Jövőre egymillió pulyka tenyésztésére alkalmas férőhellyel bővülnek a Talentis Agro Zrt. telephelyei, amelyhez már megkezdődtek a fejlesztési és korszerűsítési munkálatok. Eddig összesen negyvenezer pulykapipét telepítettek az istállókba, az év elején pedig félmilliónál is több haszonállat nevelése kezdődhet meg, hogy végül az év második felére elérje a tervezett egymilliót.
Ahogy arról pár hete beszámoltunk: a pulykatenyésztés felé nyitásban a nagy múlttal rendelkező Gallicoop Zrt.-vel kötött együttműködés adhat lendületet a holdingnak a tervek megvalósításában. A pulykafeldolgozóval és vágóhíddal rendelkező integrátor cég évente 40 ezer tonna pulykát dolgoz fel, amelyekből friss árukat, töltelék- és füstölt termékeket állít elő. A Gallicoop a jelenlegi két millió darab termékét növelni szeretné három millióra, ezért ennek a különbözetnek az előállításában számítana a Talentis Agro Zrt-re. Ehhez az első lépések már megtörténtek az erre a tartástechnológiára alkalmas épületek átalakításával. A folyamatokat és az adatokat látva mindehhez a hazai piaci környezet is biztatónak tűnik. A pulykatenyésztés az utóbbi években stabilnak mondható, ám messze elmarad a legnagyobb uniós termelőnek számító Lengyelországétól.
A magyarországi pulykatermelés 98 ezer tonna volt tavaly. Korábban, 2017-ben 97 ezer, 2016-ban 101 ezer, 2015-ben 97 ezer tonna volt ez a mennyiség amely 4,7 százaléka az uniós országok össztermelésének. Az export-célországok döntően európai uniós országok, de az elmúlt években jutott magyar pulyka Svájcba és Hongkongba is. A legnagyobb uniós termelőnek Lengyelország (384 ezer tonna), Németország (360 ezer tonna) és Franciaország (355 ezer tonna) számít, míg globálisan a legtöbb pulykát az Egyesült Államok állítja elő (2,672 ezer tonna). Az egy főre jutó hazai pulykahús-fogyasztás folyamatosan változik: míg korábban 7 kg is volt évente, jelenleg 4,5 kg, de a legtöbb pulykát továbbra is Németországban fogyasztják, ahol 6 kg az átlag évente.
Egy pulyka élősúlya fajtától, kortól függően 5 - 25 kg között változhat. A pulyka húsa tartalmazza a szervezet számára nélkülözhetetlen teljes értékű fehérjét, mely szükséges a növekedéshez, a szervezet regenerálódásához, enzimek, hormonok, immunanyagok és a vér képzéséhez. Gazdag B-vitaminokban és ásványi anyagokban. Zsírtartalma az állat korától, fajtájától és a húsrészektől is függ: a fiatal állatok és a fehér húsok kevesebbet, az idősebb állatok és a sötétebb húsok általában többet tartalmaznak. A máj bőséges A- és D-vitamin forrás. A takarmányozással és a korszerű tartástechnológiával befolyásolható az állat zsírmennyisége és zsírsavösszetétele is. A pulykahús – ízletessége mellett – a legkevésbé allergén, továbbá zsírszegény és fehérjében gazdag.
Zsigó György növényorvos tanácsai. A szeder gubacsatka okozhat olyan tüneteket, amelyek hasonlítanak a klímaváltozás miatti elváltozásokra, mind a szeder, mind a málna... ➜
A borfogyasztásnak is követnie kell a világ változásait. Ma már nem elég csak a hagyományokat hangoztatni a bor népszerűsítése során, főleg ha a fiatalokról van szó... ➜
A ZKI Zrt. nemcsak országosan, de világviszonylatban is elismert a növénykutatás, -fejlesztés, -nemesítés, valamint vetőmag-forgalmazás terén. A zöldségfajta-választ... ➜
A Gallicoop Zrt. Magyarország legnagyobb pulykafeldolgozója, a korábban családi tulajdonban lévő vállalkozás három évvel ezelőtt került új tulajdonosi körhöz. Jelenl... ➜
A magyar kilója eléri a nyolcezer forintot, de a hipermarketekben a kínait a harmadáért is be lehet szerezni. Ön melyiket választaná? A háziasszonyok a gyakorlat szerint a... ➜
Bár a klímaváltozás, a növekvő termelési költségek kihívást jelentenek, a hatékonyabb technológiai megoldások, nagyobb szervezettség, erősebb marketing révén erő... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.