Növényvédőszerek az egészséges élelmiszerekért! | 2024.05.10
novenyvedoszer.hu

MATE2030: a zöld jövő szolgálatában

2024.02.19

A MATE2030 stratégia megalkotásával a jövő agrárgenerációjának képzését, az innovációk megteremtését, a tudásintenzív mezőgazdaság erősítését, a nemzeti versenyképesség növelését, a zöld jövő további építését, az agrárközösség összefogását és a vidék-város közötti kohézió elősegítését tűzte zászlójára a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
 
Az öt fő terület mentén kijelölt munka a MATE 2021. február 1-jei megalakulásával már megkezdődött, így érezhetők már az első pozitív hatások is. A képzési kínálat megújulása és az oktatási-kutatási infrastruktúra fejlesztése mellett az egyetem a nemzetközi rangsorokon is jelentősen előrelépett: a QS agrártudományi rangsorában például két év alatt 100 helyet javított, a THE rangsorának éhezés elleni küzdelmet meghatározó kategóriájában pedig egyetlen magyarként került a világ 100 legjobbja közé.
 
A MATE2030 stratégia azt a 27 cselekvési tervet jelöli ki az egyetem számára, amelynek sikeres teljesítésével még tovább fejlődhet, az évtized végére pedig beéri és akár meg is előzheti legjelentősebb nemzetközi versenytársait.


 
„Céljaink eléréséhez új alapokra helyezzük az egyetem szerepfelfogását: nem követni, hanem alakítani kívánjuk a változás irányát. Célunk, hogy a MATE a régió vezető agráregyetemeként Kelet-Közép-Európa olyan szakmai bástyájává váljon, ami sikeresen csatornázza be a regionális szakértelmet a nemzetközi akadémiai véráramba. Stratégiánkat követve olyan egyedi tudásbázist és társadalmi összefogást hozunk létre, amely új lendületet ad a magyar mezőgazdaságnak a globális versenyben való szintlépéshez” – hangsúlyozza Dr. Gyuricza Csaba rektor.

A magyar élelmezésbiztonság jövőjének kulcsa a tudásintenzív mezőgazdaság erősítése, aminek létrehozásában a MATE elengedhetetlen szerepet játszik. Az egyetem kutatási és innovációs tevékenysége lefedi a teljes ellátási láncot, ami nagyban hozzájárul a nemzeti önellátás tudástőkéjének fejlesztéséhez. Mindez az egyetem kiemelkedő vállalati kapcsolatrendszerével együtt kiváló termőtalajt biztosít egy nemzetstratégiai szintű agrárinnovációs ökoszisztéma létrehozására.
 
A trendek alapján jól látszik az is, hogy a jövő agrárgenerációjának minden eddiginél nagyobb szüksége lesz olyan készségek elsajátítására, mint a technológiai tudatosság, az innovációs fogékonyság, a fenntarthatósági szemlélet, a globális kitekintés és a stratégiai tervezés, ugyanis ezek biztosítják számukra a jövő kihívásaihoz való alkalmazkodást. A MATE végzett hallgatói mindezt a tudást itthon és a nemzetközi agráriumban is kamatoztatni fogják, és ezáltal hatékonyan járulhatnak hozzá a hazai és globális problémák megoldásához.

Fontos arra is kitérni, hogy a klímaváltozás és a kapcsolódó társadalmi-gazdasági kihívások új szerepbe helyezik a világ agráregyetemeit. Jelentősebb hangsúly került ugyanis arra, hogy a naprakész tudást hogyan lehet a lehető legrövidebb idő alatt széles közeg számára érthetővé és alkalmazhatóvá tenni és ezzel együtt az agrárium megítélését pozitív irányba változtatni. A gyors és közvetlen hatásgyakorlás érdekében a MATE minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet majd arra, hogy kiterjessze tudását a kapuin túl, legyen szó szakpolitikai tanácsadásról, a hazai gazdáknak nyújtott továbbképzésekről és szolgáltatásokról, fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokról, a nemzeti élelmiszerbiztonság garantálásáról, vagy táj- és környezetvédelmi kezdeményezésekről.

Ezeket is olvasta már?

A mezőgazdaságnak kiemelt szerepe van a klímakockázatban

2024.04.25

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) most először összeállított, alkalmazkodásról szóló ún. EUCRA jelentésében 5 fő csoportba sorolta (élelmezés, egészségügy, infrastruktúra, gazdaság és pénzügy, ökoszisztémák) a súlyos következményekkel járó klímakockázatokat Európára vonatkozóan. A kockázatok ugyan elvontnak tűnhetnek, de valójában az egész gazdaságot és a társadalmat is veszélyeztethetik - írja a masfelfok.hu legújabb cikke....

A ROVAT SZERZŐI


Horotán Katalin
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem


Kisvarga Szilvia
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Így alkalmazzunk biostimulátorokat a kertben

2024.03.12

A dísznövénytermesztés a kertészeti ágazatok az egyik legváltozékonyabb területe és az egyik legdinamikusabb mezőgazdasági ágazat, főleg a cserepes dísznövényterme...

Ezért fontos a biostimulátorok használata

2024.03.09

A mezőgazdaságban használt a kémiai anyagok iránti igény csökkentése és a növények megfelelő fejlődésének biztosítása az éghajlatváltozás miatt is döntő jelen...

Ez a szerepe a növekedést elősegítő baktériumoknak

2024.02.29

A különböző káros hatású szennyezőanyagok széles skáláját ismerjük, mely nincs másként a talaj esetében sem, ahol a nehézfémekkel és szerves jelenléte napjainkb...

24. óra: így fordíthatjuk vissza a talajpusztulást

2024.02.26

Foltosodás, belvizek, tömörödés, pocokinvázió. Folyamatos jelzések ezek, amelyek egyértelműen a talajpusztulás következményei. Egyre többen hangoztatják ezért azt, ...

MÉG TÖBB CIKK INNEN

Szakmai partnereink

Korábbi cikkeink minden rovatból

Íratkozzon fel a növényvédelmi hírlevelünkre!

Minden hétfőn elküldjük a legfontosabb híreket levélben.  






Megismertem és elfogadom: Adatkezelés




| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.