napsugaraktól, közel 30 százalékkal alacsonyabb a hűtési költsége".
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint függetlenül attól, hogy a városi zöldfelület természetes vagy mesterséges eredetű, a növények többféle ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak a városban élőknek. Amellett, hogy szebbé teszik a városképet, csökkenti az emberi jelenlét negatív hatásait és hozzájárulnak a környezet minőségének javításához is.
Nagyvárosi környezetben a falfelületek a környező, beépítetlen területekkel összehasonlítva 1-2 Celsius fokkal, bizonyos esetekben akár 5-8 Celsius fokkal is növelhetik a levegő hőmérsékletét, amit a klímaszakértők „városi hősziget hatásként” határoztak meg.
A tulipánhagyma ültetésének az ideje általában szeptemberben, vagy jobb esetben októberben érkezik el. Jó hírünk van azoknak, akiknek csak most jutott az eszébe az a go... ➜
Köhögés, torokfájás, láz. Korunk nagy hibája, hogy mindenki a gyógyszerben látja a megoldást, a kiutat, nem pedig az immunrendszer erősítésben, vagyis a megelőzésben... ➜
A sárgarépa esetében is fontos az időről időre jelentkező kihívásokra reagálva, az innovatív és hatékony megoldások keresése. Erre fókuszálva a jelenlegi nehézsé... ➜
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) által végzett átfogó vizsgálatok eredményeként hamarosan egyedi, a szőlőültetvények sajátosságaihoz igazított növényvédelmet... ➜
A 2023. harmadik negyedévi műtrágya- és növényvédőszer-forgalom jelentős változásokat mutat a mezőgazdasági szektorban – jelzi az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.