Idén a repce hektáronkénti termésátlaga eléri a három tonnát, amely megfelel az uniós várakozásoknak. Bár idehaza a termésterülete sokat csökkent az utóbbi egy évtizedben, a termelők ennek ellenére hálás növénynek tartják, amellyel minimális haszonra lehet szert tenni jó termés esetén. Az elhúzódó virágzás mindig jót tesz a repcének: egy régi mondás szerint ahány hétig virágzik, annyi tonnát terem.
Magyarországnak csak bizonyos területei alkalmasak repcetermesztésre, ezért vannak olyan helyek, ahol érdemes lenne felhagyni vele. Erre hívják fel a figyelmet a szakemberek. E megállapítás alól természetesen kivételt jelentenek az öntözhető repceföldek. A termesztése ugyanis kizárólag egy bizonyos hektáronkénti átlag fölött, vagyis három tonnánál éri meg, de akkor még nem beszéltünk a felvásárlási árakról, amelyek a többi szántóföldi növényhez hasonlóan továbbra is alacsonyak. A Talentis Agro Zrt. tavaly 1800 hektáron, idén pedig 2000 hektáron vetett repcét, tehát növelte a termőterületét. Az idei átlag 3 tonna fölött van, ami elfogadhatónak nevezhető Zimmermann István igazgatósági tag szerint. Hozzátette: „Ezzel a termésátlaggal együtt sincs jövedelem a repcében az alacsony árak miatt, mert a termesztési költségei magasak. Ennek tudatában is termesztjük, mert nagyon jó elővetemény és vetésforgóban kiválóan alkalmazható. A korai betakarítás miatt nincs kitéve egy esetleges későbbi aszálynak, jégverésnek, szélviharnak. A mély gyökerei alaposan megdolgozzák a talajt, ezért a repce után érdemes gabonát vetni. A szántóföldiek közül a leginkább növényvédelem- és permetezés igényes növény -foglalta össze Zimmermann István.
A repce sikere nagyban múlik az augusztusi, vagy a szeptemberi időjáráson, ugyanis egy nagyobb szárazság után nehéz elvetni, azt követően pedig nehezen bújik ki a földből. Az idei év szerencsére nem ilyen, a vetés utáni helyzet jelenleg biztató. Az Európai Unió azonban megnehezítette a deszikkálást, vagyis az állományszárítást azzal, hogy egyre több deszikkáló szert próbál betiltani a termőtalaj védelmére hivatkozva. Ez is nehezíti a gazdálkodás folyamatát.
Egyre jobb repcehibridek vannak ma már a piacon, amelyek nem csak a magasságot és a termésátlagot befolyásolják, hanem az ellenálló képességüket is. Erős karó kinézetű gyökerével nagyon jó talajmunkát végeznek, ezért nem csak a termésével segítik a gazdálkodókat, hanem a talaj művelésével is, mert ezek a gyökerek olyan nyílásokat nyitnak meg a földben, amellyel a víz a mélyebb részekbe is eljuthat. Ehhez pedig jó vetőmagot kell választani. Sándorfy András, a Marton Genetics Cégcsoport vezetője szerint az új vetőmagoknak nem csak a betegség ellenálló képessége, hanem a termése és a minősége is magas színvonalú.
Idén nyolcadik alkalommal írta ki az Agrotrend Csoport a Magyarország Legszebb Birtoka díjazást, amelynek ötletgazdája Mátrai Zoltán arról számolt be, hogy ez alkalommal is megmozgatta az agráriumot a díj kiírása – mind a jelöltek számát és a támogatói hátteret tekintve. Olyan neves cégek és partnerek álltak az ügy mellé, amelyeknek fontos, hogy megkeressék azokat a szép birtokokat, melyeket azután példaként lehet bemutatni a vásárlóknak, fogyasztóknak. Mátrai Zoltán szerint látni kell mindenkinek, hogy hol termelik, s hogyan dolgozzák fel ezeket az élelmiszereket. Mozgalmas, hetek, hónapok állnak a szervezők mögött. A díj életre hívója szerint bebizonyosodott az évek során az, hogy ezeket a gazdaságokat érdemes bemutatni olyan érdeklődőknek is, akik csak felületesen ismerik a mezőgazdaságot. -A jelöltek személye már ismert, most készülnek a laudációk, az a szavazás, amelyből kiderül, hogy kiket látogatunk meg, az június 14-én lesz. Hamarosan szavazunk a döntőseinkről, viszont az elmúlt évek hagyományaitól eltekintünk és idén két döntőst látogatunk meg kategóriánként, azt a kettőt, melyet a zsűri a jelentkezők közül a legszebbnek talál. A helyszínen pontozással dől el, hogy kik lesznek a legjobbak -nyilatkozta Mátrai Zoltán. ... ➜
A spenót kiemelkedő fehérje- és ásványianyag-tartalma miatt az egyik legmagasabb táplálkozási értékkel rendelkező zöldségféle. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK... ➜
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertés... ➜
Azok a gazdák, akik mindent szakszerűen elvégeztek, náluk szépen fejlődik a búza. Azonban több helyen a tápanyaghiány rányomta a bélyegét a kalászosokra, ezért a gom... ➜
A glifozát napjaink egyik legnagyobb arányban alkalmazott herbicidje világszerte. A vélemények megoszlanak a glifozát környezetterhelésének mértékéről. Számos olyan t... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.