Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.05.09
novenyvedoszer.hu

A városiasodás valóban kiszorítja a vadvilágot?

2023.09.29

A városok biológiai sokféleségével (biodiverzitásával) számos kutatás foglalkozik, melyek nem csupán a városi állatvilágot, hanem az ott található változó növényvilágot is vizsgálják. Ezzel együtt pedig a különböző környezeti tényezőket is, melyeket két nagy csoportra bonthatunk. Az abiotikus (élettelen), valamint a biotikus (élő) tényezőkhöz a város jellegéből adódóan kapcsolódik a kulturális, társadalmi és gazdasági tényezők megismerése is.
 
Miért fontos a városok biológiai sokfélesége?
A nagyobb sokféleség ökoszisztéma szolgáltatásokat biztosít, mely hozzájárul az éghajlatváltozás mérsékléséhez kedvező mikroklimatikus viszonyok biztosításával, a vízháztartás javításával és a környezetszennyezés hatásainak csökkentésével.

Biológiai sokféleség a városban
Ahhoz, hogy egy város biodiverzitásáról számot tudjunk adni, mérhetővé kell tenni. Erre több megoldás született már. Az egyik ezek közül a 2020-ban Uchida és munkatársai által létrehozott skála, mely a városok méretét adja meg alapvető léptékként. Ez az elgondolás lehetővé teszi, hogy kisebb városoktól kiindulva a nagyobbakig követhető legyen a városi élővilág változása és az azt leíró olyan mintázatok, mint például a zöldterületek mennyiségének csökkenése, mely kihatással van az állatvilágra is.
Faeth és munkatársai is vizsgálták a városi biodiverzitás mintázatait, ők arra a következtetésre jutottak, hogy a városok növényfajok számát tekintve igen gazdagok, azonban egyre inkább növekszik az egzotikus fajok és fajták száma. Ezzel szemben az állatfajok száma csökkenő tendenciát mutat. A tanulmányban külön kitérnek arra, hogy bár az állatfajok számában csökkenés tapasztalható, bizonyos madár és ízeltlábú fajok száma viszont növekszik, de ez nem járul hozzá a sokféleség növeléséhez. Az urbanizációs környezetben fontos szerep jut a vadvilág több szintű, átgondolt támogatásának és tervezésének is.

Biológiai sokféleség támogatása
Ahhoz, hogy a városi élővilágot támogassuk, elég, ha először kicsiben gondolkodunk és a rendelkezésre álló teret a lehető legjobban végig gondolva használjuk ki. Szinte rögtön adja magát a kérdés, mi van akkor, ha nem áll rendelkezésünkre összefüggő földterület? Ekkor sem kell lemondanunk a céljainkról, hiszen a z-farming (Zero-acreage farming földterület nélküli gazdálkodás) kezdeményezés a kihasználatlan területek növényesítéséről szól, legyen az akár egy kisebb tető, balkon vagy ablakpárkány. Ebből is kitűnik, hogy már néhány egyszerű lépés is elegendő ahhoz, hogy élhetőbbé tegyük a városi környezetet. A következőkben ehhez nyújtunk néhány támpontot.
 
Biztosítsunk élőhelyet
Az élőhely szó hallatán sokan gondolják, hogy erre nincs lehetőségük, de ha mikro élőhelyben gondolkodunk, akkor számos megoldás tárul elénk. Egyszerű kerti elemek vagy egy jól összeválogatott társítás is élőhelyet teremt a kertben, de már azzal is sokat segítünk, ha egy kisebb gyepfoltot nyíratlanul hagyunk. Abban az esetben, ha van lehetőségünk, ültessünk fákat és cserjéket is, melyek fészkelő helyet jelenthetnek a madaraknak. Egy komposztáló környékén pedig már bizonyos gyíkfajok is szívesen megtelepednek.


 
Búvóhelyekből se legyen hiány
Épített kerti elemek, például rovarhotelek, sünlakok, madárodúk is kihelyezhetők. Ha lakói táplálékot találnak a kertben és kertünk környezetében, akkor biztosan birtokba veszik ezeket az építményeket is. Egy-egy háborítatlan nyesedékhalom a kert eldugott sarkában igazi sün paradicsom lehet, míg ágakból, cserepekből rovarlakot is készíthetünk.
 
