Folytatódik az öntözésfejlesztési beruházása Lajta–Hanság Zrt. termőföldjein, ahol a júniusi átadást követőenújabb területeket vonnak be az öntözésbe. A 620 hektár idén már komoly eredményt hozhat a termés betakarítását követően. Ezzel a bővítéssel együtt a Lajta-Hanság Zrt.-nél már 1000 hektár lesz az öntözhető terület. A tavaly átadott fejlesztésnek köszönhetően már megkezdődött a cukorrépa öntözése mintegy 271 hektáron.
A Lajta-Hanság Zrt.-ben minden készen áll az öntözőrendszer beüzemelésére
A Vidékfejlesztési Program is kiemelten kezeli ezeket a beruházásokat, amelynekkeretében – folytatva a korábbi gyakorlatot –40 vízgazdálkodási projekt részesült hozzávetőlegesen 19,5 milliárd forint támogatásban, így a konstrukcióban összesen mintegy 110 milliárd forint összegű támogatás odaítélése történt meg. A Vidékfejlesztési Programban hosszú éveken át volt elérhető „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése”elnevezésű kiírás. A felhívás átfogóan biztosított fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez, így többek között új vízkivételi művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez, valamint az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez is.Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) most először összeállított, alkalmazkodásról szóló ún. EUCRA jelentésében 5 fő csoportba sorolta (élelmezés, egészségügy, infrastruktúra, gazdaság és pénzügy, ökoszisztémák) a súlyos következményekkel járó klímakockázatokat Európára vonatkozóan. A kockázatok ugyan elvontnak tűnhetnek, de valójában az egész gazdaságot és a társadalmat is veszélyeztethetik - írja a masfelfok.hu legújabb cikke.... ➜
A dísznövénytermesztés a kertészeti ágazatok az egyik legváltozékonyabb területe és az egyik legdinamikusabb mezőgazdasági ágazat, főleg a cserepes dísznövényterme... ➜
A mezőgazdaságban használt a kémiai anyagok iránti igény csökkentése és a növények megfelelő fejlődésének biztosítása az éghajlatváltozás miatt is döntő jelen... ➜
A különböző káros hatású szennyezőanyagok széles skáláját ismerjük, mely nincs másként a talaj esetében sem, ahol a nehézfémekkel és szerves jelenléte napjainkb... ➜
Foltosodás, belvizek, tömörödés, pocokinvázió. Folyamatos jelzések ezek, amelyek egyértelműen a talajpusztulás következményei. Egyre többen hangoztatják ezért azt, ... ➜
| +36 (84) 510-009 | info@novenyvedoszer.hu | © novenyvedoszer.hu | Minden jog fenntartva.