Elengedhetetlen, hogy elmozduljunk a hagyományos mezőgazdasági módszerektől, mivel ezek hosszú távon nem fenntarthatók. A talaj szerkezetének megóvása és a szervesanyag-tartalmának növelése kiemelt fontosságú a talajélet helyreállítása érdekében, amihez újfajta, innovatív technológiák alkalmazására van szükség. Aki ezt nem ismeri fel, és továbbra is a megszokások mentén gazdálkodik, nem fog hosszú távon túlélni. Ezt fogalmazza meg a jövő évre Vajda Péter, a Phylazonit Kft. ügyvezetője, aki erről már többször is beszélt, így legutóbb egy siófoki szakmai rendezvényen.
Mint mondja, nőtt a mikrobiológiai készítmények iránti nyitottság. A gazdák új, alternatív megoldásokat keresnek a hagyományos műtrágyák helyett, mert ma már nem az a cél, hogy kimerítsük a talajt, hanem bele kell illeszkedni abba a körforgásba, amit a természet nyújt. Emellett a gazdáknak nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a hatékonyság növelésére, úgy kell összeállítaniuk a komplex növénytermesztésüket, hogy az a legnagyobb hozzáadott értéket tudja biztosítani.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) most először összeállított, alkalmazkodásról szóló ún. EUCRA jelentésében 5 fő csoportba sorolta (élelmezés, egészségügy, infrastruktúra, gazdaság és pénzügy, ökoszisztémák) a súlyos következményekkel járó klímakockázatokat Európára vonatkozóan. A kockázatok ugyan elvontnak tűnhetnek, de valójában az egész gazdaságot és a társadalmat is veszélyeztethetik - írja a masfelfok.hu legújabb cikke.... ➜
A dísznövénytermesztés a kertészeti ágazatok az egyik legváltozékonyabb területe és az egyik legdinamikusabb mezőgazdasági ágazat, főleg a cserepes dísznövényterme... ➜
A mezőgazdaságban használt a kémiai anyagok iránti igény csökkentése és a növények megfelelő fejlődésének biztosítása az éghajlatváltozás miatt is döntő jelen... ➜
A különböző káros hatású szennyezőanyagok széles skáláját ismerjük, mely nincs másként a talaj esetében sem, ahol a nehézfémekkel és szerves jelenléte napjainkb... ➜
Foltosodás, belvizek, tömörödés, pocokinvázió. Folyamatos jelzések ezek, amelyek egyértelműen a talajpusztulás következményei. Egyre többen hangoztatják ezért azt, ... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.