Terülj, terülj asztalkám
Ahhoz, hogy különböző állatfajok számára vonzóvá tegyük a kertet, változatos táplálékot kell kínálnunk nekik. Ezt befolyásolja a növényválasztás mellett az, hogy milyen táplálék állatokat csalogathatunk velük a kertbe. Az így létrehozott táplálkozási hálózat számunkra is előnyökkel jár, gondoljunk a kártevőket összegyűjtő fiókáikat etető madarakra.
Válasszunk olyan növényeket, melyek eltérő időpontban nyílnak, érlelnek magot vagy termést, így kora tavasztól késő őszig, esetleg a fennmaradó termésekkel a tél során is táplálékot tudunk biztosítani az állatoknak. Egy színes virágokból álló, nektárt adó ágyás már nem csupán szemet gyönyörködtető, hanem hasznos is, így még nagyobb büszkeséggel tekinthetünk rá. A táplálék mellett az ivóvíz is fontos. Ezt akár kis csobogóval biztosíthatjuk, de a madáritatók, vagy egy nagyobb, alacsony peremű tál (akár virágalátét) is megfelel itatónak, melyet célszerű nagyobb kavicsokkal részben feltölteni, hogy az ízeltlábú vendégeink ne végezzék végleg a vízben.


 
Környezetbarát kertgondozás
A kertben és sokszor azon túl is érdemes elgondolkodni azon, mit és hogyan használunk. A szükségtelen vegyszeralkalmazást már szinte említeni sem kell, ahogy a hálózati vízről történő öntözést sem. Ehelyett gyűjtsük a csapadékvizet, de akár száraz, vízmentes (xeriscape) kertet is létrehozhatunk. A növényválasztás során is fordítsunk figyelmet arra, honnan és milyen úton érkezik a kiválasztott növényünk a kertbe, de ilyen szempontból vizsgálhatjuk a szerszámokat, bútorokat és akár magát az ültetőközeget is. Ezek útját, ha van rá lehetőségünk, érdemes végigkövetni, hiszen itt sokszor jelenhet meg rejtett környezetkárosítás. 

 


Szerzők:
Növényvédőszer.hu / Horotán Katalin – Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
Növényvédőszer.hu / Kisvarga Szilvia Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Ezeket is olvasta már?

A mezőgazdaságnak kiemelt szerepe van a klímakockázatban

2024.04.25

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) most először összeállított, alkalmazkodásról szóló ún. EUCRA jelentésében 5 fő csoportba sorolta (élelmezés, egészségügy, infrastruktúra, gazdaság és pénzügy, ökoszisztémák) a súlyos következményekkel járó klímakockázatokat Európára vonatkozóan. A kockázatok ugyan elvontnak tűnhetnek, de valójában az egész gazdaságot és a társadalmat is veszélyeztethetik - írja a masfelfok.hu legújabb cikke....

A ROVAT SZERZŐI


Horotán Katalin
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem


Kisvarga Szilvia
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Így alkalmazzunk biostimulátorokat a kertben

2024.03.12

A dísznövénytermesztés a kertészeti ágazatok az egyik legváltozékonyabb területe és az egyik legdinamikusabb mezőgazdasági ágazat, főleg a cserepes dísznövényterme...

Ezért fontos a biostimulátorok használata

2024.03.09

A mezőgazdaságban használt a kémiai anyagok iránti igény csökkentése és a növények megfelelő fejlődésének biztosítása az éghajlatváltozás miatt is döntő jelen...

Ez a szerepe a növekedést elősegítő baktériumoknak

2024.02.29

A különböző káros hatású szennyezőanyagok széles skáláját ismerjük, mely nincs másként a talaj esetében sem, ahol a nehézfémekkel és szerves jelenléte napjainkb...

24. óra: így fordíthatjuk vissza a talajpusztulást

2024.02.26

Foltosodás, belvizek, tömörödés, pocokinvázió. Folyamatos jelzések ezek, amelyek egyértelműen a talajpusztulás következményei. Egyre többen hangoztatják ezért azt, ...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.