Méhészeti eszközök, munkaruhák és természetesen termékek között válogathattak azok, akik ellátogattak a 23-ik Dél-Dunántúli Regionális Méhésztalálkozóra. A szélrózsa minden irányából érkeztek érdeklődők, hiszen Erdélyből és Szerbiából jöttek határon túli szakemberek, de nem csak a régióból, az ország más szegleteiből is voltak látogatók. Négy év kihagyás után újra Kaposváron találkoztak a Dél-Dunántúl méhészei, ezúttal a sportcsarnok adott otthont a nagy múltú rendezvénynek. A szakmai előadások annyira népszerűek voltak, hogy alig lehetett azokra bejutni. Erről számolt be a Sonline.
A mézpiac helyzetéről több írásában is foglakozott az utóbbi hetekben a Növényvédőszer.hu, s ezekből kiderült, hogy itthon még tartja magát a szakma, míg a nyugati országokban már lezajlott egy átalakulás, aminek az a következménye, hogy sok a másodállásban, pár családdal méhészkedő gazda, és az ágazat súlytalanná vált. Azt, hogy a magyar méhészek ne jussanak erre a sorsra, minden eszközzel szeretnék megakadályozni a hazai szakma képviselői. A találkozón szakmai kérdések is szóba kerültek.
Ez is érdekes lehet:
A kertészkedés egyre több embert ragad magával, így elmondhatjuk, hogy a reneszánszát élő ágazatról van szó. Ennek egy modern kori formájaként említhetjük a városi kertészkedést, melyet számos tényező határoz meg. Az egyik a rendelkezésre álló földterület, mely általában kisebb, mint a városkörnyéki területeken, sőt ennek hiányában balkon- és tetőkertek, közösségi kertek formáját is magára öltheti a városi kert.... ➜
Idén nyolcadik alkalommal írta ki az Agrotrend Csoport a Magyarország Legszebb Birtoka díjazást, amelynek ötletgazdája Mátrai Zoltán arról számolt be, hogy ez alkalommal... ➜
A spenót kiemelkedő fehérje- és ásványianyag-tartalma miatt az egyik legmagasabb táplálkozási értékkel rendelkező zöldségféle. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK... ➜
Online konferenciasorozatot indít a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három eseményből álló tájékoztatás célja, hogy hozzásegítse a feldolgozóüzemeket, a kertés... ➜
Azok a gazdák, akik mindent szakszerűen elvégeztek, náluk szépen fejlődik a búza. Azonban több helyen a tápanyaghiány rányomta a bélyegét a kalászosokra, ezért a gom... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.